Index Vakbarát Hírportál

Kiosztották a menekültellenes európai politikusokat az uniós vezetők

2016. május 6., péntek 16:36 | aznap frissítve

Aki nemet mond a befogadásra, az nem állíthatja, hogy az EU képtelen megoldani a migráció problémáját – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a Ferenc pápával való pénteki vatikáni találkozót követő sajtótájékoztatón.

Martin Schulz szerint Ferenc pápának Európáról mondott beszédét terjeszteni kell, és minden európai fővárosban el kell olvasni, főleg azoknak, akik azt hiszik, a migráció csak Németországra tartozik. „A több mint 500 milliós Európában nem jelenthet problémát egymillió menekült befogadása, ha megosztjuk a terheket” – idézte szavait az MTI.

Az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott, Ferenc pápa – aki az Európa egysége melletti elkötelezettségéért Károly-díjat kapott – „európai álmait” sorolta fel. Martin Schulz hangsúlyozta, hogy a megvalósítandó álmok közé tartozik az is, hogy tegyenek a „legaktívabb európai generációt”, vagyis a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten azt hangoztatta: azoknak kell elolvasni Ferenc pápa beszédét, akik másokkal ellentétben nem „teljes, hanem csak részidőben európaiak”.

A két uniós vezető egyaránt sajnálatát fejezte ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök lemondása miatt, hangsúlyozva, hogy az EU-val együttműködő partner jelentette be távozását. Reményüket fejezték ki, hogy Davutoglu utódjával is eredményes közös munkát tudnak folytatni.

Rovatok