Index Vakbarát Hírportál

Megszavazta az óraátállítás eltörlését az EP

2019. március 26., kedd 14:00 | aznap frissítve

Az Európai Parlament (EP) a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Ez a döntés nem végleges: az EP-nek a tagállami kormányokat tömörítő uniós testülettel, az EU Tanácsával is meg kell állapodnia, ez őszre várható. A dátumokról és az óraátállítás eltörlésének részleteiről az Európai Parlament és az EU Tanácsa közösen fognak dönteni.

Az EP kedden elfogadott tárgyalási álláspontja a következő:

A Parlament 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett döntött így.

A Parlament tehát támogatta az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot, azonban a kezdő dátumot a korábbi 2019 helyett 2021-ben határozta meg.

Nem lesz teljes az időzóna-szabadság, egyeztetniük kell az országoknak, hogy ki melyiket választja

A képviselők ugyanakkor egyeztetésre kérik a tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.

Ha az Európai Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében, akkor az irányelv alkalmazásának legfeljebb egy éves halasztását javasolhatják.

Sokan támogatják, hogy szűnjön meg az óraátállítás

Március elején az EP szakbizottsága is támogatásáról biztosította az óraátállítás megszüntetését, valamint tavaly Brüsszel európai konzultációt indított a kérdésről, amiben a 4,6 millió válaszoló 80 százaléka az átállítás megszüntetésére szavazott.

A Publicus Intézet novemberben készült közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság háromnegyede szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne Magyarországon és Európában, és kétharmaduk szerint a nyári időszámítást kellene megtartani, amikor este tovább van világos.

Az Európai Unió először 1980-ban hozta összhangba a nyári időszámítást, hogy az egységes piacon az addigi gyakorlattal ellentétben egyszerre történjen az óraátállítás.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Rovatok