Szerinte a kétharmad nem különleges többség, ezért nem kell, hogy beleszámítsanak a tartózkodások, amikor a szavazatokat számolják.
Újabb adalékkal szolgálhatunk ahhoz a vitához, hogy a tartózkodások mikor számítanak be az európai parlamenti szavazásokba, és mikor nem. A Fidesz azzal vádolja az Európai Parlamentet, hogy szándékosan a magyar kormánynak kedvezőtlen módszerrel számolta a szavazatokat a Sargentini-jelentésről szóló döntésnél. Ezzel pedig megsértette a saját eljárásrendjét.
Az Európai Parlament eljárásrendjében tavaly óta szerepel egy mondat, amelyik kiköti, hogy a szavazásoknál
csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amikor a[z unió jogi alapját lefektető] szerződések különleges többséget írnak elő.
A hetes cikkes szavazásra a szerződés a leadott szavazatok kétharmados többségét írja elő.
A magyar kormány értelmezésében ez a kétharmados többség különleges többség. Olyan, amelyikre vonatkozik az EP eljárásrendjében szereplő kivétel. Tehát a hetes cikkes szavazásnál nemcsak a mellette és ellene leadott szavazatokat kell figyelembe venni, hanem a tartózkodást is.
2017 előtt nem szerepelt ez a kivétel az eljárásrendben, és nem is kérdőjelezte meg senki a kétharmados szavazások jogszerűségét, amiért nem számolták be a tartózkodásokat. Ilyen volt például az 1979-es és 1984-es szavazás az uniós költségvetésről, amikor az EP elutasította a következő évi költségvetés tervét.
Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy miért került be ez a módosítás az eljárásrendbe. Ugyanis enélkül fel sem vetődött volna a kétely, hogy a tartózkodások szavazatnak kellene, hogy számítsanak. Megkérdeztük róla Richard Corbettet, azt a brit EP-képviselőt, aki az eljárási szabályok reformját levezényelte.
Emailben azt válaszolta: „Az eljárásrendben mindig is voltak olyan előírások, amelyek a leadott szavazatok kétharmados vagy háromötödös többségét kívánták meg. A „leadott szavazatok” kifejezés mindig a mellette és ellene leadott szavazatokat jelentette.”
Az idézett kivétel „azokra az esetekre vonatkozik, amikor a szerződés azt írja elő, hogy a parlament a teljes tagságának a többségével szavazzon valami mellett (vagy ellen) – magyarázta. – Ebben az esetben a tartózkodások nyilvánvalóan nem semlegesek.”
A brit munkáspárti politikus 22 éve EP-képviselő. A kétezres évek eleje óta ő felelős az EP eljárásrendjének a felülvizsgálatáért. Több könyvet is kiadott az EP működéséről és szerepéről az Európai Unióban. A „ The European Parliament” című könyve alapműnek számít az EU oktatásában. A bruges-i College of Europe óraadó tanára.
Corbett tehát azt mondja, hogy mivel a kétharmados többség máshol is szerepel az EP eljárásrendjében, ezért nem számít különlegesnek. Csak az a fajta többség különleges, amit az EP eljárásrendje nem tartalmaz: a teljes tagságának a többsége.
Például: az unió működéséről szóló szerződés ilyen többséget ír elő arra a szavazásra, amelyben a parlament a saját eljárási szabályzatát hagyja jóvá. Akkor a parlament összes tagjának több, mint a fele kell, hogy igennel nyilatkozzon. De ezt nem az EP eljárásrendje írja elő, hanem az uniós szerződés.
A brit képviselő tehát megerősítette az Európai Parlament jogi szolgálatának a véleményét. Tegyük hozzá: meglepő lett volna, ha az EP jogi szolgálatával szembehelyezkedve a magyar kormánynak adott volna igazat.
Ennél nagyobb probléma viszont, hogy nem a kérdésre válaszolt, ami az volt, hogy miért került bele egyáltalán ez a mondat az eljárásrendbe. Mert ha azért került be, hogy leírjon egy jelenséget, ami a szöveg benyújtója szerint is nyilvánvaló, akkor igazán fölösleges volt.
A Sargentini-szavazáson két küszöböt kellett átlépnie a támogató szavazatoknak. Egyrészt a teljes tagság felét. Corbett magyarázata szerint ez az a különleges többség, amiről az EP eljárásrendje beszél. És ennek a többségnek megállapításakor számítottak is a tartózkodások. Ahogy számítottak azok is, akik nem nyomtak semmilyen gombot, és azok, akik nem is voltak az ülésteremben, vagy kihúzták a kártyájukat.
Másrészt a leadott szavazatok kétharmadára volt szükség, ami azt jelenti, hogy kétszer annyi „igen” szavazat kellett, mint ahány „nem” szavazat.
Gyanús, hogy a felfokozott vitát az okozza, hogy lényeges különbség van a magyar Országgyűlés szavazási szokásai és nagy nyugat-európai országok szavazási szokásai között. Az Országgyűlésben mindig legalább a jelen lévő képviselők többsége kell, hogy jóváhagyjon egy döntést, tehát a mellette leadott szavazatok le kell, hogy győzzék az ellene szavazókat és a tartózkodókat is. És azokat is, akik ott ülnek a teremben, de nem nyomnak semmilyen gombot.
Ezzel szemben Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban is alapvetően csak azoknak a többségére van szükség, akik vagy igennel vagy nemmel szavaztak.
Ezek közül Franciaország a leglényegesebb, mert sok tekintetben a francia Nemzetgyűlés eljárásrendjét követi az Európai Parlament.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !