Index Vakbarát Hírportál

Nem törődnek a magyarellenes masírozással

2017. július 4., kedd 22:16

Az Európai Bizottság a szólásszabadságra hivatkozva nem lépett fel egy magyar- és EU-ellenes ukrajnai felvonulás ellen, a kárpátaljai magyar EP-képviselő kiakadt.

Idén márciusban ismét fáklyás menetet rendezett Ungváron a Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat. Magyar- és EU-ellenes jelszavakat skandálva vonultak végig a városon. A szélsőjobboldali szervezet vezetője a médiában elismerte, hogy a felvonulás célja az Európai Unió elutasítása és a vidékén élő magyarság ukránosítása volt.

Bocskor Andrea és a Fidesz-KDNP delegációja, illetve a határon túli magyar képviselők tájékoztatták az esetről az Európai Bizottságot és írásbeli kérdésben kérték számon, mit tett az uniós kvázi-külügyminiszter az ügy érdekében.

Egy tavalyi ungvári magyarellenes nacionalista masírozás után a Fidesz-KDNP delegációja már felhívta az Európai Bizottság és Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai főképviselő figyelmét az akkori esetre. A felvonulás a pártok szerint ellentétes az EU–Ukrajna társulási megállapodás alapvető pontjaival.

Federica Mogherini válasza a tavalyi esetre az volt, hogy az ügy helyet kap az EU–Ukrajna emberi jogi párbeszédben és figyelni fogják a hasonló jogsértéseket. A Fidesz-KDNP delegációja elfogathatatlannak tartja, hogy a magyarok által is lakott városban rendszeresen szélsőséges alakulatok masírozzanak, jelszavaikkal és magatartásukkal sértve a megyében élő nem ukrán lakosságot. Abba sem tudnak beletörődni, hogy egy európai integrációs törekvéseket hangoztató ország teret enged a soviniszta szervezetek megerősödésének, kontrollálatlan megnyilvánulásainak, amely felett a rendfenntartó szervek ráadásul rendszeresen szemet hunynak.

A márciusban elküldött írásbeli kérdésre érkezett válaszban Federica Mogerini a Fidesz_KDNP szerint a tavalyihoz hasonló sablonos és semmitmondó választ adott. „Az emberi jogok és alapvető szabadságok – ideértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait – alapvető elemei az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodásnak.” Figyelik az e jogokkal kapcsolatos fejleményeket, és a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak kérdései tavaly az EU–Ukrajna menetrend folyamatosan érintett témái voltak. „Az EU ösztönzi Ukrajnát, hogy tegyen eleget a békés gyülekezés szabadságára vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásainak”, de

„a menetet a helyi jognak megfelelően – azaz a hatóságok engedélyével – szervezték, akik a bűnüldöző hatóság tagjainak kiküldésével biztosították az erőszakmentességét”.

Bocskor Andrea EP-képviselő szerint sajnálatos és felháborító, hogy a kisebbségeket gyalázó menet kapcsán a főképviselő a gyülekezés szabadságát tartja támogatandónak, és nem lát semmilyen jogsértést abban, ha egy kisebbségi közösség rovására rendszeresen megfélemlítő és gyalázó akciók történnek. „Ez a válaszlevél jól példázza azt a kettős mércét, ami itt az Európai Unióban jellemző: ha kényes a téma söpörjük szőnyeg alá és álproblémákkal tereljük másra a figyelmet”- mondta a néppárti politikus.

(Európai Néppárt magyar delegációja)

Rovatok