A második világháború óta nem volt olyan nagy humanitárius válság, mint most, a szíriai konfliktus miatt. Négymillió szíriai menekült a szomszédos országokba: Libanonba, Törökországba, Jordániába, Irakba, vagy Egyiptomba és Észak-Afrikába. Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok eddig 3,6 milliárd euró segélyt nyújtottak Szíriában a válság kitörése óta.
Um Alaát idén ismerte meg az ECHO (az Európai Bizottság Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága) stábja egy szíreknek létesített észak-iraki menekülttáborban, a Domiz II-ben, ahol gyermekei közül hárommal jelenleg is él. A táborban aki csak látja, üdvözli őt, közvetlen szomszédjától kezdve a gyerekek iskolájának igazgatójáig. Rögtönzött szállását az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatalától (UNHCR) kapott sátorponyva, betontömbök és alumíniumlemezek alkotják. Újrahasznosított anyagokból készült dekorációkkal tette otthonossá.
Az egykoron hattagú család korábban hétköznapi életet élt a szíriai Aleppóban. A férj, Abu Alaa, a környékbeli éttermeket látta el élelmiszerrel. Munkahelye kocsival 15 percre volt otthonától. Minden nap hajnal háromkor indult dolgozni, és délre haza is ért. Um Alaa egy szépségszalonban vállalt munkát, hogy egy kis plusz pénzt keressen. Már nem sok hiányzott ahhoz, hogy a házaspár törleszteni tudja a legidősebb fiú, Alaa taníttatása miatt felvett hitelt, aki az Aleppói Egyetemen fizikusnak tanult.
2011 vége felé, amikor Szíria különböző részein megkezdődtek a forrongások, a várost, ahol Abu Alaa dolgozott, milicisták ostromolták meg. Két napig bujkált, mire haza tudott menni családjához. Akkoriban a szíriaiak álmukban sem gondolták volna, hogy az alkalomszerű összecsapások az országot évekre megbénító, kiterjedt háborúvá válnak. Az eset után Abu Alaa egy hétig nem ment dolgozni. Amikor azután főnöke felhívta, hogy másnap reggel menjen be hétre, Um Alaa könyörögve kérte, hogy maradjon otthon – mindhiába. Abu Alaa szeme előtt az lebegett, hogy munkájával továbbra is meg tudja teremteni családjának a betevőt.
A munkából hazafelé menet egy utcai robbantás végzett életével. Négy gyereket hagyott árván. „Melegszívű, szeretetreméltó ember volt – meséli Um Alaa. – Mindenkinek csak segíteni próbált, még amikor egy vasa sem volt”.
Azóta Um Alaa a rokonok segítsége nélkül, egymaga kijuttatta a családot egy biztonságos helyre. Minden lehetőséget megragadva, folyamatosan azon fáradozik, hogy négy gyermekének meg tudja adni azt az életet, amelyet még a háború kitörése előtt képzeltek el maguknak. A táborban a második legidősebb fia, a 22 éves Mohammad és 14 éves ikrei, Sally és Sami élnek vele egy fedél alatt. Legidősebb fia, a most 24 éves Alaa tőle 160 km-re, Erbílben lakik. Utcai árusként dolgozik, hogy fedezni tudja dialízisének költségeit, erre ugyanis nem terjed ki az egészségügyi ellátás a menekülttáborban.
A gyerekek és Um Alaa szinte csüngnek egymáson, sokat nevetgélnek egy csésze arab kávé vagy tea és a házi labneh (krémsajt) mellett, a fő téma mégis mindig a gyermekek sorsa.
Mohammadnak fel kellett függesztenie egyetemi tanulmányait, amikor a család úgy döntött, elhagyja otthonát. A fiú az ikreknek segít házi feladatuk elkészítésében, különösen ha matematikáról van szó. Nem győzi nekik hangsúlyozni, hogy a középiskola elvégzése után talán lesz lehetőségük a továbbtanulásra, és be is tudják majd fejezni tanulmányaikat, nem úgy, mint ő. Mohammad folyamatosan ösztöndíjakat pályáz meg abban a reményben, hogy egyszer folytatni tudja majd az egyetemet (és meg is szerzi a diplomát).
Um Alaa közben elhatározta, hogy továbblép, és új életet kezd a táborban. A Domiz II körbekerített világában ő és gyermekei megpróbálják hasznos dolgokkal elfoglalni magukat. Um Alaa gyermekvédelmi önkéntesként dolgozik egy segélyszervezetnél, amely a tábor területén gyerekbarát közösségi helyet hozott létre. Sally és Sami pedig iskolába járnak, és különböző gyerekprogramokon vesznek részt. Minden nap szinte ugyanúgy telik, azt a néhány alkalmat (például a kurdok által is ünnepelt perzsa újévet, a narozt) kivéve, amikor Um Alaa beviszi a gyerekeket a városba szórakozni. „Nem rossz, de azért hiányzik Aleppó és az ottani barátok” – mondja Sally.
Gyermekeit egyedül nevelő özvegyként Um Alaa önként soha nem térne vissza életüket kockáztatva szíriai szülővárosába. Keményen dolgozik a táborban azért, hogy a lehetőségekhez képest semmiben ne szenvedjenek hiányt. Azt viszont nagyon nehezére esik elfogadni, hogy családjának le kellene mondania a megálmodott jövőről. Nem adja fel a gyermekei iskoláztatásáért folytatott küzdelmet. Több mint két éve él menekültként a sátortáborban, jelenlegi munkáját annak határain kívülre is ki szeretné terjeszteni.
A menekültek első hulláma négy évvel ezelőtt indult útnak a háború sújtotta Szíriából a szomszédos országokba a biztonság és a túlélés reményében. Azóta mintegy négymillió férfi, nő és gyermek kerekedett fel, hogy menedéket kérjen főképp négy országban: Törökországban, Libanonban, Jordániában és Irakban.
Az eltelt négy évben számos humanitárius szervezet a fogadó országok kormányaival karöltve azon fáradozott, hogy a menekültek legelemibb szükségleteit fedezni tudják, és tartós megoldást segítsenek találni számukra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala által ajánlott három lehetőség közül, melyek a következők: önkéntes hazatelepülés, helyi integráció vagy – amennyiben a hazatelepülés vagy a fogadó országban maradás nem jöhet szóba – harmadik országban való letelepedés.
A szerző Dina Baslan, az Európai Bizottság Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) munkatársa. Az angolul feliratozott videóban Um Alaa ikrei, Sally és Sami számolnak be mindennapjaikról a Domiz II menekülttáborban.
2015 a Fejlesztés Európai Éve, az ehhez kapcsolódó civil rendezvénysorozat első programjáról, mely a Magyarországon még ma is jelenlevő modernkori rabszolgaságról szólt, itt számoltunk be.
A Művészetek Völgyében a Momentán udvarban beszélgettünk arról, hogy Magyarország vajon a lehető legjobban segít-e a fejlődő országoknak, a multik kreatív adózási szokásai kapcsán készült kvízünkből pedig megtudhatja, ön mekkora offshore-lovag. A tematikus európai évekre az Európai Bizottság tesz javaslatot, amit az Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányainak kell elfogadnia. A legelső európai év 1983-ban a kis- és középvállalkozásokról és a kézműiparról szólt, 2012 a tevékeny időskor, 2013-2014 a polgárok európai éve volt. 2015 azért lett a fejlesztésé, mert idén ér véget a milleneumi fejlesztési célok teljesítésére szánt idő. Az év hivatalos honlapja itt elérhető magyarul, a magyarországi civil programsorozat jószolgálati nagykövetei: Al Ghaoui Hesna újságíró, Sena Dagadu énekes és Härtlein Károly, a BME Kísérleti Fizika Tanszékének tanára.