Index Vakbarát Hírportál

Weber: A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig ez az utolsó esélye

2019. március 6., szerda 11:53

A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára 

– mármint arra, hogy megmutassa, a kompromisszumokra épülő Európai Néppárt tagja akar lenni. Ezt Manfred Weber, a Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a képviselőcsoport Varsóban tartott kihelyezett kétnapos ülése előtt mondta a PAP lengyel hírügynökségnek.

Weber az EPP számára megterhelőnek nevezte a Fidesz által az utóbbi időben tett lépéseket, azaz a sorosozós-junckerezős plakátkampányt, illetve a CEU magyarországi működésének – Orbánnak adott ultimátumában is szereplő – ellehetetlenítését. A frakcióvezető jelezte,

március 20-ig a frakció törekedni fog a problémák megoldására, addig "minden lehetőség az asztalon van".

Weber szerint „minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik”, csakhogy

most sem a Fidesz, sem Orbán Viktor részéről nem látok kompromisszumkészséget.

Egyébként ahogy arról korábban írtunk, Webernek valójában kevés eszköze van a Fidesz ellen, egészen addig, amíg a Fidesz-ellenes pártok kisebbségben vannak pártszövetségben. Ha kizárásról szóló tárgyalásra és szavazásra kerül sor, akkor valószínűbb, hogy a Fidesz pártcsaládon belül tartása mellett döntenek.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az EP-választások után feltehetőleg a mainál kevesebb mandátummal rendelkező EPP nyit-e új pártok, például a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) felé, Manfred Weber leszögezte: a frakció lengyelországi partnere az ellenzéki Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt.

Örömét fejezte ki, hogy öt lengyel ellenzéki párt – köztük a PO – Európai Koalíció (EK) nevű szövetségként indul az EP-választáson.

Ez világos döntés elé állít (mindenkit), hogy az ország hosszú távon a „polexit" (az EU-ból való lengyel kilépés) irányában haladjon, vagy sem.

Frissítés: a Weberrel azonos álláspontra helyezkedett Orbán egykori legnagyobb szövetségese, a bajor miniszterelnök is. „Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől, szemlézte az MTI Markus Söder, a CSU elnöke egy szerdai lapinterjúját. A politikus a Passauer Neue Presse című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy pártja az európai parlamenti választás kampányában kiáll az erős, egységes és demokratikus Európáért, amely megvédi polgárait.

Azzal kapcsolatban, hogy a CSU korábban gyakran élesen bírálta a brüsszeli Európai Bizottság tevékenységét, elmondta, hogy „megváltozott a helyzet, Európa már nincs abban a komfortzónában, amelyben évtizedekig volt". Korábban a bürokrácia és az ostoba" szabályok okoztak gondot, most viszont az a kérdés, hogy van-e egyáltalán jövője Európának, amelyet „szélsőségesek, antidemokraták és a dexit (Németország EU-tagságának megszüntetése) pártolói" fenyegetnek. Ebben a helyzetben egy olyan pártnak, mint a CSU, sziklaszilárdan kell állnia és világossá kell tennie, hogy harcol a demokratikus és erős Európáért, az eszméiért, értékeiért, ideáljaiért és szabadságaiért", mondta Markus Söder.

Arra a kérdésre, hogy ez elhatárolódást is jelent az olyan politikusoktól, mint Orbán Viktor, aki nemrégiben még CSU-s rendezvények vendége volt, azt mondta: sokat köszönhetünk a magyaroknak, és valóban mindig jó viszonyban voltunk", de Orbán Viktor az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott közös értékeinktől". Az újabb kérdésre, hogy túl messze távolodott-e, kifejtette, hogy mindenkinek önállóan kell döntenie arról, hogy milyen úton járjon pártja és országa. Mi megmutatjuk, hogy ennek milyen következményei lehetnek" – tette hozzá, kiemelve, hogy 

az az út, amelyen Orbán jár, nem a mi utunk.

„Orbánnak meg kellene néznie, hogy ki instrumentalizálja",  fogalmazott a bajor miniszterelnök, hozzátéve, hogy az a társadalom, amelyet az őt szabadságharcosként éltető Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt kíván felépíteni, „biztosan nem az a társadalom, amelyet ő akar".

Maga Weber is újabb nyilatkozatot tett: a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa Passauban pártja hagyományos hamvazószerdai gyűlésén kiemelte, hogy az EPP és a CSU három világos üzenetet" küld a választóknak a menekültkérdés kezeléséről.

Rovatok