„A látogatóközpont a demokrácia, az átláthatóság és a polgárok közötti interakció szimbóluma" – nyitotta meg az EP alelnöke, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou a sajtó számára rendezett előzetes bejárást. A decens, lila ruhába öltözött politikus egészen fellelkesült, míg a csapatnyi újságíróra váró kalandokat ecsetelte, majd kifejtette azt is: az új látogatóközpont Európa legnagyobb ilyen témájú múzeuma.

„Már most is több mint 200 ezer látogató érkezik a Parlamentbe évente, a Parlamentárium megnyitójával azonban új korszak kezdődik az EU kommunikációjában. Sehol máshol nincs ilyen nyelvi sokszínűség és magas színtű design, nem beszélve arról a videóművészetről, mely aktív részét képezi a kiállításnak – magyarázta az alelnök.

Arcot adni az arctalan tömegnek

A kiállítás felelőseinek legfőbb célja volt, hogy újabb kaput nyissanak a parlamentbe az európai polgároknak. „Arcokat akartunk adni az emberek számára eddig alaktalan masszaként elképzelt parlamentnek, hiszen ez az intézmény elsősorban az állampolgárok háza" – mondta a program létrejöttét felügyelő kommunikációs igazgató, hozzátéve: mivel a parlament az egyetlen intézmény ahol a tagokat közvetlenül a polgárok választják, joguk van azt is tudni, kik dolgoznak itt.

"Itt egyébként is minden az emberről, a teljes jogú európai polgárról szól. Épp ezért a kiállítás legnagyobb kihívását sem az épület vagy a múzeumi anyagok összeszedése és modernizálása jelentette, hanem, hogy mindezt elérhetővé tegyük a 23, egymástól jócskán különböző európai nyelven. 200 ember dolgozott húsz különböző nemzetből, hogy minden egyes feliratot, mondatot lefordítsunk az unió összes nyelvére - veszi vissza a szót Uwe Brückner, a központ építésze.

A stuttgarti építész 2005-ben nyerte meg a projekt kivitelezésére hirdetett nemzetközi versenyt, a 21 millió eurós beruházás eredménye pedig végül az 5400 négyzetméteres, összefüggő terekből álló kiállítás lett.

"Ebben a 21 millióban minden benne van az előző épület lebontásától az építkezésen át a kiállítás történészeinek, tolmácsainak háttérmunkájáig bezárólag" - mondta Brückner, aki azt is bevallotta: a kiállítás létrehozásakor leginkább a fiatal generációt, az iskolai csoportokat akarták célba venni. "A központ arra is törekszik, hogy csoportos iskolai látogatások célpontja legyen, ezért úgy alakítottuk ki a programokat is, hogy az entertainement (szórakozás) és az education (nevelés) ötvözésével, egyfajta edutainement-et hozzunk létre."

Már tudjuk, hol képzik a jövő politikusait

Az ünnepélyes megnyitó után három csoportba osztották a sajtó munkatársait és elindult a tárlatvezetés. A mi csoportunk először a szervezők szerinti legizgalmasabb attrakciót, a Szerepjátékok Termét kereste fel.

A főleg 14 és 16 év közötti diákoknak készült, egyszerre 32 emberrel játszható játékban a fiatalok arra kaphatnak választ, hogyan kell uniós szinten dönteni és kompromisszumra jutni a többi párttal - magyarázta kísérőnk, vagyis apró Deutsch Tamások és érdekeiket védő cuki Göncz Kingák és Morvai Krisztinák szaladgálnak majd ezen a helyen.

Ennek megfelelően minden, a játékban résztvevő diák egy iPhone-hoz hasonlító telefonnal mászkál körbe, az általa ráosztott szerepnek megfelelően alakítva női vagy férfi politikust - így eshetett meg, hogy a sajtóbejáráson 40-50 év körül, nagydarab, borostás arcú vezetőnket a sors keze például perceken belül szőke hajú és törékeny Laurává változtatta.

Az eredetileg másfél órásra tervezett játékban a miniképviselőket hatalmas sárga íróasztalok és folyamatos telefoncsöngés fogadja, miközben az asztalok melletti érintőképernyőkön számtalan skype-hívás jön be egyidőben, melyekben különböző nemzetiségű színészek által játszott politikusok vagy egyszerű emberek kérik segítségüket. Eközben a szomszéd teremben plenáris ülésre hívnak, ám épphogy csak belekezdünk az aktuális téma (vízgazdálkodás) kifejtésébe, mikor fülhasogató szirénázás keződik, vezetőnk pedig közli: ez vészjelzés, most azonnal mennünk kell vissza a gyülekezőterembe.

A bombariadóra emlékeztető jelzésre futólépésben igyekszünk a mellettem lihegő román kollegával a sajtóterem felé, mire kiderül, hogy mindez csak a játék része, de így legalább időben érünk a falon elhelyezett képernyőkhöz, ahol megnézhetjük a helyi Tények breaking news-át egy képzeletbeli városban történt földrengésről, melyben megsérült a képzeletbeli európai vízcső.

A játékosoknak a helyzet felmérése után két percük van, hogy a képernyőkkel szemben elhelyezett pódiumok mögé álljanak és a különböző frakciók képviseletében fél percben válaszoljanak az időközben a képernyőre vetített, rendkívül rosszalló arccal, némán jegyzetelgető álújságírók kérdéseire. A valódi újságírókból álló valódi közönség ekkor hangos röhögésbe kezdett az abszurd jelenet láttán, miközben vezetőnk épp azt magyarázta: a rendszert tesztelő diákok sokszor olyan komolyan vették a szituációt, hogy valódi harc tört ki köztük és nemegyszer majdhogynem egymásnak is estek.

Az európai történelem egy fekete lyuk

A kis intermezzó után jó hangulatban haladunk tovább a kiállítás valódi kezdetéhez, ahol falból kiszűrődő hangok köszöntenek az unió 27 nyelvén, hogy végül megkapjuk érintőképernyős audioguide-unkat, ami nélkül az ember egyszerűen életképtelen ebben a múzeumban.

A tolmácsgépként is funkcionáló készülékből ugyanis mindenki anyanyelvének vagy jelnyelvének megfelelőt választhat. Az egész múzeumban egyébként rendkívül sok a magyar felirat, vagyis az is könnyedén elboldogul, aki egyáltalán nem beszél idegen nyelveket, a tolmácsgépekkel pedig az első perctől fogva tudtuk fordítani az esetleges idegen nyelvű kiírásokat.

Az első teremben az uniós tagországok városai felé mutató nyilakat és az őket Brüsszeltől elválasztó kilométerek számát láthatjuk, míg egy világító makettasztalon az európai intézmények épületei jelennek meg. Ezután egy teljesen feketére festett folyósóra érkezünk, ahol Európa történelmét a XX. század elejétől bemutató régi fényképek, a hozzájuk tartozó történetek és idézetek mutatják be.

Morvai zászlócskával integet, Deutsch különlegesnek érzi magát

Ebből a teremből egy lépcsőn lesétálva jutunk el a Képviselők Falához, ahol üveglap alatt szemrevételezhetjük a jelenlegi Európai Parlamenti patkót, mind a 738 EP-képviselő pontos helyével és frakciójával, színekre bontva – a képviselőket kis fabábuk helyettesítik. A falon viszont már arcképükkel együtt szerepelnek, a fal tövében elhelyezett képernyőkön pedig név szerint is kikereshetünk bárkit.

Mivel régóta izgat a kérdés, milyen érzés lehet Morvai Krisztinának lenni, rögtön az ő nevére keresek rá. Arcképére kattintva személyes adatlapja, felszólalásainak statisztikája és egy rövid videóüzenet jelenik meg előttem. „Adjon az Isten szebb jövőt" – hallhatom, majd feltűnik Morvai is, aki egy magyar zászlócskával a kezében fejti ki, hogy 1. honnan ismerjük meg őt és képviselőtársait a plenáris ülésteremben (az egyetlenek, akik előtt magyar zászló leng), 2. mért tartoznak az euroszkeptikus képviselők közé. Magyar képviselőink egyébként nem jeleskedtek igazán a választóiknak küldött üzenetek készítésében, Morvain kívül ugyanis alig 4 üzenetet tudtunk összeszedni, a szocialista frakció vagy épp Bokros Lajos egyáltalán nem készített videót.

Innen a strasbourgi, plenáris üléstermet imitáló körterembe vezetnek, melynek legfőbb érdekessége, hogy 360 fokos képernyő is egyben. Az itt levetített alig harminc perces film sallangok és unalmas jogi szakszövegek nélkül, érthetően magyarázza el, mi a feladata az intézményeknek, vagy hogy mi is történik a parlamentben.

Bár leírva mindez talán unalmasnak tűnhet, mégis be kell valljam: ez volt a múzeum egyik legérdekesebb része, mivel a teljesen kör alakú terem minden falára egyszerre vetítették ki a térhatású filmet, amitől rendkívül izgalmassá vált az előadás.  Aki nem járt még 360 fokos moziban, annak kötelező kipróbálnia.

Kukatologatás és tőzsde a plafonon

Ezután a kiállítás egy másik fénypontjára érkezünk: a 200 nm-es terem padlóját egy országhatárok nélküli Európa-térkép borítja, melynek bizonyos pontjain kör alakú matricák jelölnek bizonyos európai városokat. Itt nem feltétlenül a fővárosokra kell gondolni – Budapest például rajta sincs a térképen – hanem azokra a városokra, melyek valamilyen módon kapcsolódnak az unióhoz, például Pécs, mint volt kulturális főváros.

A terem hangulatához hozzájárul a kísérteties, sötét fény, melyből egyedül a padlótérkép és azok a furcsa, műanyag tilitolik világítanak ki, melyek leginkább egy-egy műanyag kukára hasonlítanak, és amiket a matricákkal jelölt pontokra tolva érdekes információkat osztanak meg az őket mozgató egyénekkel. Két percet sem kellett várni, és a terem átalakult kukáikat elmélyülten egyik pontról a másikra kormányozó férfiakkal, míg a nők inkább a térkép szélére húzódva bíztatták őket.

Nem feledkezhetünk el a térkép feletti plafonon lebegő, kismillió led-lámpáról sem. Európa legnagyobb fényinstallációja igencsak erős szimbólumként, csillag módjára világít az éjszakában, a ledek pedig egy újabb Európa-térképet adnak ki.

Az ír gazda webkamerás esete a tehenekkel

Innen már csak egyetlen terem van hátra, mégpedig az Európa Nappalija névre keresztelt, otthonos szoba, melyben kényelmes fotelekbe, kanapékba telepedve hallgathatjuk meg 54 európai polgártársunk személyes történetét.

A szintén kör alakú terem funkciója az lenne, hogy az európaiak mindennapi életét mutassa be, a terv azonban valahogy félresiklott, mivel a falakra kivetített, hatalmasra felnagyított, némán álldogáló és kitartóan a belépőre meredő emberek képei pár percen belül bárkiből idült üldözési mániást varázsolnának, és bár ezt kétségkívül barátságosnak szánták a készítők, a csendben álldogáló, csak időnként pislogó alakok borzasztó félelemetesek.

Megtudhatjuk például, hogy egy ír gazda miként győzte le a teheneit fenyegető betegséget egy uniós direktíva segítségével. A kétségtelenül a tehenek szerelmesének látszó gazda később ennél is mélyebb bepillantást enged titkaiba: elárulja például, miért figyeli a hálószobájába bekötött webkamerán éjszakánként saját tehenei istállóját.A magyarokat két nő, egy záhonyi határőr és egy budapesti filmproducer képviseli, akik bármennyire is igyekeztek, izgalomban meg sem közelítik a tehenes ír gazdát.

Az utolsó termet is elhagyva egy teljesen sötét átjáróba jutunk, ahol a koncerteken megszokott sms-falak mintájára üzenhetünk a kiállítás felelőseinek, és a számítógépen begépelt üzenet rögtön meg is jelenik a velünk szemben álló falon. Legjobb szándékaimat tolmácsolandó, optimista hangvételű üzenet pötyögésébe kezdtem a billentyűzeten, de hamar beleütköztem a magyar ékezetek hiányába, pontosabban működésképtelenségébe, így végül a jókívánságok mellett arra kértem az üzemeltetőt, hogy próbáljon meg tenni valamit az ügy érdekébe n.