A Nigel Farage vezette függetlenségi párt viheti el a brit szavazatok többségét. A karizmatikus politikus legfőbb fegyvere a kelet-európai bevándorlók kiűzésének ígérete volt, a konzervatívok későn és erőtlenül próbálták koppintani tőle a témát. Írországban még semmi nem dőlt el, de nyeregben érezheti magát a hírhedt Sinn Féin.
Az Egyesült Királyságban 73 helyért versenyeztek, a nagy nyertes szinte biztosan a Nigel Farage vezette függetlenségi párt (UKIP). A szavazatok felénél 29,2 százalékon állt a pártja úgy, hogy az elérhetetlennek tartott Skóciából is behúztak egy képviselői helyet. Milliband és Munkáspártja sem lehet kétségbe esve a félidei 24,5 százalékukkal, annál inkább David Cameron miniszterelnök és a konzervatívok 23,5 százalékukkal. Talán a leginkább uniópárti liberális demokratákba jó eséllyel nagyot rúgtak a szavazók, az eddigi 6,8 százalékukkal valószínűleg elveszítik mind a 11 korábbi EP-helyüket.
A konzervatív UKIP és az egész EP egyik legismertebb figurája a kétségtelenül szórakoztató Nigel Farage. Pártjával együtt legegyértelműbb üzenetük, hogy a briteknek úgy, ahogy vannak, ki kéne lépniük az EU-ból, mert egyedül is erősek, az unió pedig pocsék hatékonysággal működik.
„Nem csak azt akarom, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, azt szeretném, hogy Európa is lépjen ki EU-ból" – magyarázta boldogan még a részeredmények kommentálásakor. A kampányban viszont inkább főleg a népszerűbb témájukat erőltették, a kelet-európaiak bevándorlásának korlátozása egyre támogatottabb ugyanis szerte Angliában.
Emellett nagy vonalakban csak röhögnek a globális felmelegedésen, engednék a testi fenyítést az iskolákban, 31 százalékos egykulcsos adót és több börtönbüntetést akarnak, illetve visszaengednék a dohányzást a kocsmákba, szállodákba.
A UKIP-ot sokszor lesajnálták, hogy csak a Cameron-féle nagy konzervatív párt oldalhajtása, de 2010 óta az erősödésük saját bevallásuk szerint kissé inkább munkáspárti szavazók elhódításának köszönhető. De az unió utálata sem ír náluk mindent felül, kimondottan rosszban vannak a másik durván euroszkeptikus brit csoporttal, a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párttal. Mondhatni úgy általában is gyakorlatilag mindenkivel mindig rosszban vannak, kivéve talán a Daily Mail bulvárlapot.
Farage kedvenc száma az Örömóda vagy esetleg Britten Háborús rekviemje, de előbbi túl uniós , utóbbi kevéssé felszabadult. Viszont nagyjából ilyesmire bulizhat ma egy idősödő brit férfi, sikeres EP-választás után.
Cameron eddig megpróbálta nyilvánosan levegőnek nézni a UKIP-ot, miközben jóval keményebb hangnemre váltott az EU-val és a bevándorlókkal szemben, de ez a jelek szerint nem győzte meg a populistább üzenetekre vevőbb csoportokat. A parlamenti választásokig még van két éve felpörögni konzervatívoknak, ahogy a Munkáspártnak változtatnia kell, ha meg akarják állítani a szavazóik lemorzsolódását.
Írországban a kormányzó jobboldali Fine Gaelt (Írek Családját) 15,5 százalék jelölte meg első helyen, régi ellenfelüket, a némileg baloldalibb Fianna Fáilt (Fál Harcosait) pedig 12,6 százalék . Az választás nagy nyertese viszont mindeképp a baloldali radikális Sinn Féin (Mi magunk) 23,6 százalékkal. A Sinn Féin ahhoz képest, hogy 2009-ben egy helyet sem tudott behúzni, most partiban van a két előző kormánypárttal, és a 11 ír helyből egyet már biztosan meg is szerzett.
Az íreknél nem egyszerű a szavazatokból megmondani a győzteseket. Náluk körzetenként a választók sorrendet állítanak fel a jelöltekből, és amíg valaki nem kap többséget, addig az utolsók másodlagos szavazatait elosztják az élen állók között.
Mivel a nagy pártokon kívüli jelöltet 41 százalék húzott be első helyre, a másodlagos preferenciák még átrendezhetik az erőviszonyokat.
Még úgy is, hogy a vezetőjüket, Gerry Adamst a kampány finisében letartóztatták egy angolokkal szimpatizáló nő 1972-es elrablásáért és kivégzéséért. Igaz, pár nappal később bizonyítékok híján már el is engedték. A nagy vesztes a kisebbik kormánypárt, a helyi Munkáspárt lehet 7,4 százaléknyi első hellyel.
A Sinn Féint sokan az IRA politikai szárnyának tartják, noha a párt folyamatosan tagadta, hogy bármi közük lenne hozzá. Mondjuk ezt némileg árnyalta, amikor 2005-ben Adams és helyettese, McGuiness bejelentették, hogy kiléptek az IRA katonai tanácsából.
A kampány erősen lokális volt, egyrészt a feljebb leírt választási rendszerük miatt. Másrészt az ír választók több mint fele ugyanis leginkább a jelöltek személyisége alapján döntött, maradék negyedüknél leginkább a párt számított, és alig több mint 20 százalékot érdekelt az, hogy mit is akarnának csinálni a győztesek az EP-ben.
Külön érdekes, hogy az országot 2010-re ingatlanpiaci összeomlásba kormányzó Fianna Fáil korábban Dublinban volt igazán erős, de most a helyüket inkább a Sinn Féin vette át a fővárosban.
A Fine Gael, a mostani nagyobbik kormánypárt ahhoz képest még talán jól is szerepelhet, hogy például látványos rezsinövelésbe kezdett: a költségvetési egyensúly biztosítása érdekében 2015-től bevezeti a vízdíjat. Írországban ugyanis eddig ingyen volt víz a háztartásoknak, jövőre már csak az első 30 ezer litert kapják ingyen.
Bár az EU-szkeptikusok aránya a válság óta nőtt a Írországban is, annyira ezek szerint mégsem, hogy bárki igazán meg tudta volna lovagolni ezt. A Taoiseach (miniszterelnök), Enda Kenny mindenesetre most már nem zárta ki a koalíciót egyik megerősödött vetélytársukkal sem, bár a parlamenti választások ott is csak két év múlva jönnek.