Azon kevés Európai Parlamenti tagok egyike, aki két éve képviselő, de még mindig nem foglalhatta el a helyét a Parlamentben. Ez hogy lehet?

Sajnos ez így van. A Lisszaboni Szerződés ratifikálásával megváltoztak az Európai Parlamentben a tagállamok közti mandátumarányok, és az új elosztás miatt néhány ország extra képviselői helyekhez jutott. Nálunk, Svédországban a választási eredmények alapján a Kalóz Párt nyerte el a jogot, hogy Lars Christian Engström mellé második embert delegáljon. Ez lettem én. De a buktató ott van, hogy amíg az összes érintett tagállamban nem születik meg a döntés az extra mandátumok sorsáról, addig sem én, sem többi 17 társam nem foglalhatja el a parlamenti széket. Két év elteltével még mindig arra várunk, hogy három országban – Belgiumban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban – befejeződjön a jelölési folyamat.

Tizenhatan már biztosan tudjuk, hogy előbb vagy utóbb képviselők leszünk, és már régen elkezdtünk ismerkedni a pozíciónkkal. Úgy gondolom, ez a hosszadalmas és méltatlan procedúra megmutatta, hogy az Európai Parlamentnek bevállalósabbnak kéne lennie az ilyen ügyekben, és nem szabadna hagynia, hogy a tagállamok megakadályozzák a Lisszaboni Szerződés végrehajtását.

A Kalóz Pártnak, amely nem csak az EP-ben, de Svédországban is egy új politikai formációnak számít, van egyfajta anarchista hozzáállása a politikához. Egyszer azt nyilatkozta a Wired magazinnak: „A kalóz kifejezést a zeneipar arra használja, hogy az embereket erőszakosnak és rosszindulatúnak tüntesse fel. Ezen a jelentésen pozitív irányban csavarva egyet, tulajdonképpen azt üzenjük nekik: Basszátok meg!” Hogyan képzeli el ilyen punk attitűddel az életét az örökös egyeztetésen és konszenzuskeresésen alapuló parlamenti mechanizmusban?

Én egyáltalán nem gondolom azt, hogy ez a hozzáállás szélsőséges vagy extrém volna. Csak egyszerűen megmondom a véleményemet, még akkor is, ha ez esetenként kicsit élesen is hangzik. Különösképpen megmondom a véleményem, ha olyan iparágakról van szó, amelyek rendszeresen el-, be- és kizárják az embereket illető információkat. Egyébként szerintem az Európai Parlamentben a protokolláris nehézségek nem is abból erednek, ha kimondom a véleményemet, hanem abból, hogy folyton helyesen kell dekódolni a különféle európai kommunikációs szokásokat, helyesen kell megszólítani az embereket, vigyázni kell, hogy a szófordulataink ne legyenek sértők.

A Kalóz Párt üstökösszerűen tűnt fel a svéd politikában, de el tudja képzelni, hogy képesek lesznek sikereiket külföldre is exportálni? Hogy halad az önök elveit és elképzeléseit magáévá tévő kalózpártok nemzetközi szerveződése?

Igazság szerint a svéd Kalóz Párt támogatottsága leginkább egy hullámvasút görbéjével írható le – néha elképesztően népszerűek vagyunk, néha meredeken zuhan a támogatottságunk. Érdekes módon több más európai ország kalózpártjának helyzete stabilabbnak mondható, mint a miénk. Németországban, Svájcban és Katalóniában önkormányzati képviselőink is vannak, a cseh, valamint a szerb testvérszervezet pedig – friss párthoz képest – igen kiegyensúlyozottan szerepelt az utóbbi választásokon. Azt kell mondjam, túl vagyunk azon, hogy álmodozzunk a kalózpártok nemzetközi szövetségéről, mert ez ma már realitás.

A Kalóz Párt egy ügy, az internetes adatforgalom liberalizálásának felkarolásából nőtt ki, de úgy tűnik, mostanában a szerzői jogok kérdése, valamint a személyes adatok védelme is egyre nagyobb súlyt kap politikájukban. Ezeket az ügyeket rendszerint a liberális pártok szokták felvállalni. Mit csinál a Kalóz Párt másként, mint a liberálisok? Annyi a titok, hogy követelni kell a letöltések ingyenessé tételét, és védeni kell az internethasználók adatait a cégektől és a kormányoktól?

Én úgy látom, a Kalóz Párt az a szervezet, amely egyedüliként ismerte fel az információ társadalomban betöltött kulcsszerepét. Mi komplex módon szeretnénk megvizsgálni azt, hogy az új technológiáknak mi a szerepük az információhoz való hozzáférésben, az információ elosztásában és az információ védelmében. Azt is szeretnénk felmérni, hogy ezek a szerepek hogyan változhatnak a jövőben.

Ma már a politikának is fel kell ismernie, hogy az információs társadalom szabadsága alapjog, melynek védelme a jogállamiság egyik alappillére. Az információ problémakörének ilyen komplex megközelítése hiányzik a tradicionális pártokból. Különösképpen igaz ez az információkezelés átláthatóságának kérdésére. Arra például, hogy nem elég, ha valakit egyszerűen csak értesítünk arról, hogy adatokat gyűjtünk róla, hanem az is fontos, hogy az emberek tisztában legyenek vele, milyen adataik kerültek ki róluk, és mi történik ezekkel az adatokkal.

Önnek voltak már konfliktusai az illegális letöltés miatt?

Nap mint nap szembesülök a szerzői jog problémás mivoltával, mivel a törvények miatt egy napom sem telhet úgy el, hogy ne sértenék meg valamilyen szabályozást. De szerintem ezzel mindenki így van, legfeljebb nem tud róla. Mondjuk engem még nem büntettek meg a szerzői jog megsértése miatt, de szerintem csak azért, mert tudják, hogy ez PR-szempontból rossz lépés volna.

Milyenek a benyomásai az Európai Parlamentről? Hogyan látja: ez egy túlbürokratizált óriásszervezet, vagy valódi demokratikus törvényhozás?

Az EP által kitermelt legtöbb ügyiratot azonnal nyilvánosságra hozzák – még a tervezeteket is – , szóval egyáltalán nem átláthatatlan és ellenőrizhetetlen. Az ügymenetek pontos dokumentálása, a lépések rögzítése  az átláthatóság garanciája. Ez biztosítja azt, hogy azok az emberek is követhetik a munkát, akik fizikailag nincsenek Brüsszelben, vagy nem tudják nézni a parlamenti közvetítéseket. Amit én valódi bürokratikus problémának látok, az nem az EP, hanem a Miniszterek Tanácsa és a Tanács körüli diplomáciai testületek nehezen átlátható adminisztrációja. Az ő munkájuk során is rengeteg irat keletkezik, de ezek hozzáférhetőségét sokkal jobban korlátozzák. Sokkal több a titkolózás, ami azért is különösen aggasztó, mert a Tanácsban születnek meg az Uniót illető legnagyobb súlyú döntések. Egyébként szerintem az Európai Parlament az Unió egyetlen valóban demokratikus szerve – főleg, ha megnézzük a Tanácsot, amely inkább csak a partikuláris tagállami érdekek ütköztetésére szolgál. A demokratikusság alatt itt most nem csak a képviselők demokratikus megválasztására gondolok, hanem arra is, hogy az EP a polgárok számára jobban elérhető, mint bármely más uniós szerv.

Mit gondol, szükség van az EP reformjára ahhoz, hogy tanácskozó testület helyett valódi döntéshozó szervvé váljon?

A Lisszaboni Szerződéssel az EP már elindult ezen az úton. Az Európai Parlamentnek szinte minden téren van döntéshozatali funkciója, talán a mezőgazdasági kérdéseket kivéve, ahol a különféle agrártámogatások körüli tagállami érdekellentétek bonyolítják a kérdést. De emellett az is nyilvánvaló, hogy a szélesebb döntéshozatali jogkörökből új problémák is fakadnak. Az EP-ben ma már sokkal több a kemény, politikai jellegű küzdelem, mint régebben, és ez az új megosztottság kétségkívül gyengíti az Európai Parlamentet. Biztató jel, hogy a jelentőség növekedésével a képviselők „minősége” is javul. Korábban az EP-képviselőség egyfajta parkolópályának számított, ma viszont már valódi politikusok érkeznek valódi ambíciókkal, akik komolyan veszik a munkájukat.

Mi a véleménye a magyar médiatörvény körüli európai parlamenti vitákról? Mi lenne ön szerint az EP ideális szerepe az ehhez hasonló ügyekben?

Minden EP-képviselőre igaz, hogy az Európai Parlamentben nem elsősorban a hazáját, hanem egész Európát képviseli. Ezért teljesen jogosnak tartom, hogy az Európai Parlament komolyan foglalkozik olyan kormányzati intézkedésekkel, melyeket Magyarországon belül és kívül egyaránt az elnyomás, a cenzúra és a szólásszabadság korlátozása felé mutató lépésként lehetett értelmezni. A probléma nem az, ahogy az Európai Parlament reagál a szólásszabadság magyar korlátozására, hanem az, ahogy figyelmen kívül hagyja más tagállamok hasonló próbálkozásait – gondolok itt például arra a francia elképzelésre, amely megkönnyítené az állami szervek számára egyes honlapok bezárását. Én azt szeretném, ha az Európai Parlament minden tagállam elé egyformán magas mércét állítana a szabadságjogok területén.

Ezenkívül jó lenne, ha a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos viták ráirányítanák a figyelmet arra, milyen fontos a valódi médiapluralizmus. Jelenleg ugyanis sok tagállamban a hírszolgáltatás rendkívül egypólusú, ami a valódi nyilvános demokratikus viták kibontakozását is hátráltatja. Sok embernek egészen egyszerűen nem áll rendelkezésére elegendő információs forrás. Az egypólusú hírszolgáltatás feletti kontroll kérdésén való rágódás helyett ezért sokkal tartósabb és jobb megoldásnak tartanám a valódi információs pluralizmus megvalósítását.

Hogyan értékelné a most lezárult magyar uniós elnökség fél évét? Előrelépésnek vagy megtorpanásnak tartja?

Úgy tudom, most már bloggereket is beengednek a Tanács üléseire, ez azért előrelépés, nem? Egyébként a viccet félretéve, sajnos más előrelépést nem is tudok felidézni az információszabadság, a kultúra és a telekommunikációs szabályzás területein. Sőt, a magyar elnökség egy roppant bátor lépéssel elősegítette azt, hogy a lemezkiadók a kiadványaikból ne ötven, hanem hetven évig húzhassanak sápot. Könnyen lehet, hogy a történelem úgy fog emlékezni a magyar elnökségre, mint amely újabb húsz évnyi életjáradékot biztosított Paul McCartneynak.