A pápa nem politikus!
– próbálták megértetni a világgal a Femen-aktivisták ezúttal Vatikánban. Az olasz rendőrség őrizetbe vette a szervezet félmeztelen tagjait a Szent Péter téren pénteken.
A Femen aktivistái a pápa az Európai Parlamentbe és az Európai Tanácsba tervezett közelgő látogatása ellen tiltakoztak. A nőkön bőrminiszoknya volt, többen virágfüzért hordtak a hajukban. Ketten azt írták a hátukra, "Tartsd bent!", miközben letérdeltek és egy keresztet tartottak hátulról magukhoz.
A rendőrök közbelépése nem akadályozta meg, hogy az arra járó turisták telefonon rögzítsék a tiltakozást. Azt még nem tudni, bíróság elé kell-e állniuk, de az kiderült, hogy szerintük a pápa november 25-ére időzített látogatása az EP-ben támadás az egyház és állam szétválasztása ellen.
Nem ez az első EU-hoz kapcsolódó tiltakozása a Femennek: Hitler-bajusszal és fedetlen mellükre horogkeresztes európai zászlót festve tiltakoztak a Femen nőjogi szervezet aktivistái Párizsban a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) ellen az EP-választások kampányában.
Az Ukrajnában alakult feminista szervezet 22 női tagja fekete nadrágban és bakancsban, katonai menetlépésben érkezett az elé az épület elé, ahol az FN a sajtótájékoztatóját tartotta, miközben azt skandálták, hogy fasiszta járvány. Legutóbb itt és itt írtunk akcióikról.