Index Vakbarát Hírportál

Nem hagynák, hogy Ausztria sokáig szívózzon velünk a határon

2018. november 29., csütörtök 14:26

Egyértelműbb korlátozásokkal és rövidebb határidővel venné elejét az Európai Parlament a többi között az évek óta tartó osztrák határellenőrzésnek, amely a módosítás felelőse szerint már a mostani uniós jogot is megsérti.

A schengeni övezeten összesen kettő helyett legfeljebb egy évig lehessen ellenőrizni a határt, kérik az európai parlamenti képviselők.

A felülvizsgálat alatt álló szabályok megengedik, hogy a tagállamok a schengeni övezeten belül ideiglenesen ismét határellenőrzést vezessenek be, ha komoly veszély fenyegeti országuk köz- vagy belbiztonságát. Ahogy arról korábban írtunk, most hat ilyen ország van, köztük Ausztria. Németországgal, Dániával, Svédországgal és Norvégiával együtt még 2015-ben, a migrációs válság idején vezettek be ellenőrzéseket a belső határokon. Franciaország a folyamatos terrorfenyegetettség miatt tette ugyanezt.

Schengen az Unió egyik legnagyobb eredménye, azonban léte veszélybe került, mert hat, a schengeni övezetbe tartozó tagállam jogellenesen, már három éve egyfolytában fenntartja a belső határellenőrzést, annak ellenére, hogy két év a maximális időtartam

– nyilatkozta Tanja Fajon szlovén szocialista képviselő, a jogszabály megújításának európai parlamenti felelőse. „Ez is jelzi, mennyire nem egyértelmű a jelenlegi szabályzás, amelyet félreértenek és rosszul használnak a tagállamok. Ha szeretnénk, hogy a schengeni rendszer fennmaradjon, akkor véget kell vetnünk ennek a gyakorlatnak, és egyértelmű szabályokat kell megfogalmaznunk.”

Az Európai Parlament a csütörtöki szavazással elfogadta a kiinduló tárgyalási álláspontját, ami alapján a tagállamok szakminisztereiből álló Tanáccsal egyeztethet. A képviselők az alábbiakban állapodtak meg:

A képviselők kiemelték: az ideiglenes határellenőrzés akadályozza a személyek szabad áramlását, ezért csak kivételes esetben, és utolsó megoldásként lehessen bevezetni.

A schengeni övezet államaiknak a kezdeti két hónapon túl részletes kockázatelemzéssel kell kísérniük a határellenőrzés fenntartását. Ha még tovább: hat hónapra szeretnék meghosszabbítani a határellenőrzést, akkor az uniós kvázi-kormánynak, az Európai Bizottságnak is állást kellene foglalnia arról, hogy a hosszabbítás megfelel-e a jogi követelményeknek.

A határellenőrzés meghosszabbítását az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsnak is jóvá kellene hagynia. A képviselők az Európai Parlament tájékoztatását is kérik.

A tárgyalási mandátumot 319 szavazattal, 241 ellenszavazat és 78 tartózkodás mellett fogadták el. Mivel a Tanács már júniusban döntött kiinduló álláspontjáról, a tárgyalások azonnal elkezdődhetnek az EU szakminisztereivel.

Borítókép: Nagy Szabolcs / Index.

(Európai Parlament tájékoztatási irodája)

Rovatok