Index Vakbarát Hírportál

Tusk: A Brexittel vége lehet a nyugati politikai civilizációnak

2016. június 13., hétfő 22:21

Ha az unió túl is élné, az biztos, hogy mindenki veszítene a birek kilépésén, főleg ők maguk, mondta az Európa Tanács elnöke.

A nyugati politikai civilizáció végét jelentheti, ha a június 23-i népszavazás után Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból,  mondta Donald Tusk, az Európai Tanács (ET) elnöke a Bild című német lapnak hétfőn.

„Miért veszélyes ez ennyire? Mert senki sem láthatja előre a hosszútávú következményeket. Történészként attól tartok, hogy a Brexit a vég kezdetét jelentheti nemcsak az EU, hanem a teljes nyugati politikai civilizáció számára is" – jelentette ki. 

Szerinte a Brexit hatalmas hátszelet adna a radikális Európa-ellenes erőknek, és bár azt reméli, az unió túlélné a britek távozását, de szerinte ennek nagy ára lenne. Gazdasági értelemben az összes EU tagállam vesztene a távozáson – de különösen a britek.

Szerinte a jelenlegi válságok közül egyik sem azért van, mert túl sok tagállama lenne az EU-nak, és semmi sem lenne jobb ma, ha megosztott, vagy kisebb lenne.

A válságokat, amelyeket átélünk nem szabad ürügyként felhasználni Európa megosztására. Egy „mini-Európa″ lenne a legrosszabb válasz a „maxi-problémákra″, amelyekkel szembesülünk.

– mondta.

A legfrissebb közvélemény kutatások szerint a britek csaknem fele-fele arányban támogatnák a Brexitet, illetve maradnának az EU-ban. A Financial Times felméréseket összegző átlaga alapján ugyanakkor 45-43-ra a kilépés hívei vannak többségben.

Rovatok