Egy novemberben elfogadott európai parlamenti javaslat nem engedné, hogy csökkentsék a magyar kisebbségek jogait az Európai Unióban. Az EP felszólítja benne az Európai Bizottságot, hogy fogalmazzon meg egy törvényt, amelyik uniós szinten védi a nemzeti kisebbségeket. Az Európai Bizottság eddig nem foglalkozott a kisebbségeket ért sérelmekkel, mert puskaporos hordónak tartja a témát. „A jövőre hivatalba lépő új Bizottsággal talán más lesz a helyzet” – mondta az EUrologusnak Nagy József, a szlovákiai Híd-Most párt EP-képviselője, aki összeállította a parlamenti jelentést.
Az Európai Unió jogszabályai több helyen is leszögezik, hogy védeni kell az európai kisebbségek jogait, azt viszont nem részletezik, hogy hogyan.
Nem írja elő semmi, hogy uniós jogsértésnek számít-e, ha az egyik EU-s kormány bezárat nemzeti kisebbségi iskolákat, vagy korlátozza a kisebbségi nyelvű sajtót. Európai uniós szinten nincs is kihez fordulni, ha például egy nemzeti kormány eltünteti a kétnyelvű feliratokat a közterekről.
Az Európai Bizottság nem indíthat kötelezettségszegési eljárást nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmek miatt.
Ha ilyen ügyekben tesznek panaszt nála, széttárja a karját és azt mondja: ezeket a problémákat tagállami szinten kell rendezni, nincsen hatásköröm a kérdésben, nincsen uniós jogszabály, ami alapján cselekedhetnék.
Nem azért nincsen ilyen jogszabály, mert nem lehetne a nemzeti kisebbségek védelmét uniós szinten kezelni. Bármit lehet, ha az Európai Bizottság megfogalmazza az erről szóló törvényt, a tagállami kormányok és az Európai Parlament (EP) pedig jóváhagyja.
Azért nincs, mert ebben az ügyben már a törvényhozás első lépései politikai aknamezőn át vezetnek, ahol egy óvatlan fogalmazással egymásnak lehet ugrasztani tagállamokat.
Ezerféle európai történelmi sérelem kerül elő a kisebbségek ügyeinek felemlegetésével, és az Európai Unió véletlenül sem akarja magát olyan helyzetben találni, hogy ezekben kelljen igazságot tennie.
Az Európai Parlament a novemberi ülésén egy olyan határozatot fogadott el, amelyik óvatosan közelítette meg a nemzeti kisebbségek ügyét, és közös nevezőket keresett a tagállamok és a politikai pártok között.
A javaslat az állampolgári jogok bizottságában, a LIBE-ben készült (ugyanabban, amelyik a Sargentini-jelentést is jegyezte), és Nagy József, a szlovákiai Híd-Most párt magyar európai parlamenti képviselője állította össze.
„Sikerült legalább azt a kérdést áthidalni, hogy egyáltalán jogköre-e az Európai Uniónak a kisebbségvédelem” – emelte ki az egyik fontos eredményt az EUrologusnak Nagy József.
Szinte ellenállás nélkül bele tudták írni a szövegbe, hogy az EU védje meg azokat a jogokat, amelyeket már megszerzett egy kisebbség valamelyik tagországban. Függetlenül attól, hogy nyelvi, oktatási vagy önkormányzati jogokról van szó. Ez a jogmininimum lehet mindegyik országban más, de visszavenni nem lehet belőle. „Tehát ha valahol elért jog mondjuk az autonómia, akkor azt nem csökkenthetik” – magyarázta az EP-képviselő.
Az Európai Parlament ebben az állásfoglalásban azt javasolja, hogy az EU hozzon létre egy felügyeleti szervet, amelyik számon kérheti a tagállamokon ezeknek a jogoknak a fenntartását. Ha csorbítanák őket, akkor bíróság elé lehetne őket idézni, és büntetni lehetne őket, például pénzbírsággal.
A másik fontos elem, hogy a kisebbség az Európai Uniónál tehetne panaszt, „nem pedig a szomszéd épületben”, az Európa Tanácsnál, amelyik ugyan erős kisebbségi jogvédelmet ír elő a tagországainak, de semmilyen kompetenciája nincs ezeknek a kikényszerítésére.
Az a lényeg, hogy ne lehessen állandóan politikai játszma részévé tenni a kisebbségjogot. Ne legyen az, hogy ha kormányon vagyunk, akkor megy a dolog, ha pedig nem, akkor elveszik tőlünk. Azután pedig megalakulnak extrémista pártok mind a két oldalon, és indul a követelőzés
– írta le a visszatérő helyzetet Nagy József.
Sikerült meggyőzni az Európai Parlamentet arról, hogy az Európai Unió és a tagállamok integritását nem veszélyeztetheti mindaz, ami ebben a jelentésben le van írva. „Ez volt a legnagyobb félelem” – értékelte Nagy József, hogy hogyan ment át az EP-n egy olyan jelentés, amelyik arról szól, hogy minimálisan milyen jogok járnak az európai kisebbségeknek. „Részben talán az is segített, hogy olyan pártból jövök, amelyben eleve együttműködünk a [nemzeti] többséggel. Gondolom, ez adta azt a bizalmat, hogy nem lesz belőle valami más.”
„Az elejétől kezdve azt mondtam, hogy nem negatív, hanem pozitív és konstruktív jelentést akarok.
Nem azt akarom megmondani, hogy hogyan voltak a Benes-dekrétumok, hogyan csesztek ki velünk itt, ott meg amott, hanem azt akarom megmondani, hogy hogyan legyen tovább. Nem reklamálni akarok, hanem elérni valamit.
„Megegyeztünk abban, hogy csak kulturális, oktatásügyi és nyelvhasználati jogokról beszélünk, nem beszélünk önkormányzati jogokról – folytatta. – Ez volt a kulcsa, hogy megengedték. Ezt bevállaltam, nekem az a filozófiám, hogy lépésről lépésre kell valamit megcsinálni, ha nem tudjuk máshogy. Ne akarjunk mindent egyszerre.”
Az volt a kulcs, magyarázta a képviselő, hogy mindegyik politikai frakció talált a kisebbségi témán belül egy olyan üzenetet, amelyik számára fontos volt. A szocialistáknak például leginkább az etnikai kisebbségek, a roma kisebbség védelme volt ilyen, és általában véve a diszkrimináció erős tilalmának a kimondása, ezért kerültek be a szövegbe külön hangsúllyal ezek a szempontok.
A vakok és halláskárosultak nyelvhasználati jogait is védelmébe veszi a határozat. Kiszélesíti a gyűlöletbeszéd, gyűlöletcselekmények fogalmát, hogy ne csak az antiszemitizmus vagy a cigányellenességet fedje le, hanem azt is, ha valaki a nemzeti kisebbségek ellen uszít.
A kisebbségeikkel feszült viszonyban lévő országoknak ad egy biztosítékot a szöveg: kimondja, hogy minden tagállam saját maga határozhatja meg, hogy melyik kisebbség lehet kedvezményezettje egy uniós jogvédő törvénynek. „Ha mondjuk Észtország azt mondja, hogy bocsánat, de az orosz kisebbséget nem ismerjük el alkotmányosan, mert ők gyarmatosítók, akkor nem fogják ezt Brüsszelből rájuk kényszeríteni” – magyarázta Nagy József.
Ugyanezen az alapon azt sem gátolhatja meg az unió, hogy a belgák a marokkói kisebbséget, vagy a csehek a vietnámiakat elfogadják nemzeti kisebbségnek.
„Nem véletlenül él 40 vagy 50 millió őshonos kisebbség határokon túl Európában – mondta Nagy József.
Annyiszor változtak a határok anélkül, hogy odafigyeltek volna, hogy milyen népesség lakja, hogy az én nagymamám például nyolc országban lakott, és közben nem költözött el a falujából Szlovákiában.
Ez a helyzet nem csak bennünket érint, hanem egész Európát, mutatott rá az EP-képviselő. „Nekünk messzi, és kicsinek tűnik mondjuk a balti országok problémája az orosz nemzeti kisebbséggel, vagy éppen a ciprusi törököké. Brüsszelből nehéz megítélni, hogy az erdélyi magyaroknak mire van, mire volna joguk, mire pedig mégsem. Tehát jobb ezt azért helyben eldönteni, mert lehet, hogy még jobban ráfizetnének a kisebbségek, hogyha kívülről lenne eldöntve.”
Ugyanakkor az sem igaz, hogy az Európai Uniónak ne kellene foglalkoznia a kisebbségek védelmével. Ugyanis, hogyha a tagállamok mellőzik a kisebbségi jogokat, az nemzetközi konfliktust kelthet a szomszédaikkal, ami pedig már európai ügy lesz.
Problémák pedig akadnak, nem igaz, hogy a tagállamok önmagukban jól menedzselik a kisebbségi ügyeket – húzta alá Nagy József. „Diszkrimináció van, nincs pozitív diszkrimináció, sőt nem is értik, hogy miért lenne fontos, hogy legyen” – mondta. A vizuális nyelvhasználathoz való jogban jelenik ez meg a leglátványosabban, ezért azt külön kiemeli a határozat.
„Kulcskérdés, hogy a többségi nemzet megszokja, megtanulja, hogy mások is laknak itt, és ne csak az üzletben a kasszánál tudja meg, hogy magyarul is beszélnek körülötte – hozott egy példát a képviselő. – Vagy hogy megértse, miért nem tud olyan jól szlovákul egy kasszás néni, pedig Szlovákiában vagyunk. A saját közegében még a vegyes területen sem mindig tudatosul az emberekben, hogy él ott egy kisebbség.”
Korábban is születtek már parlamenti állásfoglalások a kisebbségek jogainak a védelméről, az Európai Bizottság mégsem fogalmazta meg az erről szóló jogszabályt. Azzal érveltek, hogy ezeket a jogokat nem kell kikényszeríteni, elég csak ösztönözni a helyes irányba a tagállamokat. Miért alakulna most másképpen a helyzet?
„Itt építek arra, hogy van egy személyes jó kapcsolatom Manfred Weberrel, [az Európai Néppárt frakcióvezetőjével és bizottságielnök-jelöltjével] és egy nagy optimizmusom, hogy ő lesz az Európai Bizottság elnöke – avatott be minket Nagy József. – Ő volt az egyik legfontosabb támogatója a Néppárton belül annak, hogy a határozat létrejöhessen. Persze olyan feltételekkel, hogy meg kell egyeznem a delegációkkal a Néppárton belül: a kritikus spanyolokkal, a görögökkel, a balti országokkal. Ez sikerült, ami neki is siker.”
„Bízom benne, hogy át tudja ütni azt a hivatalnoki ignoranciát és alibizmust, amivel például a mai Bizottság ehhez a kérdéshez áll, és hogy a következő Bizottságnál el tudjuk érni azt, hogy valaki kicsit az asztalra csapjon, és azt mondja, hogy ezt csináljátok meg. Aztán pedig hadd döntsék el a tagállamok, és hadd döntsék el az Európai Parlamentben, hogy van-e ilyesmire szükség” – vázolta föl a tervet a szlovákiai magyar politikus.
Abban nem kételkedik a képviselő, hogy ha újból, már jogszabály-javaslatként az Európai Parlament elé kerül a szöveg, akkor ugyanúgy el fogják fogadni, mint most: nagy többséggel és nagy vita nélkül.
A nemzeti kormányok között pedig úgy gondolja, hogy erős kisebbségben lennének azok, amelyek elleneznék a kisebbségi jogok védelmének egy ilyen pozitív megközelítését. „A görögöknél nagyon erős most a nacionalista önvédelem, és a balti országokban is, de ezzel a szöveggel nem avatkozunk be olyan szinten, hogy ez náluk valamilyen forradalmi változást okozna. Szerintem nem vállalnák be a politikai árát, hogy a 27 országból egy páran megvétózzák” – mondta végezetül Nagy József.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !