Állítólag a magyar EU-elnökség nagy dobása lehet a romastratégia. Mit gondol, tudunk élni ezzel a lehetőséggel?

Az állam- és kormányfők szeptember 16-ai csúcstalálkozóján jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az európai romastratégia útnak indítása a magyar elnökség egyik kiemelt prioritása lesz. A stratégiáról szóló jelentésemet az EP hat legnagyobb frakciója és öt szakbizottsága egyhangúan támogatta, a plenáris ülésen 95 százalékos többséget kapott a dokumentum. Így szívből remélem, hogy a Tanácsban is hasonló sikert fut be a kezdeményezés, és akkor valóban a magyar elnökség sikereként könyvelhetjük majd el.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman egy interjúban bírálta azt a körülményt, hogy a jelen állás szerint csak a kereteket határoznák meg, és a tagállamokra bíznák a pontos kidolgozást. Ő attól tart, hogy ez egy eszmei deklaráció lesz, mert bár Magyarországon 1995 óta minden kormány készített stratégiát, mégis ott tartunk, ahol.

Uniós szinten eddig nem határolták el világosan egymástól az általános fejlesztési elképzeléseket, a szegénységellenes terveket és a kimondott roma programokat, illetve nem értékelték, ellenőrizték megfelelően azokat. Idén minden tagállamnak be kell nyújtania egy, a meghatározott alapelvek szerint elkészítendő, konkrét és számszerű célkitűzéseket tartalmazó nemzeti cselekvési tervet. Ezt az Európai Bizottság és az Európai Alapjogi Ügynökség közös és összehasonlítható indikátorok alapján értékeli közvetlenül a benyújtás után, majd pedig évente jelentést tesz a többi uniós intézménynek a megvalósításról. Reményeim szerint jóval többről van tehát szó, mint eszmei deklarációról: egy olyan mechanizmusról, amely közösségi szinten koordinálja a tagállami terveket, amely rászoríthatja a kormányokat a valós cselekvésre.

Ahhoz, hogy érdemi változások szülessenek, mit kell Magyarországnak vállalnia?

Magyarországnak – szomszédainkhoz hasonlóan – az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás és az egészségügy kiemelt területein kell célzott és összetett programokat indítania. A jelentésem a legalapvetőbb jellemzői alapján méri fel és határolja be a nyomor és a társadalmi kirekesztés által leginkább sújtott kistérségeket, és ott intenzív és összetett programok révén avatkozik be a nyomor enyhítése érdekében. Ezeknek a programoknak minden szakterületen párhuzamosan kell működésbe lépniük, az óvodai férőhelyek és a védőnői hálózat bővítésétől kezdve, a felnőttképzésen át a vállalkozásösztönző mikrohitelekig.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy a romák felzárkóztatásához sok  pénz kell, ám korábban egy ÁSZ-jelentés már megdorgálta hazánkat azért, mert rosszul használtuk fel az erre szánt összegeket. Mi a biztosítéka annak, hogy ez nem következik be újra?

Részben ezzel is összefüggésben két fontos intézményi változást ajánlottam. Egyrészt egy megfelelő végrehajtó jogkörökkel felruházott közigazgatási egység vagy kormánytag kijelölését a stratégia hatékony és átlátható megvalósítására, valamint a szükséges források átlátható és hatékony felhasználásárat. Ez itthon, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban 2010 őszén létrehozott, Balog Zoltán vezette önálló társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság révén megvalósult. Helyi szinten javasoltam, hogy a Bizottság delegáljon olyan közösségi felügyeletet a helyi önkormányzatok mellé, amelyek biztosítják a stratégiával összhangban álló helyi kezdeményezések uniós finanszírozását, és jelentik az uniós forrásokkal való visszaéléseket vagy azok helytelen felhasználását.

Ha el is fogadják a stratégiát, mikorra lehet érezhető változás itthon?

Legalább 6-7 évbe telik, mire a cigánytelepen is érezni lehet a változást, és ennél jóval hosszabb időre van szükség, hogy komoly előrelépést mutathassunk fel. Rövid távon meg kell akadályozni a mélyszegénység generációkon átívelő átörökítését, középtávon ki kell egyenlíteni a leszakadó kistérségek regionális hátrányát, hosszú távon – 25-30 év távlatában – pedig el kell érnünk, hogy a jelen nyomor sújtotta tömegeiből a jövő egyenlő európai polgárai válhassanak. 20-30 éves időskálán mérve olcsóbb integrálni a romákat, mint fenntartani a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetüket. Amennyiben a romák foglalkoztatottsági arányát sikerülne az átlagos szintre emelni, ez  5-10 százalékos növekedést jelentene a teljes foglalkoztatottságot tekintve.

Miközben Strasbourgban romastratégiáról egyeztetnek, itthon egyenruhában masíroznak falvakban, hogy a cigányok ellen demonstráljanak. Ez a két esemény kicsit távol esik egymástól.

Először is szeretném üdvözölni a magyar rendőrség fegyelmezett és jogszerű fellépését Gyöngyöspatán és Hejőszalontán, amely révén sikerült megakadályozni, hogy a szélsőjobboldalhoz kötődő szervezetek és a helyi roma közösségek közötti feszültségek nyílt konfliktusba csapjanak át. Másodszor, megengedhetetlennek tartom, hogy akár a romák, akár a többségi magyarok kilátástalan helyzetét vagy a közbiztonság problémáit bárki társadalmi ellentétek szítására, pártpolitikai támadásokra használja, és valós cselekvés helyett hisztériát keltsen.

Mégis, kit terhel a felelősség azért, hogy romaügyben itthon ilyen kellemetlen a helyzet?

A bűnbakkeresés és a csoportos megbélyegzés egyik oldalról, illetve az igazság elkendőzése a másik oldalról egyaránt ellehetetlenítik a nyugodt szakmai építkezést, és súlyosan sértik a romák és a többség érdekeit. Határozottan elutasítom a kollektív bűnösség minden formáját, legyen szó akár a romák, akár a többségi társadalom megbélyegzéséről. Elfogadhatatlan egész közösségeket bűnöző életmóddal vádolni, de elfogadhatatlan az is, ha bizonyos politikai erők az üldözött csoportok történelmi sérelmeire apellálva keresnek maguknak önigazolást, mesterségesen táplálva a rasszizmussal szembeni félelmet. A cigánytelepek problémáit csak a komplex reintegráció, a leszakadó térségek azonnali fejlesztését biztosító cselekvési terv orvosolhatja. Az üres vádaskodás helyét pedig át kell vegye a határokon átnyúló, közös európai felügyeletű stratégia kidolgozása, ami képes a romákat újra bekapcsolni Európa vérkeringésébe.

Ön szerint a hazai romaszervezetek kellően képviselik a cigányságot, és hozzá tudnak járulni az integrációjukhoz?

A civilszervezetek politikai és anyagi függetlensége és szakmai felkészültsége kulcskérdés. Minden átfogóbb kezdeményezés esetén az a döntő tényező, miként tudják azt a helyszínen, a helyi közösségek számára megvalósítani. A tervezés, a kivitelezés és az ellenőrzés terén is komoly szerep hárul a civilszervezetekre, amelyek többségét azonban vagy a költségvetésből finanszírozzák, vagy pedig a kormány által megítélt uniós forrásokból. Mindkét esetben tompul a programokkal szembeni kritikájuk. Azt is visszásnak tartom, ha ugyanaz a szervezet felelős egy program végrehajtásáért és ellenőrzéséért. Ráadásul sem pénzük, sem emberük nincs elég, ezért a civilszervezetek megerősítését, egy hiteles, szakmailag felkészült roma vezetői réteg képzését tartom elsődleges feladatnak.

Azt szokta mondani, azért küzd, hogy "egészséges cigányképet" mutasson a világ felé. Milyen csatákon van túl?

Az elmúlt években indított toleranciakampányok és médiaprogramok sajnos nem bizonyultak sikeresnek. A valódi pozitív példák nem elég "médiaképesek": például egy egyszerű roma tanárember bemutatásánál jóval nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot a kirívó, harsány személyiségek, vagy a negatív sztereotípiáknak megfelelő példák. A nézettségi mutatókat hajszoló médiumok így a szenzációk bemutatásában, a romákról szóló megdöbbentő vagy egyenesen félelemkeltő hírek gyártásában érdekeltek. Így tovább nő a távolság a csoportok között, és további feszültségek keletkeznek. A médiának óriási a felelőssége abban, hogy milyen kép alakul ki az emberek fejében, a többség pedig nagyon kevés ismerettel rendelkezik a romákról. Több mint hétszáz évre visszatekintő közös történelmünket kellene hangsúlyozni, bemutatni, hogy milyen jelentős szerepet játszottak a romák az ország építésében, hogy minden sorsfordító történelmi pillanatban ott álltak a többségi társadalom mellett, és hazájukat szerető magyarokként harcolták végig az 1948-49- es és az 1956-os szabadságharcot is. A romák elfogulatlan és előítéletektől mentes bemutatásáért azonban a romáknak maguknak is többet kell tenniük.