Olvasóinkat kértük meg, hogy kérdezzenek az EP-képviselőtől, az ő kérdéseik alakították a beszélgetést. Angolul is elolvashatja a cikket ezen az oldalon.
Norbert azt jegyezte meg, amivel én is szerettem volna kezdeni: „Az Index.hu „radikális jobboldali” pártként mutatta be a cikkben a Szabadságpártot. Mit szól ehhez? Mi válthatja ki, hogy a média a pártját radikálisként jellemzi?”
A média elfogult a baloldallal szemben. Én semmilyen radikálisat nem látok a pártunkban, azon kívül, hogy nem támogatjuk az EU-ban most domináló baloldali ideológiát.
Nekem az a problémám, hogy amikor olyan pártokról írok, amelyek az Európai Néppárttól jobbra állnak, találnom kell egy jelzőt, amivel el tudom őket helyezni a politikai spektrumon. A radikális jobboldali kifejezést kevésbé érzem sértőnek, mint azt, hogy szélsőjobboldali.
Elutasítom a baloldali–jobboldali felosztást, mert ezt azok találták ki, akiket most baloldalinak nevezünk. Ők nagyjából úgy látják a világot, hogy csak két politikai tábor létezik: a szocialisták, és mindenki más, akik nem működnek együtt a szocialista gondolatokkal.
Szerintünk máshol húzódik a törésvonal: az EU-pártiak és az euroszkeptikusok között. Ahogy a szocialisták is kritizálnak sok mindent, nekünk is van kritikánk, méghozzá a baloldali gondolkodás szent tehenével, a teljesen egységesült Európai Unióval szemben. Jogom van hozzá, hogy megfogalmazzam a kritikámat olyan ügyekről, amelyek kárt okoznak a szavazóinknak. Miért kell ebbe az ügybe érzelmeket vinni, és akkorára felfújni, hogy a társadalmat is megossza?
Euroszkeptikus és bevándorlás-szkeptikus párt vagyunk, mert érzékeljük, hogy a bevándorlásnak is rengeteg negatív hatása van. Például ha azt látjuk, hogy a börtönökben és a bűnözési statisztikákban felül vannak reprezentálva a bevándorlók, akkor ez egy olyan ügy, amivel kormányzati szinten foglalkozni kell. Ha valaki nem fogadja el ezt a kritikát, hanem inkább negatív színben tünteti fel azt, akitől kapja, és megpróbálja félremagyarázni, akkor nem vesz tudomást azokról a károkról, amelyeket a bevándorlás okoz a társadalomnak.
„A polgárok zömmel fáradtak, kiábrándultak, csak a militáns politikusok aktívak, köztük is a nemzetek kiiktatását akaró jelenlegi politikai elit a legaktívabb – írta Miklós. – A nemzetek együttműködését támogató szervezetek viszont elég halványan kampányolnak. Európa-elleneseknek hívják őket, holott ők is egy békés és szép Európát javasolnak. Ez a kép nem domináns, rossz a bemutatás. Ez szándékos gyengeség?”
Részben a média elfogultsága magyarázza ezt, legalábbis Nyugat-Európában. Néhány kelet-európai országban nem olyan erős az előítéletesség a mi pártjainkkal szemben, ezért irigylem is ezeket az országokat és az embereket, akik ott élnek. Az euroszkeptikusok kevesebb időt kapnak a televízióban, és ritkábban jelenhetnek meg az újságokban. A másik dolog a pénz. A kampányolás sokba kerül, és az EU-párti erők élvezik az elit támogatását. Több forráshoz jutnak, ezért többet hirdethetnek, és jobban szem előtt vannak.
Fáj a szívem, amikor Európa-ellenesnek hívnak minket. Egyáltalán nem vagyok Európa ellen, Európa egy csodaszép hagyományokkal rendelkező földrész, országokkal, amelyek a történelmük során kialakították a saját identitásukat, amelyekre mindannyian büszkék lehetnek.
Azt ellenzem, hogy az Európai Unió megpróbálja eltörölni a nemzeti identitásokat, az embereket pedig átalakítani globalista egyénekké, akiknek nincsenek gyökereik a történelmükben és a helyi hagyományaikban.
A kérdés az, hogy ki húz hasznot ebből a globalista EU-ból, és ki nem. És ezzel visszaérkeztünk az elithez, amelyiknek az az érdeke, hogy a Kelet- és Dél-Európából érkező munkaerővel leszállítsa a béreket Nyugat-Európában, például Németországban. Franciaország és Németország a két motorja az EU-nak és az EU további integrációjának. Ők profitálnak a globalista intézkedésekből. A mi egyik dolgunk pedig az, hogy erre rámutassunk. Ezt próbálják elterelni azzal, hogy Európa-ellenesnek hívnak minket.
Komolyan azt gondolja, hogy az Európai Unió ki akarja iktatni a nemzetállamokat? Szerintem ez nem lenne célravezető, és nem is lehet megvalósítani.
Az identitások rombolása az egyik céljuk. Nagyon nagy különbségek vannak az EU-ban a nemzetek között. Az északi országok például protestáns gyökerekből táplálkoznak, a keletiek és déliek katolikus gyökerekből. Ez abban jelenik meg, hogy más a kultúrájuk, máshogy viselkednek, máshogy állnak hozzá az élet alapvető dolgaihoz. Az elitnek az áll az érdekében, hogy megpróbálják eltörölni ezeket a különbségeket. Addig fognak próbálkozni, amíg elég szavazó azt nem mondja: elég volt.
Él egy mítosz az EU-val kapcsolatban: hogy az EU hozta el és tartja fönn a békét és a jólétet Európában hetven éve. Ez nem igaz: a NATO hozta el a békét a második világháború után, és a NATO tartotta vissza a Szovjetuniót attól, hogy megszállja Nyugat-Európát. Az Egyesült Államoknak köszönhetjük a Szovjetunió felbomlását is.
A másik állítás viszont igaz: az európai közös piac valóban jólétet teremt. Ezért támogatjuk a kereskedelmet az európai nemzetállamok között. De nem támogatunk egy politikai, adózási, pénzforgalmi vagy szociális uniót. Ezekben az ügyekben a nemzeti kormányok tudják a legjobban, hogy mire van szüksége a saját népüknek, akik megválasztották őket. A politikai-pénzügyi-szociális EU ugyanazt a működési modellt akarja ráhúzni az összes országra. Ez akkora szakadékot ás az emberek és a kormányok között, hogy nem működhet.
„Ha ennyire kedveli Orbánt és a magyar viszonyokat, nincs kedve állampolgárságot és lakóhelyet cserélni velem? Mert én meg bármit megtennék, hogy elmeneküljek innen egy olyan liberális, zöld, polgári, modern országba, mint Hollandia” – kérdezte András.
Meglehetősen idealista képet fest Hollandiáról. A valóság nem ilyen rózsás. Emberek százezrei vannak például arra rászorulva, hogy a mindennapi élelmüket jótékonysági szervezetektől szerezzék be, ennyire szegények. Ilyen problémával soha nem néztünk szembe korábban, még a harmincas évek gazdasági válsága alatt sem.
Egy másik probléma, hogy nem mindenki érezheti magát biztonságban Hollandiában. Ha például két nő kézen fogva sétál az utcán éjszaka Amszterdamban, valószínű, hogy megtámadják őket. A zsidó iskolákat és a zsinagógákat pedig éjjel-nappal védik.
Elfogadóan tekintünk a társadalomra, de meddig lehetünk toleránsak azokkal szemben, akik el akarják pusztítani a toleranciát? Egyes muszlim imaházakban a homoszexuálisok és a más vallásúak elleni gyűlöletről prédikálnak, és akik hallgatják ezt, azok radikalizálódnak. Ez egy súlyos probléma. Ha szélsőjobboldalinak és intoleránsnak bélyegeznek minket azért, mert nem akarjuk, hogy melegeket dobáljanak ki az ablakon, az a valóság kigúnyolása.
Azt akarjuk, hogy az emberek biztonságban éljenek, egy ugyanolyan elfogadó országban, mint a mostani. Ha nem foglalkozunk ezzel az üggyel, 10-15 év múlva vége lesz a toleranciának.
Ugyanez a vallásos fundamentalizmus és a kisebbségeket elítélő konzervativizmus megtalálható a keresztény hagyományban is. Az ellen is föl kell lépni?
Ebben van igazság, de Hollandiában megvan a társadalmi hagyománya a nagyon különböző ideológiák együttélésének. A huszadik század elején a lakosság egyharmada katolikus volt, másik harmada protestáns, a harmadik harmada pedig kommunista. Mégis, sikerült elérnünk, hogy mindenki elfogadja az ország törvényeit, és tiszteletben tartsa a hagyományos emberi jogokat, ahogyan a francia forradalom emberi jogi nyilatkozatában szerepelnek. Ebben a rendszerben okoz problémát az, ha valaki a muszlim saría törvényt követi, és elutasítja a nyugat-európai törvényeket, az emberi jogok tiszteletét és a toleranciát.
A keresztény fundamentalisták főként a nagyon protestáns holland felekezetekből jönnek, és valóban teljes mértékben a Biblia követelményei szerint élnek. Ezeknek a vallási fundamentalistáknak most vannak apró politikai pártjaik, és ugyan soha nem csatlakoznak a kormánykoalícióhoz, de száz százalékig elfogadják Hollandia kormányát és a törvényeit. Ezért önmagában nem ellenezzük a vallási fundamentalizmust. Azt már igen, hogyha ahhoz vezet, hogy valaki nem fogadja el a máshogy gondolkodó szomszédját.
„Egyetért azzal az orbáni alapvetéssel, amely az ön országára kivetítve úgy szólna: hazaáruló minden holland, aki bírálja az éppen regnáló kormányt?” – kérdezte Csaba.
Nehéz összehasonlítani a két helyzetet. Hollandiában a szocialisták árulókat látnak bennünk: az EU-nak mint projektnek az árulóit, az európai uniós ideál árulóit. Ezért a kormány és a média folyton támad minket. Magyarországon viszont megvan a tisztelet azokkal szemben, akik máshogy gondolkodnak. Ha valaki szeretné egyiket a másikhoz hasonlítani, és egy nagyon liberális országban szeretne élni, akkor el kell mennie Hollandiába. Ha viszont a családot és a gyerekeket tartja értéknek, ahogy Európában ez mindig is volt, akkor ne menjen Hollandiába.
„Európa legliberálisabb északi országaiban lassan bár, de ébredeznek a választók, teret nyernek az önökéhez hasonló pártok – írta László. – Ugyanakkor az illegális bevándorlást és a liberális fundamentalizmust pártoló balliberális és a tőlük alig megkülönböztethető hagyományos „jobboldali” pártok rendre összefognak az ezek ellen fellépő reformerőkkel szemben, így ez utóbbiak rendre kisebbségben maradnak. Mi erről a véleménye?”
Az elmúlt évek sikerei, például Matteo Salvini választási sikere Olaszországban egyre több támogatót állított a hozzánk hasonló hazafias pártok mellé az egész Európai Unióban.
Egy átmeneti időszakban vagyunk. A hazafias pártok tulajdonképpen átvették az eredeti, hagyományos konzervatív pártok helyét. A hagyományos konzervatív értékek nagyon is életben vannak még az Európai Unió országaiban, de az elit már nem képviseli őket. Egy új törésvonal, egy teljesen új politikai felállás alakult ki, és a hazafias pártok tíz-tizenöt év múlva többségbe fognak kerülni az Európai Parlamentben.
Hogyan látja az együttműködésük jövőjét Matteo Salvini és Marine Le Pen pártjaival, a Ligával és a Nemzeti Tömörüléssel?
A mostani ciklusban fantasztikus volt az együttműködésünk Marine-nal és Matteóval. Először is úgy érzem, hogy barátok vagyunk, másodsorban pedig mind ugyanannak a frakciónak vagyunk a tagjai. Ez modellként szolgálhat a jövőre nézve is. Azt hiszem, hogy bővülni fog a frakció, vagy egy új frakció alakul egy másik névvel, amelynek ugyanúgy tagjai lesznek a régi barátok. Nem látok problémákat, csak még több sikert.
Amikor Matteo Salvini április elején rendezett egy összejövetelt, úgy látszott, hogy ő egy új politikai családot alapít a Finnekkel, az Alternatíva Németországnak párttal és a Dán Néppárttal. A holland Szabadságpárt és a francia Nemzeti Tömörülés nem volt ott ezen a találkozón.
Nem hiszem, hogy többet kellene beleolvasni ebbe a találkozóba, mint ami történt: Matteo Salvininek sikerült egy remek szövetséget kötnie olyan pártokkal, amelyek korábban nem tűntek erre hajlandónak. Arról van szó, hogy egyre több uniós országból egyre több párt meggyőződik a hatékonyságáról annak, ha belépnek egy széleskörű szövetségbe. Nekem nem úgy tűnik, mintha egyre kevesebben lennénk. Azt hiszem, hogy egyre több barátunk van.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!