Index Vakbarát Hírportál

Kéthetente kapunk mandátumbecslést a következő Európai Parlamentről

2019. február 13., szerda 13:43 | aznap frissítve

Öt pártcsalád már megnevezte a csúcsjelöltjeit az Európai Bizottság elnöki posztjára, amelyért a legnagyobb verseny zajlik. Az EP a választásig kéthetente részletes előrejelzést ad ki a várható eredményekről. Nem kizárt, hogy brit képviselők is lesznek az új parlamentben.

Száz nap múlva, május 23-án kezdődnek az európai parlamenti választások, amelyek Európa-szerte négy napig tartanak majd. Magyarországon a szokások szerint várhatóan május 26-án, vasárnap rendezik a szavazást. (Hivatalosan a köztársasági elnöknek kell kitűznie.)

Az Európai Parlament (EP) ebből az alkalomból szerdán bejelentette, hogy hogyan készül a kampányidőszakra. Az EP-nek az egész választásban az a legfontosabb, hogy minél többen menjenek el szavazni. 1979 óta választják közvetlenül az Európai Unió képviselő-testületét. Az első alkalommal a kilenc uniós ország összes szavazójának 61,99 százaléka járult az urnákhoz, azóta viszont minden alkalommal csökkent a részvétel. Öt évvel ezelőtt huszonnyolc ország szavazóinak 42,61 százaléka ment el voksolni.

Az Európai Parlament idén együttműködik 150 nemzetközi európai civil és szakmai szervezettel, hogy szavazásra buzdítsák az embereket – mondta Jaume Duch, az EP szóvivője. Kedden a FIFPro nevű, hivatásos futballistákat tömörítő nemzetközi szövetség európai ágával egyeztek meg arról, hogy egy profi játékosokból álló hálózat népszerűsítse a szavazáson való részvételt.

Kik a csúcsjelöltek?

Az EP azzal is igyekszik nagyobb hírverést csapni a választásnak, hogy biztatja az európai pártcsaládokat: állítsanak saját jelölteket az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ezt a pozíciót most a luxemburgi Jean-Claude Juncker tölti be.

Nem az Európai Parlament választja meg Juncker utódját, hanem az európai kormányfők, miután zárt ajtók mögött megtárgyalták, hogy ki legyen az. Az Európai Parlamentnek viszont jóvá kell hagynia a kormányfők választottját, különben nem állhat föl az új Európai Bizottság.

Nem mindegy, hogy ki irányítja az Európai Bizottságot, mert ez az a testület, amelyik hivatalos javaslatokkal állhat elő, hogy miről készüljön jogszabály uniós szinten.

Öt európai pártcsalád már megnevezte a jelöltjét az Európai Bizottság elnökségére. Őket hívják „csúcsjelölteknek”, a német Spitzenkandidat szó fordításaként. Ők adják az arcukat a pártcsaládok európai kampányához. 

Az EP szóvivője elmondta, hogy reményei szerint az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) is előáll a saját jelöltjével március végéig, és a hírek szerint több másik pártban is gondolkodnak rajta, hogy megnevezzék a saját kampányaik vezetőjét.

Az összes csúcsjelölt megmérkőzik majd egymással egy nyilvános vitán, amelyet május 15-én tartanak majd az Európai Parlamentben, Brüsszelben. 

Kéthetente kiadnak egy előrejelzést

Jövő hétfőtől kezdve minden második héten előáll egy friss mandátumbecsléssel az Európai Parlament, májusban pedig minden héten kiad egy új előrejelzést arról, hogy milyen eredmények várhatóak a választáson. A Kantar  Public nevű céget bízta meg az Európai Parlament ezzel a munkával. Az EP évek óta velük dolgozik a közvélemény-kutatásainak az elkészítésében, mondta Jaume Duch.

Az európai szintű mandátumbecslést úgy fogják elkészíteni, hogy összesítik a tagállamokban készült független közvélemény-kutatások adait. Az EP közvélemény-figyelő egységének a vezetője, Philipp Schulmeister leszögezte, hogy nem használnak föl pártmegrendelésre készített felméréseket. 

Az EP előrejelzéseiben csak a most is létező frakciók szerepelnek majd. Amelyik nemzeti párt mandátumait nem tudják hozzárendelni mostani frakciókhoz, azokat egy külön kategóriába csoportosítják majd. Tehát az EP által közzétett grafikonokból nem fog kiderülni, hogy Emmanuel Macron pártjának képviselői a liberálisokhoz ülnek be, vagy egy új frakciót alapítanak. 

Lesznek brit képviselők?

„Abból a feltevésből indulunk ki, hogy március 29-én Nagy-Britannia kilép az EU-ból, ezért nem lesznek képviselőik sem” – mondta Jaume Duch. Ugyanakkor elismerte, hogy senki nem biztos benne száz százalékig, hogy tényleg ez lesz a helyzet. 

A brexit-tárgyalások jelenleg is zajlanak Brüsszelben és Londonban, a kimenetelük bizonytalan. Ha március végén mégsem lépne ki az Egyesült Királyság (UK) az EU-ból, akkor a további teendőkről két jogi vélemény is létezik, árulta el a szóvivő.

Az egyik vélemény szerint, ha elhalasztják az Egyesült Királyság kilépését, és az EP-választás idején még mindig tagok lesznek, akkor meg kell tartani a választást a szigetországban is. A másik értelmezés viszont úgy szól, hogy a lényeges dátum július 2., az új Európai Parlament megalakulásának az időpontja. Eszerint csak akkor kell Nagy-Britanniának képviselőket küldenie az EP-be, ha július 2-án is tagja még az Európai Uniónak. Akkor viszont muszáj, mivel az EU-s szerződés megadja a jogot minden uniós állampolgárnak az európai parlamenti képviseletre.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Rovatok