Véreskezű bérgyilkos
 |
| Abu Nidal |
Gusztustalanságban is kiállta a versenyt az időszak más kis hőseivel. Kedvelt kivégzési módozatai közé tartozott áldozatainak élve eltemetése; hogy ne menjen minden olyan könnyen, az alany egy kis csövön keresztül kaphatott levegőt, persze csak addig, amíg felülről le nem küldtek rajta néhány golyót.
Abu Nidal - magyarul: "a küzdelem atyja" - a régivágású palesztin terroristák, azok közt is a radikálisabbak közé tartozott. "Ideológiáját" tekintve szekuláris, pánarab nacionalista volt, aki mindenféle kiegyezést elutasított Izraellel. Ezért akciói többségének nem is Izrael volt a célja, hanem a mérsékelt arab vezetők.
Gyakorlatilag persze alig volt több, mint egyszerű bérgyilkos - ámbár egy kiterjedt és igen jól szervezet csoporttal rendelkező bérgyilkos -, aki különböző keményvonalas arab rezsimek szolgálatába állva végigmészárolta a Földközi-tenger teljes környékét. Hol Irak, hol Szíria, hol Líbia zsoldjában végzett azokkal, akik gazdái útjában álltak.
Kalandos életpálya
Szabri al-Banna, ahogy valójában hívták, 1937-ben született az akkor még brit gyarmat Palesztinában, középosztálybeli családba. Izrael megalapítása után a Gázai övezetbe, majd Nabluszba kerül, de már 18 évesen a pánarab nacionalizmus és a szocializmus sajátos keverékét valló Ba'ath párt jordániai csoportjában kezd szervezkedni. Se ott, se később Szaúd-Arábiában nem tűrik meg sokáig, mert a rezsim ellen ügyeskedik. A hatvanas évek végén már a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezetben (PFSZ) találjuk.
A PFSZ képviselőjeként Szudánba, majd Irakba megy, ahol érintkezésbe lép az ottani titkosszolgálatokkal. Ez lehetővé teszi számára, hogy saját szervezetet alapítson, annál is inkább, mert Arafatból személyes és politikai okokból igen hamar elege lesz. Az elkövetkezendő években ilyen-olyan harmadik világbeli ("forradalmi") országokban - például Észak-Koreában - megtanulja, hogyan lehet minél hatékonyabban megölni egy csomó embert. 1974-ben szakít végleg Arafattal; egy bejrúti PFSZ-bíróság távollétében halálra is ítéli azzal a váddal, hogy a szervezet vezetőinek meggyilkolására törekedett.
A kopaszodó, iszákos Abu Nidal innentől lényegében bérgyilkos. Előbb Irak, majd Szíria veszi szárnyai alá. Az átigazolás nem gond, holott a két állam utálja egymást, és egymás ellen is dolgoztatják a terroristát. Utóbb a Kadhafi őrnagy vezette Líbia lesz a gazdája. Egy idő után persze a vendéglátóknak - még ezeknek is - kínos lesz, hogy egy véreskezű pszichopatával bonyolítják diplomáciájuk jelentős részét, és lapátra teszik. De Abu Nidal mindig talál új gazdát; a háborúktól, terrorizmustól és elmebeteg diktátoroktól élénk Közel-Keletet mintha neki találták volna ki.
A legnagyobb húzás
Legnagyobb húzásával tényleg mindenki fejére bajt hoz. 1982-ben szervezete kishíján végez Izrael londoni nagykövetével. Ezzel remek ürügyet szolgáltat az Arafatékkal régóta leszámolni készülő zsidó államnak, hogy megtámadja a PFSZ-nek otthont adó Libanont. Abu Nidalnak ekkor persze már semmi köze Arafathoz, de ez senkit nem érdekel. ("Ezek az Abuk mind ugyanolyanok", mondta emlékezetesen az izraeli vezérkari főnök.)
Az egész katasztrófával végződik: a háborúban több mint tízezer civil hal meg, mert az izraeli hadsereg lényegében ész nélkül bombázza az útjába eső városokat, "terroristákat" keresve; Arafatnak menekülnie kell Bejrútból, és az isten háta mögötti Tuniszba kell áttennie székhelyét. A békefenntartással próbálkozó Egyesült Államok több száz embert veszít a háború utáni káoszban (ekkor tesznek szert némi hírnévre az első öngyilkos merénylők, a Hezbollah színeiben); Izrael pedig megkapja a maga saját és különbejáratú Vietnamját, amiből egészen 2000-ig nem is tud kikecmeregni (ekkor hagyja el az utolsó izraeli katona Libanont). Az egyetlen nyertes Szíria, amely hamarosan megszállja, és azóta is megszállva tartja a kis levanti országot.
A vég?
Így visszatekintve, ez Abu Nidal "legszebb órája". Miután 1991-ben végez Arafat két legmagasabb rangú segítőjével, Abu Ijáddal és Abu Hollal, a Fatah Forradalmi Tanács szinte teljesen eltűnik. Belharcokban a szervezet emberállománya megcsappan, korábbi jelentőségét elveszíti. Az öbölháború után megindult arab-izraeli békefolyamat nemigen kedvez a hozzájuk hasonlóknak, és egyébként is: a radikális palesztin politika új főszereplői ekkortájt már az Abu Nidaltól igencsak távol álló iszlámista szervezetek (például a valódi társadalmi támogatással rendelkező Hamasz).
Úgyhogy miután Líbia is kirúgja (pont ekkoriban), újra Irakba megy, és nemigen hallat magáról. Egyes hírek szerint megbetegszik (leukémia? bőrrák?), sőt, többször halálhírét is keltik. (Egy-két szakértő szerint teljesen ellenőrizhetetlen, hogy valóban most halt-e meg, vagy már régóta nem él, esetleg a mostani bejelentés is vaklárma volt.)
Érdekes egyéniségnek Abu Nidalt semmi esetre sem lehet nevezni, de hírneve és "sikerekben" gazdag karrierje sokat elárul a környékről ebben az időszakban. Noha palesztin nacionalistának vallotta magát, kevesen vannak, akik nála többet ártottak a palesztinok ügyének (van, aki úgy spekulál, hogy Abu Nidal valójában izraeli ügynök volt). Ezt, úgy tűnik, honfitársainak nagyobb része is így gondolta, ezért alighanem nem volt egyedül az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője, amikor a múlt héten azt mondta: a világ egész biztos kellemesebb hely lesz Abu Nidal nélkül.