Index Vakbarát Hírportál

A DK csak olyan EP-frakcióba ül be, amelyik nem lép szövetségre Orbánnal

2019. május 29., szerda 21:28

A Demokratikus Koalíció választás előtt áll: a szociáldemokrata vagy a liberális frakcióhoz csatlakoznak az Európai Parlamentben. Akármelyik mellett döntenek, elképzelhető, hogy Orbánék jelenlegi frakciójával, a Néppárttal kell együttműködniük, mivel a parlamenti többség alakításához valószínűleg ennek a három frakciónak kellene összefognia. Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc kikötötték: nem szívesen működnének együtt olyan csapatokkal, akik bármilyen módon maguk mellé engedik a Fideszt.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc szerdán Brüsszelben tárgyalt a Demokratikus Koalíció leendő frakcióválasztásáról az Európai Parlamentben. Két frakció vezetőivel találkoztak: Udo Bullmannal a szociáldemokraták (S&D) elnökével, és Guy Verhofstadttal, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) frakcióvezetőjével. A DK elnöke és leendő EP-képviselője a tárgyalások után elmondta: csak olyan frakcióhoz csatlakoznának, ahol tovább tudják vinni a kampányban is elhangzott témáikat: a klímaváltozás elleni küzdelmet, valamint a föderatív és szociális Európa vízióját.

Magyarország jövőjéről két kép létezik: a Fideszé meg a DK-é

- összegezte Dobrev Klára. Szerinte a kampány véget ért de, ez nem jelenti a politikai küzdelem végét is. “A Fidesz kilenc éve magas hőfokon folytatja a politikai küzdelmet, ehhez kell alkalmazkodni” - fogalmazott, és hozzátette: a kampányhoz hasonló intenzitással fogják képviselni az ügyeket ezentúl is.

Mindkét frakcióval folytatott tárgyalásaikban előkerült a Fidesszel való együttműködés kérdése. Dobrev Klára kiemelte, hogy nemcsak a magyar ellenzéki képviselőknek elfogadhatatlan egy olyan európai koalíció, amelynek a magyar kormánypárt is része, hanem a külföldi baloldali és liberális politikusok közül is sokaknak. Ezért a szociáldemokrata és liberális oldalról szeretnék nyomás alá helyezni a Néppártot, hogy ne vegye föl a frakciójába a Fideszt az új EP-ben.

ALDE vagy S&D?

Az S&D frakcióba azért illik a DK, mert ott az EU szociális vívmányainak erősítése az egyik magától értetődő célkitűzés. Az ALDE-be pedig azért, mert ők képviselik a legelkötelezettebben a föderális Európai Unió felépítését, magyarázta a két politikus. Hozzátették: a szociális EU és a környezetvédelem fontosságában az ALDE eddig nem jeleskedett, de úgy látszik, ez a jövőben változni fog.

“Nem arról van szó, hogy kimegyünk a piacra és elkezdünk alkudozni” - jegyezte meg Gyurcsány Ferenc. Valóban arról van szó, hogy egyelőre a politikai elvek alapján mérlegelnek, hogy melyik csapatba tartozzanak. Figyelembe kell venniük, hogy az S&D-ben vannak tőlük “ijesztően balra lévő pártok”, az ALDE-ban pedig náluk jóval liberálisabbak is, mindkét frakcióban széles a politikai skála.

A DK támogatja azt a rendszert, hogy az európai pártcsaládok csúcsjelölteket állítanak az Európai Bizottság elnöki pozíciójának megszerzéséért, ez illeszkedik a föderatív EU elképzelésbe, amely a DK egyik legfontosabb kampánytémája volt. A szociáldemokraták jelöltje, Frans Timmermans egy vállalható jelölt lenne Jean-Claude Juncker pozíciójára, mondták, ugyanakkor nem zárták ki azt sem, hogy elfogadják Manfred Webert bizottsági elnöknek, de csak akkor, ha a Néppárt frakciójának már nem lesz tagja a Fidesz.

Legkésőbb jövő hét péntekig eldönti a DK elnöksége, hogy melyik európai parlamenti frakcióhoz csatlakoznak. A frakcióknak hivatalosan július 1-én kell bejelentenie, hogy kik lesznek a tagjai.

Rovatok