Index Vakbarát Hírportál

Civilek tiltakoztak a CETA miatt

2017. február 16., csütörtök 08:53

Strasbourgban tüntettek a kanadai-uniós szabadkereskedelmi egyezmény megszavazása ellen.

Kisebb tüntetés kísérte Strasbourgban az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény megszavazását.

Helyszíni tudósítások szerint emberek tucatjai gyűltek össze az uniós parlament strasbourgi székháza előtt, amelynek bejáratánál élőláncot alkottak. A tiltakozók közül többen olyan táblákat tartanak a magasba, amelyekre az van írva, hogy „A CETA elfogadása a nép eltiprása, a demokrácia lebontása”.

Néhány méterrel arrébb egy trójai falovat állítottak ki, amely a szabadkereskedelmi egyezményt hivatott jelképezni. A demonstrálók szerint a CETA az Egyesült Államok trójai falova, általa ugyanis az amerikai cégeknek elegendő lenne létrehozniuk egy kanadai leányvállalatot ahhoz, hogy hozzáférhessenek az európai piachoz.

Tiltakozásukat fejezték ki a "mérgező" szerződés ellen a Greenpeace aktivistái is, akik a parlament székháza melletti Ill folyón gumicsónakokról jelképesen éppen csak a felszínen tartották Iustitia, az igazság római istennőjének süllyedő szobrát. „A CETA-t süllyesszétek el, ne az igazságot” - írták egyik zászlójukra.

A Kanadával kötött egyezmény ellenzői egy európai polgári kezdeményezéssel 3,5 millió aláírást gyűjtöttek össze a szerződés európai parlamenti jóváhagyása ellen. A dokumentum szerint „a CETA veszélyt jelent a demokráciára, a jogállamiságra, a környezetre, az egészségre, a közszolgáltatásokra és a fogyasztók jogaira”.

A képviselők ennek ellenére megszavazták az egyezményt. Így a rendelkezések többsége már áprilisban hatályba léphet, de a szerződést még a tagállami parlamenteknek is ratifikálnia kell, ami szakértők szerint évekig is eltarthat.

A szabadkereskedelmi megállapodást hosszas egyeztetést követően tavaly októberben írták alá a brüsszeli EU-Kanada csúcstalálkozón, a belgiumi Vallónia tartomány hetekig tartó vonakodása után.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontásával elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az EU-ban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

(MTI)

Rovatok