Nagyon kevesen lesznek szakfordítók EU-s intézményben. A versenyvizsga nem könnyű, és ha valaki végigcsinálja, semmi sem garantálja, hogy kap is állást. Magyar szakfordítókkal beszélgettünk, akik szeretnének bejutni az eurokraták közé.
Évek telhetnek el onnantól, hogy jelentkezik valaki az Európai Unió központi felvételijére fordítónak, odáig, hogy kap egy állást Luxemburgban vagy Brüsszelben. Több fordító kerül föl a várólistára, mint ahányra szükség van, és nem feltétlenül a legképzettebb, legtapasztaltabb kerül be. Három magyar szakfordító mesélt nekünk a munkájáról, az uniós felvételiről, és hogy mi lehet a siker titka.
Nem csak a fordítói, hanem az összes uniós állásnál kemény, több körös felvételire kell számítani, és azoknál is csak egy várólistára kerül, aki átmegy a teszteken.
1. Előválogató teszt
A vizsga egy feleletválasztós teszttel kezdődik. Háromféle feladat van: rövid szövegeket kell elemezni magyarul és két választott idegen nyelven, grafikonok és táblázatok alapján kell számításokat végezni, valamint logikai feladványokat megoldani. Nagyon gyorsan kell válaszolni a kérdésekre, ezért érdemes előre begyakorolni a típusfeladatokat, hogy szinte gondolkodás nélkül menjenek. A szövegértés elsőre könnyűnek tűnik, de becsapós: a szövegrészletek után négy állításról kell eldönteni, hogy a leírtak alapján melyik igaz. Csak azt az információt szabad alapul venni, ami a szövegben van, még akkor is, ha hülyeségeket hordanak össze .
2. Fordítási vizsga
Akik a legmagasabb pontszámot érték el az előválogatáson, bekerülhetnek a második körbe. Itt magyarra kell fordítani arról a két idegen nyelvről, amelyeken a fordító dolgozni szeretne. Egy-egy politikai-gazdasági magazinba illő cikket kell átültetni a másik nyelvre egy óra alatt. Nyomtatott szótárat lehet vinni, de ez nem túl nagy segítség, mert a szakszavak ritkán vannak benne. Helyesírási szótárat viszont tilos bevinni, és külön rámennek az olyan részletekre, mint a kötő- és gondolatjelezés.
3. Értékelőközpont
A legjobban szereplőket meghívják egy személyes értékelésre, általában Brüsszelbe. Ez egy egész napos program, és három részből áll.
Vezetői, kommunikációs és érdekérvényesítő képességet várnak el itt az embertől. Fordítókról beszélünk, akiknek nincsenek ilyen kompetenciái, és nincs is rá szükségük, hogy legyenek
– mutatott rá Zsolt.
Nagyjából ötévente hirdetik meg ezt a válogatót. Alkalmanként néhány százan jelentkeznek rá, és közülük húszan kerülnek föl a várólistákra (tíz angol/német/franciást írnak föl, és tíz olyan fordítót, akik más nyelvekből dolgoznak). Már az első előválogató is durva szűrő, általában kiesik rajta a jelentkezők 80-90 százaléka. A fordítási körre így is négyszer, az értékelőközpontba pedig kétszer annyi embert hívnak, mint ahány a végén a listára kerül. Ők sem kapnak rögtön állást, mert öt év alatt nem szabadul föl annyi hely, ahány fel tudná szívni az összes jelentkezőt.
Az Európai Bizottságban nagyjából 60 állandó fordító dolgozik, a második legnagyobb foglalkoztató pedig az Európai Parlament (EP), 27 állandó fordítóval. Az állásokkal azoknak volt a legnagyobb szerencséjük, akik rögtön az uniós csatlakozásunk után, 2004-ben, vagy kicsit később, 2007-2008-ban kerültek be.
Ismerkedni kell a fordítóosztályokkal, ahova szeretne bekerülni az ember, leveleket írni, és várni, hogy szóljanak, mondták a tapasztalt próbálkozók. Van rá esély, hogy egy fordító hosszabb szabadságra megy, vagy váltani akar, és a helyére keresnek valakit. Viszont először a belsősöket kell kötelezően behívniuk interjúra, olyanokat, akik már valamelyik uniós intézményben dolgoznak, és érdekli őket a munka. Elvileg csak akkor nyúlnak a várólistához, ha intézményen belül nem tudják megoldani a helyetesítést.
Ha behívnak valakit, akkor jön egy klasszikus, egyórás állásinterjú, ahol a jelentkezőnek mesélnie kell magáról. Megnézik, hogy milyen diplomája, tapasztalata van, milyen fordító programokkal dolgozott, mennyire van képben uniós szövegekkel, mekkora energiabefektetés lenne esetleg még egy nyelvet megtanítani neki, ha másra van igény, mint amit ismer. Megkérdezik, hogy el tudná-e képzelni az életét Luxemburgban, ahol többek között az európai parlamenti fordítók dolgoznak.
Évek eltelnek, amíg valaki állásajánlatot kap. A várólistán belül is van hierarchia: a német-franciásokat veszik föl először.
Van aki szerencsésebb, három év alatt megúszta, és bekerült fordítónak, de ennél gyorsabban nem nagyon lehet állást kapni
– mondta Zsolt.
Évente többször lehet fordítói gyakorlatra jelentkezni az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél. A munka és a kapcsolatok miatt is hasznos rá jelentkezni, mondta Kinga, aki volt gyakornok az EP-nél. „Ha az embert ismerik arcról, akkor nagyobb az esélye annak, hogy valamikor gondolnak rám a jövőben, ha valaki nyugdíjba megy” – mesélte.
Nagyon tetszett neki az EP luxemburgi gyakorlata, mert látta a belső munkamegosztást, és megtanulta, hogy melyik hivatalos referenciákban kell először utána nézni egy-egy kifejezés bevett fordításának. „Jól van felépítve a gyakorlat, körülbelül feleannyi munkát kaptunk, mint a tisztviselők. Minden munkakörnél leültünk fél órát, és elmagyarázták, hogyan működik: így készítem elő a szöveget, hozzá fordulok, ha technikai problémám van, satöbbi. Három hónap alatt tök jól bele lehet jönni az uniós nyelvezetbe” – mondta Kinga.
Nem muszáj képzett fordítónak lenni hozzá, hogy valaki fordító legyen az egyik uniós intézményben. Kötelező egy alapképzéses diploma, uniós állampolgárság, és nagyon jól kell ismerni két uniós nyelvet, amelyekből legalább az egyik az angol, a német, vagy a francia kell, hogy legyen. Az előválogatásnál nem számít, hogy mekkora gyakorlata van az embernek, és milyen nyelvvizsgákat tett le, a tesztek eredménye alapján válogatnak, ahol viszont rendesen felmérik a nyelvtudást.
A tolmácsokat más rendszerben veszik föl, mint a fordítókat, az ő válogatásukat az Európai Bizottság intézi. „Amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor fölvették az összes ELTE-n végzett tolmácsot, és onnantól kezdve senki nem lép ki. Három éve azt mondták, hogy tíz évig nem hirdetnek újabb versenyvizsgát” – mondta Diána.
Belsős tolmácsnak tehát egy darabig valószínűleg nem lehet bekerülni. Külsős, szerződéssel dolgozó tolmácsból már többre van szükség. Ezekre a külsős helyekre évente egyszer, szeptemberben tartanak felvételit, és kötelező hozzá a konferenciatolmács diploma, amit otthon az ELTE vagy a BME-n lehet megszerezni. Három nyelvből kell tudni magyarra tolmácsolni, és csak a nagyobb nyelvekből – angolból, németből, franciából, olaszból, spanyolból vagy hollandból – lehet jelentkezni. Egyre kisebb igény van magyar tolmácsolásra, mert a magyar politikusok és szakértők egyre inkább angolul beszélnek a találkozókon.
Diána szabadúszó fordítóként dolgozik, és olyan cégektől is vállal megbízásokat, amelyek uniós szövegeket fordítanak az intézményeknek. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament az összes fordítandó szöveg nagyjából egyharmadát kiszervezi külső cégeknek. „Szeretek szabadúszó lenni, kivéve, hogy nem mindig könnyű beosztani az időmet.
Egyedül uniós állásra cserélném ezt el, mert az a szakma csúcsa,
az egyetlen fix, jól fizető külföldi állás.”
Ha megvan a vizsga, megvannak az ismerősök, gyakorlatra is elment az ember, sokkal többet már nem lehet tenni, hogy állást kapjon valaki. Zsolt ezzel fejezte be az interjút: „a gyakornokságon találkoztam olyan egyetemi csoporttársammal, aki rajta volt az egyik korábbi várólistán, és bekerült róla. Megkérdeztem:
mi kell hozzá, hogy fölvegyenek? Azt mondta: szerencse.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !