Index Vakbarát Hírportál

Beindítaná Brüsszelt a Fidesz a fuvarosok védelmére

2017. május 19., péntek 00:28

Azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy védje meg a keleti tagállamok áruszállítóit a nyugati szabályoktól, amelyek kiszúrnak velük.

Napjainkban egyre gyakrabban beszélünk a többsebességes Európáról, miközben javuló versenyképességre és egy valóban egységes piacra van szükség, ahol a tőke és az áruk mellett a szolgáltatások és a munkaerő is szabadon áramolhat - jelentette ki szerda délután Deli Andor és Kósa Ádám fideszes EP-képviselő a strasbourgi plenáris ülés közúti közlekedésről szóló vitájában.

Az Európai Bizottság május végén mutatja be az úgynevezett mobilitási csomagjának első részét. Ez olyan átfogó tervezet, amely a közúti közlekedés különféle területeivel foglalkozik, külön kiemelve annak szociális vetületét. Ugyanakkor a többsebességes Európa a fuvarozásnál már most megvalósulni látszik, mert lassan kialakul a tagállamoknak egy olyan köre, amelyek hasonlóan egyoldalú intézkedéseket vezetnek be, veszélyeztetve ezzel az egységes belső piac működését.

„A Bizottság mobilitási csomagjával szemben nagyok az elvárások nemcsak a Parlamenten belül, de a tagállamok részéről is. Olyan javaslatokra van szükség, amelyek megszüntetik, illetve megelőzik a közlekedési piac további széttöredezését és maradéktalanul biztosítják az árufuvarozás szolgáltatásának szabadságát az egységes piacon belül” - hangsúlyozta Deli Andor.

Az Európai Parlament az elmúlt hónapokban saját állásfoglalási indítványt készített, amely irányvonalat mutat a Bizottságnak az egyes tervezetek kidolgozásához. „A megfoghatatlan és ez idáig definiálatlan „szociális dömpingre” hivatkozva jön létre a szemünk előtt a többsebességes Európa egy olyan területen, ahol erre egyáltalán nincs szükség. Ezt a Bizottság is így láthatja, hiszen több esetben indított” vizsgálatot – mondta el Deli.

Kósa Ádám írásbeli hozzászólásában rámutatott: „az EU globális versenyképessége folyamatosan csökken az 1990-es évek óta. Egy többsebességű Európában megkérdőjeleződne a regionális fejlesztési politika, pedig annak kiegyenlítő jellegű funkciója a csatlakozás egyik legfőbb vonzerejét jelentette, ahogyan a mindenkinek egységes, szabad belső piac is”.

A néppárti (Fidesz-KDNP-s) magyar képviselők szerint ezért a Bizottságnak a mobilitás csökkentése helyett minden olyan tagállami intézkedés ellen fel kell lépnie, amely korlátozza a szolgáltatások szabad mozgását a közúti árufuvarozás területén.

(Európai Néppárt magyar küldöttsége)

Rovatok