Index Vakbarát Hírportál

Gyilkos gombafertőzést kaphattak a cunami túlélői

2005. január 27., csütörtök 11:09

Halálos veszély fenyegeti a cunami túlélőit. A szökőár során szerzett sebeiket a rothadó növényzetben termő gomba fertőzhette meg. A kialakuló betegség, a mukormikózis a fertőzések nyolcvan százalékában halált okozhat.

Halálos gombafertőzés fenyegeti a cunami túlélőit, jelentette a Lancet. A megbetegedések nyolcvan százalékában halált okozó mukormikózis-fertőzést elsőként a szökőár egy ausztrál túlélőjénél mutatták ki, esete idejében érkezett figyelmeztetés lehet a cunami összes túlélője számára, írja a BBC.

Rothadás

A gombafertőzés a földből és a rothadó növényzetből kerülhetett a cunami áldozatainak nyílt sebeibe. A szökőár kiforgatta a földet, így a gomba a vízbe kerülve könnyen fertőzhette meg a sérülteket. Az ötvenhat éves ausztrál túlélőt tengerparti viskójából sodorta el a szökőár, a sodródás közben mély, vágott sebeket szenvedett. A férfi az orvosok szerint sok tengervizet is nyelt.

A december 26-i cunami után a férfit Sri Lankán részesítették elsősegélyben, és december 31-ig egy colombói kórházban ápolták. Sydney-be december 31-én szállították át. Itt ellátták a sebeit, és enyhe lázon kívül nem állapítottak meg súlyosabb egészségügyi problémát. Öt nappal később azonban sebei elfertőződtek. A fertőzött szövetekből vett minta vizsgálata bebizonyította, hogy mukormikózis-fertőzése van, írja a BBC.

Azóta három hét telt el, és a férfi még mindig kórházi ápolásra szorul.

Biztonságosabb a turistáknak

A férfit kezelő specialisták szerint hasonló fertőzést számtalan cunami-túlélő kaphatott. A fertőzést csakis a szövetminták vizsgálata mutathatja ki, így a nyolcvan százalékban halálos megbetegedés tovább növelheti a szökőár halottainak a számát.

"Az eset bizonyítja, hogy az utazók gyakran nagyobb biztonságban vannak a helyieknél, mert jobb eséllyel kerülnek megfelelő diagnosztikai berendezésekkel rendelkező kórházakba", nyilatkozta a BBC-nek Pamela Konecny, a férfit ellátó orvoscsoport tagja.

Mukormikózis (mucormycosis)

A mukormikózis a Mucorales nevű nagy kórokozócsoportba tartozó gomba okozta fertőzés. A bőr alatti (szubkután) mukormikózis Délkelet-Ázsiában és Afrikában előforduló fertőzés. Magától gyógyul, de a nyakon és a mellkason groteszk alakú, bőr alatti duzzanat jelenik meg. Az orr és az agy mukormikózisa az Egyesült Államokban is ismert, súlyos és általában végzetes kimenetelű betegség. A betegség ezen formája jellegzetesen azokat érinti, akiknek ellenállóképessége egy másik kór miatt lecsökkent. Fájdalom, láz, és a szemgolyó kidülledésével járó szemüregfertőzés a tünetei. Az orrüregeket elválasztó orrsövény, a szájpad, valamint a szemüreget és a melléküregeket határoló csontok elpusztulnak. Az agyállomány betegsége esetén görcsök, beszédnehézségek és részleges bénulás léphet fel.

A mukormikózis tünetei hasonlíthatnak az egyéb fertőzések okozta elváltozásokra, ezért előfordulhat, hogy az orvos nem tud azonnali diagnózist felállítani. Nem biztos, hogy a tenyésztés céljából levett fertőzött szövetminták eredményt adnak, mivel a gomba laboratóriumi körülmények között nehezen tenyészthető. Mukormikózis esetén rendszerint intravénás vagy közvetlenül a gerinccsatornába juttatott amfotericin-B kezelést alkalmaznak. A fertőzött szövetet műtéttel el is távolíthatják.

Forrás: drinfo.eszcsm.hu

Rovatok