Index Vakbarát Hírportál

A jobbközép háttéralkuval követeli az EP-elnöki posztot

2017. január 10., kedd 17:54

Egy évekkel ezelőtt lezsírozott megállapodásra mutogat Orbán Viktorék EP-frakciója.

Nyilvánosságra hozta kedden a jobbközép Európai Néppárt (EPP) az Európai Parlament szociáldemokrata és liberális frakciójával kötött 2014-es megállapodást, amelynek értelmében a konzervatív erőket összefogó EPP-nek „járna” a parlamenti elnökség a következő periódusban.

A megállapodás szerint a 2014-2019-es parlamenti ciklus első felében a szociáldemokratákat, a másodikban pedig a néppártot illetné meg az elnöki tisztség. Mint ebben írták, az uniós testület két legnagyobb frakciója „támogatni fogja egymást az elnökválasztáson”. A megállapodáshoz a liberálisok is csatlakoztak, akik a támogatásukért cserébe eggyel több alelnöki tisztséget kaptak, mint amennyi járt volna a képviselői helyek alapján.

Az egyezségnek megfelelően eddig a szociáldemokrata Martin Schulz volt az EP elnöke, aki nemrég bejelentette, hogy januárban lejáró megbízatása után távozik az uniós képviselőtestületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson.
Az elnökség a pártközi megállapodások szerint tehát a következő periódusban a Néppártnak járna, de a szocialisták és a liberálisok felrúgták az egyezséget azzal, hogy az előbbiek Gianni Pittellát, az utóbbiak pedig Guy Verhofstadtot jelölték a tisztségre.

A két frakció aggályosnak tartja, hogy ha néppárti jelölt veszi át az EP elnökségét, akkor mindhárom főbb uniós intézmény - az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - élén jobbközép politikus állna, szerintük ezzel felborulna az egyensúly az EU intézményein belül.

Mint több képviselő elmondta, a megállapodás megkötésekor még arra lehetett számítani, hogy a szociáldemokrata Helle Thorning-Schmidt lesz az Európai Tanács elnöke. Ugyan a dokumentum szövegében erre nem tértek ki, többek szerint a néppárti Donald Tusk megválasztásával érvénytelenné vált a pártközi egyezmény - írta keddi cikkében a Politico brüsszeli hírportál.

Manfred Weber ugyanakkor emlékeztetett rá a sajtótájékoztatóján, hogy a megállapodás egyik fő célja a radikális erők elszigetelése volt. „Világosan kell látni, hogy teljes mértékben az egyezmény megszegői lesznek felelősek azért, ha az Európa-ellenesek megerősödnek” – mondta. „Szeretnénk ezt megakadályozni” – tette hozzá.
Az európai parlamenti képviselők január 17-én választják meg a testület elnökét.

(MTI)

Rovatok