A csütörtökön lezajlott részleges választáson 137 angol és 22 walesi helyhatóság 4023 képviselői mandátumát újították meg, és Londonban polgármester-választást is tartottak.
Utoljára London eredményei futottak be, szombat hajnalban, és kiderült, hogy a brit főváros eddigi, baloldali polgármesterét, Ken Livingstone-t legyőzte a konzervatív ellenzék jelöltje, Boris Johnson.
A 62 éves Livingstone nyolc évig vezette a Margaret Thatcher volt tory kormányfő által 1986-ban felszámolt, majd a Munkáspárt által 2000-ben újjáélesztett Nagy-Londoni Tanácsot, és ő volt London első, közvetlenül választott polgármestere.
A szombat hajnalra véglegessé vált adatok alapján Johnson csaknem 1,169 millió, Livingstone nem egészen 1,03 millió voksot kapott, vagyis a tory jelölt 140 ezer szavazattal előzte meg péntek estig hivatalban volt munkáspárti ellenfelét és immár elődjét.
A 5,5 millió londoni választó közül 2,5 millióan - 45 százaléknyian - éltek szavazati jogukkal.
A rikító szőke, 43 éves Johnson egyebek mellett folyamatosan igen rendetlen külsejéről, meggondolatlan, sokszor etnikai kisebbségeket sértő vicceiről közismert. Livingstone igyekezett politikai bohócként beállítani ellenfelét; a választóknak kiküldött kampányröpiratainak egyikében arra szólította fel a londoniakat, hogy "ne szavazzanak erre a rossz tréfára".
A New Yorkban született, a világ két legelőkelőbb iskolájában, Etonban és Oxfordban nevelkedett Johnson mindazonáltal legalább olyan egyedi és színes egyénisége a brit politikusi mezőnynek, mint Livingstone. Felmenői között egy török dédnagypapát is tudhat, aki újságírói pályafutása mellett egy ideig miniszteri tisztséget is betöltött még az ottomán birodalom idején.
Johnson maga is újságíró volt: 1999-től hat éven át irányította főszerkesztőként a The Spectator című, jobboldali irányultságú közéleti magazint.
Tökön fejelte ellenfelét
"A hülye bohóc gondosan konstruált álcája valójában egy hülye bohócot takar" - nyilatkozta magáról Boris Johnson, és komolyan is gondolta. Kokainozási kísérletéről beszél tévéinterjújában, lekannibálozza a pápuákat és terrorelhárítókat szabadítana a biciklitolvajokra.
Parlamenti karrierjéből kiemelhetnénk, hogy 2004-ben az árnyékkormány művészetügyi minisztere lett - pár hónapon belül kirúgták egy nőügye miatt -, vagy hogy 2005. decemberében újra árnyékminiszter, ezúttal oktatásügyi lett - nem rúgták ki, főpolgármester-jelöltsége miatt maga mondott le a posztról. Inkább az angol és a német parlamenti képviselők barátságos focimeccsét idéznénk fel, amikor a magasra nőtt, saját bevallása szerint dagadék sportember tíz méteres nekifutás után fejjel előre vetődött bele német ellenfele ágyékába. Az új politikus sztárról itt és itt olvashat>>>
A most távozó munkáspárti polgármester politikai pályafutása sem volt mentes az ellentmondásos mozzanatoktól. A Labour balszélét képviselő veterán politikus - közkeletű nevén "vörös Ken" - 2000-ben, az első londoni polgármester-választáson a kormányzó Munkáspárt tagjaként a párt hivatalos jelöltje ellen indult. Ezért tagságát felfüggesztették - a választást viszont komoly fölénnyel megnyerte, és négy évvel később újjáválasztották.
Tony Blair előző kormányfő még az első győzelem után azt jósolta, hogy Livingstone "katasztrófát zúdít" Londonra. Amikor a "katasztrófa" végül is elmaradt, "vörös Ken" párttagságát csendben helyreállították, Blair pedig kényszeredetten elismerte, hogy tévedett a polgármester megítélésében.
Livingstone fő városigazgatási hagyatéka - és polgármesteri karrierjének talán legmerészebb kezdeményezése - a londoni belvárosi behajtási díj bevezetése. A 2003-tól élő rendszer alapján először öt fontos napi behajtási díjat róttak ki a London belterületén közlekedő magánautósokra; az összeget nemrég 8 fontra emelték, és az eredeti díjasított zónát a kétszeresére terjesztették ki nyugat felé.
Livingstone tervei között szerepelt, hogy ősztől a nagy szennyezőanyag-kibocsátású luxuskocsik tulajdonosainak naponta 25 fontot (8200 forintot) kelljen fizetniük a londoni belvárosi autózásért.
Politikai elemzők szerint valószínűtlen, hogy Johnson teljesen felszámolná a díjrendszert, de az könnyen elképzelhető, hogy a fizetős zóna területét visszacsökkenti az eredetire, és a 25 fontos emelt díjat nem vezeti be.
Livingstone - a szavazatarányokat tekintve - a vereség ellenére is sokkal jobban teljesített, mint pártja, a Labour ugyanis 1968 óta nem tapasztalt súlyos vereséget szenvedett az angliai és walesi helyhatósági választásokon. A párt összesen 331 választott tanácsnokot veszített a korábbi 2700-ból, jóllehet a pártstratégák a választások előtt azon a véleményen voltak, hogy már 200 körüli helyhatósági mandátumvesztés katasztrofális vereséget jelentene.
A Munkáspárt elvesztette az ellenőrzést számos észak-angliai és walesi tanács felett, olyan térségekben, amelyek korábban baloldali erősségeknek számítottak.
A brit baloldal vezető ereje a voksok 24 százalékát kapta, vagyis húsz ponttal lemaradt a konzervatívok 44 százalékos szavazataránya mögött. A Munkáspártot az eddigi örök harmadik Liberális Demokrata Párt is megelőzte, amelyre 25 százaléknyian voksoltak.
Ha ugyanez a szavazatarány a következő általános parlamenti választásokon is érvényesül, a konzervatívok hatalmas, az összes többi frakció együttes létszáma feletti 138 fős többséggel vonulhatnának be a brit parlament alsóházába; ez több mint a kétszerese lenne a Munkáspárt jelenlegi alsóházi többségének.
Politikai elemzők szerint a súlyos vereség és főleg az első számú trófea, London elvesztése kérdőjelessé teszi a miniszterelnöki tisztséget kevesebb mint egy éve betöltő Gordon Brown hosszú távú politikai jövőjét is.
Brownt a választók egyöntetű szakértői kommentárok szerint a gazdaság egyre rosszabb állapotáért büntették. A megélhetési költségek az elmúlt évben ugrásszerűen nőttek, miközben a gazdasági növekedés megtorpant: a tavalyi 3,1 százalék után az idei évre független londoni elemzők alig 1,5 százalékot várnak, és nem zárják ki az időleges recessziót sem.