Index Vakbarát Hírportál

Juncker akkor is Orbánt szidja, amikor éppen díjat vesz át

2019. május 7., kedd 12:45

Idén is átadták Brüsszelben a European Leadership Awardsot az unió legkiemelkedőbb vállalkozóinak, politikusainak és aktivistáinak, írja az Euronews. Az öttagú zsűri az év európai vezetőjének Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét választotta meg. Juncker úgy köszönte meg a díjat, hogy közben odaszúrt Orbánnak is:

Már számtalan díjat átvettem a bizottság nevében, mert igen, én vagyok az elnöke. De a sikereink közösek. Lehet, hogy néhányan, mint Orbán Viktor azt gondolják, hogy mi csak egyszerű bürokraták vagyunk, pedig a valóságban egy kitűnő csapat. Egyedülálló emberekkel dolgozhatunk Brüsszelben Európáért.

A zsűri az új szlovák elnököt, Zuzana Čaputovát és egy svájci tengertisztító csapatot is kitüntetett. Az év fejlesztői a Kiron alapítói lettek, akik egyetemi oktatást biztosítottak menekülteknek.

Rovatok