Az Európai Unió az EP-választás előtti évben felpörög, utána pedig fél évre leáll. A legtöbb javaslatból első olvasatra törvény lesz, de ez nem mindig volt így. Az EU régen csak a piacról szólt, most már a kormányzás minden területén van uniós hatáskör. A litvánok az alkudozás mesterei. Ezekre derült fény az uniós jogalkotás elmúlt húsz évének az adataiból.
Évente átlagosan 44 jogszabályt alkot az Európai Unió 1999 óta a rendes eljárásában, amióta a legtöbb ügyről nemcsak a többi nemzeti kormánnyal, hanem az Európai Parlamenttel (EP) is meg kell egyezni. Nem egyenletesen oszlik el időben ez a 44 döntés, megvan a saját dinamikája a jogalkotásnak, amit az EP-választások diktálnak.
Ötévente választunk új Európai Parlamentet. A választások után fél évre szinte leáll a jogalkotás, mert az EP azzal van elfoglalva, hogy újraszervezi magát. Ez látszik 1999, 2004, 2009 és 2014 második félévében.
A választásokhoz közeledve viszont felpörög a rendszer, mert a kilépő európai parlamenti képviselők szeretnék tető alá hozni a saját nevükkel fémjelzett újításokat, hogy kampányolhassanak velük.
Az ötéves ciklus vége felé azért is adnak ki több jogszabályt, mint az elején, mert sok időbe telik, amíg egy jogszabály elkészül. Átlagosan 19 hónapig, de van olyan ügy, amin évekig vitatkoznak. A ciklus elején az Európai Bizottság politikai vezetősége is újjáalakul, és akkor kezd el új javaslatokat gyártani. Innentől ketyeg az óra.
Szigorúan véve egyetlen törvényt sem hoz az Európai Unió, mert törvényeket csak a nemzeti parlamentek alkotnak. Viszont ha európai szabályról van szó, a parlament azok alapján az irányelvek alapján hoz törvényt, amelyekben a nemzeti kormányok közösen megegyeznek Brüsszelben. Az Európai Unió rendeleteket is alkot közös megegyezés alapján, amelyeket szó szerint át kell ültetni a nemzeti jogba, de ezt az átültetést is a tagállamok parlamentjei végzik.
A 2014-ben hivatalba lépett mostani Európai Bizottság bejelentette, hogy kicsit le fogja fojtani az EU jogalkotását. Csak olyan ügyekben készül majd uniós szabály – mondták – amelyeknél tényleg van hozzáadott értéke, hogy európai szinten kezelik. Ennek az eredménye, hogy a 2014 óta eltelt hét félévben 14 százalékkal kevesebb jogszabályt írt az EU, mint a korábbi ciklusok hasonló időszakában.
A nemzeti kormányok saját maguk szervezik meg a munkájukat Brüsszelben. Saját intézményük van, amit úgy hívnak, hogy az Európai Unió Tanácsa. Nem egymás szavába vágva döntik el, hogy mi legyen a napirend. Minden félévben más-más kormányra osztják a feladatot, hogy levezesse a kormányközi egyeztetéseket, hogy beossza, melyik javaslatra hány tárgyalási kört szán, és hogy megszervezze a találkozókat az országok Brüsszelbe küldött diplomatái és miniszterei között. Ez a kormány abban a félévben a Tanács soros elnöke. Most a bolgár kormány viszi az ügyeket.
2005-ben egyeztek meg róla a kormányok, hogy milyen sorrendben kövessék egymást az elnökségben, ezt a listát bővítették, amikor új tagok léptek be az EU-ba, illetve levették róla Nagy-Britanniát, amikor a britek a kilépés mellett döntöttek. Magyarország 2011-ben került sorra, a 2004-ben csatlakozott tagállamok közül nagyon korán, harmadikként. A törvényhozási ciklus elején kaptuk a lehetőséget, ezért nem volt akkora a nyomás a rendszeren, mint amivel 2008-ban Szlovéniának vagy 2009-ben Csehországnak kellett elbánnia.
A paragrafusharc rekordját a litván elnökség tartja, amikor 92 jogszabályt hagyott jóvá hivatalosan a Tanács a rendes jogalkotási eljárásban. Ezek közül jónéhányról már megszületett a megegyezés, amikor a litvánok átvették a stafétát, nekik csak végleges formába kellett önteni őket. Sohasem egyetlen elnökség érdeme, hogy egy megegyezés tető alá kerül, mert mindegyik tárgyalás tovább tart fél évnél.
Horvátország csatlakozási tárgyalásainak a legbonyolultabb kérdéseit a magyar elnökség simította el, viszont a csatlakozási szerződést már a következő elnökség alatt írta alá a déli szomszédunk. Valószínűleg évekkel felgyorsította a horvát csatlakozást, hogy Magyarország kiemelt fontossággal kezelte az ügyet 2011 első félévében.
Ha a kormányok között megvan az egyezség egy új uniós szabályról, az még csak a munka egyik fele. Ezután kell megbirkózni az Európai Parlamenttel, és ez is a Tanács soros elnökére hárul.
Az EU új menekültpolitikájáról mostanában indul a tárgyalás az Európai Parlamenttel, és a bolgár kormány brüsszeli diplomatái ülnek egy asztalhoz az EP küldötteivel. Az lesz a felállás, mint általában: a kormányok kivételeket szeretnének majd kiharcolni az európai szabály alól, például, hogy minden ország maga dönthesse el, hogy több menekült befogadásával szeretne bedolgozni a közös erőfeszítésbe, vagy inkább több fejlesztési támogatással a Közel-Keleten. Az Európai Parlament nem szereti a nemzeti kivételeket, szíve szerint mindig az egész unióra érvényes egységes szabályokat alkotna. Ebből alakul majd egy kompromisszum.
Ha elsőre nem sikerül megegyezni, mint a két intézmény hivatalosan kétszer visszadobhatja az egész csomagot a saját szakértőinek. 2004 előtt ki is használták ezt a lehetőséget, és a jogszabályok nagyobb részét második és harmadik olvasatban fogadták el.
Amikor azonban 15-ről 25 tagúra bővült az unió, iszonyú sok időt kezdett felemészteni a tárgyalás. Ha a Tanácsban egy munkacsoport-ülésen minden nemzeti szakértő elmondja az álláspontját egy vitás paragrafusról, az legalább egy óráig tart. De csak akkor, ha mindenki legfeljebb két percig beszél.
Ezért 2004 után elmaradoztak a második és harmadik olvasatos megegyezések. Mostanra inkább az a szokás, hogy a Tanács és az Európai Parlament annyiszor találkoznak a színfalak mögött, ahányszor csak szükség van rá. Az elnökség folyamatosan egyeztet a nemzeti kormányokkal, a parlament által kiválasztott képviselő pedig ugyanezt teszi a parlamenti frakciókkal. Hivatalosan csak akkor terjesztenek egy szöveget a nemzeti miniszterek és a parlament plénuma elé, amikor addig finomították a szöveget, hogy mindenben egyetért a többség.
Harmadik olvasatra utoljára 2013-ban volt szükség. Egy Grúziának nyújtott 46 millió eurós támogatás volt a vita tárgya.
A Tanácsban két csoportra osztják a témákat. A Brüsszelbe küldött nemzeti szakértők és diplomaták egyik fele a közös európai piac szabályain dolgozik (ők a Coreper 1). Olyan területek tartoznak ide, mint például a foglalkoztatás, a szociális támogatások, a versenyjog, a mezőgazdaság, a környezetvédelem vagy a közlekedés.
A másik csapat (Coreper 2) a gazdasági és pénzügyekkel, a költségvetéssel, a külügyekkel, a bel- és igazságüggyel foglalkozik.
Az elmúlt húsz évben fokozatosan nőtt a gazdasági és pénzügyeket, külügyeket, belügyeket és igazságügyet érintő uniós jogszabályok száma. Az ezredforduló táján még igaz volt, hogy az EU szinte kizárólag az európai piac egységesítésén dolgozott, de ahogy telt az idő, bebizonyosodott, hogy a közös piac mélyebb együttműködést kíván. Összehangolt fejlesztési stratégiát, szabályozott külkereskedelmet, egy irányba mutató gazdasági és pénzügyi politikát, közös bankszabályokat, harmonizált adókat, különben olyan válságok következnek, mint amiből Portugáliát, Írországot és Görögországot kellett kihúzni az elmúlt években. Ezért is nőtt meg látványosan a pirossal jelölt jogszabályok száma a grafikonon.
Ízelítőül: a 2017 decemberében leköszönt észt elnökség segített szigorítani a szabályokat az EU-n kívülről importált dömping árukkal szemben, védeni a munkásokat a rákkeltő anyagoktól, extra vámokat kivetni néhány USA-ból származó termékre, és létrehozni egy pénzalapot, ami elősegíti „a stabilitást és a békét” a világon. Itt lehet böngészni a teljes listát.
Köszönjük az adatokat az EU Tanács titkárságának, akik a kérésünkre összegyűjtötték, hogy melyik elnökség alatt hány javaslatból lett jogszabály az elmúlt években a rendes jogalkotási eljárásban.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !