Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz-kampányfőnök szerint első számú közellenség lettünk

2017. május 12., péntek 23:24

Soros, Simicska, multikulturalizmus, brüsszeli elit, bevándorlás - mondta fel Gyürk András a kötelező panelokat.

A 2018-as választásnak történelmi a tétje - mondta a Magyar Időknek Gyürk András, a Fidesz kampányfőnöke. A csütörtökön megjelent interjúban azt mondta, az elmúlt hetekben az ellenzék kampányfőpróbát tartott Budapest utcáin. Ezeknek az eseményeknek sok esetben agresszív és durva hangütése előrevetíti a következő kampány jellegét.

„Ugyanakkor ez a főpróba visszafelé sült el. Kiderült, hogy az ellenzék minden eddiginél megosztottabb, széttöredezettebb, a nemzeti oldal pedig egységes és elszánt”. Úgy vélte, a Fidesz saját pártcsaládját is elidegenítő és a lakosság többségét zavaró nemzeti konzultáció „elsöprő sikere” a józanul gondolkodó polgárok reakciója az elmúlt időszak történéseire.

Az európai parlamenti képviselő szerint „a szélsőségesen liberális online média elvesztette türelmét, és az ellenzéki pártok alkalmatlansága miatt érzett frusztrációjában úgy döntött, átveszi a politikai irányítást, diktálni kezdi a témát és a tempót is”. Természetesen ez nem független a mögöttük álló milliárdosok, Soros György és Simicska Lajos szándékától. Ugyanakkor az a multikulturális ideológia, amelyet ők hirdetnek, még a baloldalon is csak egy elenyésző kisebbség sajátja. „Mindennek nagyon súlyos következményei lehetnek a baloldalon.

Ha ez így megy tovább, a 2018-as választás a baloldal Waterlooja lehet”.

Európai parlamenti képviselőként azt tapasztalta, a brüsszeli elit jelentős részének továbbra is Magyarország az első számú közellenség. A legnagyobb vitánk szerinte a bevándorlás kérdésében van, amelyben erőforrást látnak. Nem volt véletlen Soros György és Jean-Claude Juncker, az EB elnökének találkozója ennek a vitának a csúcspontján, Soros ugyanis ennek az ideológiának elkötelezett iparosa.

„A tanulság nekünk az, hogy ha a bevándorlás kérdésében egy ország rossz döntést hoz, az később már nem korrigálható. A 2018-as választásnak ez a történelmi jelentőségű tétje. Az ellenzéki pártok, amelyek hisznek a multikulturalizmusban és kiszolgáltatottak milliárdos finanszírozóiknak, már ott állnak a bevándorlást támogató brüsszeli kórusban, csak arra várnak, hogy cselekedhessenek” – mondta a kampányfőnök.

(MTI)

Rovatok