Az este talán legnagyobb drámájának helyszíne Franciaország, ahol a szélsőjobb a 2009-es három darab mandátuma után a mostani 25 százalék fölötti eredményével és 22 mandátumával fölényesen győzött.
A francia miniszterelnök szerint a Nemzeti Front előretörése egy földrengés, a néppárti vezér is szomorú és szégyenli, hogy az ország ezt az arcát mutatta a világnak. Azért bíznak abban, hogy ez nem jelenti az ország szélsőséges irányba fordulását. A győztes Nemzeti Front közleményt adott ki, amiben arról beszélt, hogy a belügyminiszter irányításával csaltak, az emberek rossz szavazólapokat kaptak, aminek a célja az előretörésük megállítása volt. Az NF új francia nemzetgyűlést is akar.
A győztes párt három képviselője az elmúlt öt évben nagyjából minden olyan közös európai kezdeményezést vétózni próbált, ami a francia, és úgy általában a nemzeti hatásköröket gyengítette volna. Nem akarták, hogy a 2014-2020 közötti időszakban az európai költségvetés a korábbinál nagyobb legyen, bajuk volt a közös agárpolitikával (aminek egyébként Franciaország az egyik legnagyobb haszonélvezője), ellenezték, hogy az EU a szegény országok fejlesztésére költsön és nem értettek egyet azzal, hogy az Európai Bizottságnak nagyobb beleszólása legyen a nemzetállami költségvetési szigor betartatásában. Nem akarták, hogy az EU az USA-val szabad kereskedelmi megállapodásról tárgyaljon, és azt sem, hogy az uniónak saját diplomáciai szolgálata legyen.
Viszont kiálltak például az atomenergia mellett, és támogatták a génmanipulált élelmiszerek termesztésének korlátozását is. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy mindent elleneztek, ami Brüsszelt erősítette volna, és mindent támogattak, ami a nemzetállamok szuverenitásának megőrzéséről szólt. Feltehetően ezt a stratégiát a jócskán felduzzadt frakcióval is képviselni fogják az új EP-ben.
2009-es eredmény részvétel: 40,63 % (összesen 74 mandátum) | 2014-es EREDMÉNY (összesen 74 mandátum) | |
Népi Mozgalom Uniója (UMP) (Európai Néppárt) | 27,88 % / 30 mandátum | 21,00 % / 18 mandátum |
Szocialista Párt (PS) (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) | 16,48 % / 14 mandátum | 14,50 % / 12 mandátum |
Zöldek (EE) (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) | 8,87 % / 15 mandátum | 9,40 % / 8 mandátum |
Demokratikus Mozgalom (MD) (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) | 8,46 % / 6 mandátum | 10,3 % / 8 mandátum |
Baloldali Front (FG) (Európai Egyesült Baloldal - Északi Zöld Baloldal) | 6,48 % / 5 mandátum | 6,50 % / 5 mandátum |
Nemzeti Front (FN) (-) | 6,34 % / 3 mandátum | 25,4 % / 22 mandátum |
Belgiumban a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) szerezte a legtöbb a mandátumot a vasárnap éjfél után közzétett nem hivatalos eredmények szerint.
Belgium 21 EP-képviselője közül a királyságot alkotó három közösségből a hollandul beszélő flamandok 12-t, a franciaajkú vallonok 8-at, a német kisebbség pedig egy képviselőt választhatnak. Az N-VA az összes voks 18,4 százalékát kapta, ezzel négy mandátumot szerez, 3-3 képviselője les Strasbourgban a flamand kereszténydemokratáknak, a vallon liberálisoknak és a vallon Szocialista Pártnak (PS) is.
Flandriában a nacionalisták és a kereszténydemokraták mellett a Flamand Liberálisok és Demokraták szerezhetnek még két mandátumot. A hollandajkú közösséget emellett egy-egy fővel képviseli majd a balközép Másik Szocialista Párt (sp.a), a flamand zöldek, és a szélsőjobboldali Flamand Érdek (Vlaams Belang) egy-egy politikusa. A franciaajkú közösség a PS és a liberális Reformer Mozgalom (MR) három-három politikusa mellett a jobbközép Demokrata Humanista Centrum (cdH) és az Ecolo vallon zöldpárt egy-egy jelöltjét juttatta mandátumhoz.
Az országban a szavazás az EP-választáson előzetes regisztrációhoz kötött, akik pedig jelzik, hogy szavazni akarnak, azok számára a részvétel kötelező. A részvétel Belgiumban 90 százalékos volt, igaz, itt kötelező a szavazás. (A győztest ugyan már tudjuk, de a részletes adatok csak később frissülnek be.)
2009-es eredmény (összesen 22 mandátum) | 2014-es EREDMÉNY (összesen 21 mandátum) | |
Kereszténydemokrata és Flamand (Európai Néppárt) FLAMAND | 14,43% / 3 mandátum | % / mandátum |
Flamand Liberálisok és Demokraták Pártja (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) FLAMAND | 12,75% / 3 mandátum | % / mandátum |
Szocialista Párt (Európai Szocialisták Pártja) VALLON | 10,88% / 3 mandátum | % / mandátum |
Flamand Érdek (-) FLAMAND | 9,85% / 2 mandátum | % / mandátum |
Reform Mozgalom (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) VALLON | 9,74% / 2 mandátum | % / mandátum |
Ecolo (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) VALLON | 8,55% / 2 mandátum | % / mandátum |
Szocialista Párt - Mások (Európai Szocialisták Pártja) FLAMAND | 8,21% / 2 mandátum | % / mandátum |
Új Flamand Szövetség (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) FLAMAND | 6,13% / 1 mandátum | 18,4 % / 12 mandátum |
Humanista Demokratikus Közép (Európai Néppárt) VALLON | 4,99% / 1 mandátum | % / mandátum |
Zöld! (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) FLAMAND | 4,9% / 1 mandátum | % / mandátum |
Dedecker-lista (Európai Konzervatívok és Reformerek Szövetsége) FLAMAND | 4,51% / 1 mandátum | - |
Belga Munkapárt (Egységes Európai Baloldal) VALLON | - | % / mandátum |
Keresztényszocialista Párt (Európai Néppárt) NÉMET | 0,19% / 1 mandátum | % / mandátum |
Nem változtak az erőviszonyok Luxemburgban az elmúlt öt évben, az Európia Néppárthoz tartozó Keresztényszociális Néppárt kapta a szavazatok 37,65 százalékát, ezzel három mandátumot szerzett.
Velük szemben óriási visszaesést könyvelhettek el a szocialisták, akik ugyan öt éve és most is egy képviselőt küldhettek Brüsszelbe, de ezt az eredményt akkor másodikként érték el 20 százalékot közelítő eredményükkel. Most a 12 százalékos szavazatarány sem jött össze, ezzel pedig a legkisebb támogatottsággal szereztek maguknak helyet. A második helyre 15 százalékkal a zöldek robbantak be, de ezzel ők is gyengébben teljesítettek, mint 2009-ben. A liberálisok most is harmadikok lettek. A három euroszkeptikus párt (az ADR-ben, a PID és a KPL) támogatottsága ugyan nem nevezhető elenyészőnek, ők erősödtek a korábbi eredményeikhez képest, de ezt a támogatottságot nem tudták európai mandátumra váltani.
A luxemburgi részvételi arány 90 százalék volt, mondjuk ez csak úgy jött össze, hogy a törpeállamban kötelező a részvétel. Igaz, a résztvevők 10 százaléka 2009-ben érvénytelen szavazatot adott le, és nyilván most is voltak a választáson megjelentek között döntésképtelenek.
2009-es eredmény részvétel: 90,76 % (összesen 6 mandátum) | 2014-es EREDMÉNY (összesen 6 mandátum) | |
Keresztényszociális Néppárt (Európai Néppárt) | 31,36 % / 3 mandátum | 37,65 % / 3 mandátum |
Szocialista Munkáspárt (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) | 19,48 % / 1 mandátum | 11,75 % / 1 mandátum |
Demokrata Párt (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) | 18,66 % / 1 mandátum | 14,77 % / 1 mandátum |
Zöldek (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) | 16,83 % / 1 mandátum | 15,01 % / 1 mandátum |
Az igazi kérdés most az, hogy vajon Jean-Claude Juncker volt miniszterelnök lesz-e az Európai Bizottság új elnöke, és hogy a liberális Charles Goerens vagy a zöld Claude Turmes lesz-e az új luxemburgi EU-biztos.
Juncker, aki egy évtizeden át vezette a pénzügyminiszterekből álló, a közös valuta politikájának meghatározásáért felelős eurócsoportot, máig elsöprő népszerűséget tudhat magáénak, így az is elképzelhető, hogy Brüsszelből újra esélyes luxemburgi miniszterelnökjelöltként térne vissza.