Index Vakbarát Hírportál

Hiányzó vendég, falónak nevezett Orbán Viktor és bohócfesztivál

2024. május 22., szerda 21:44

A Szabadság Körei szervezésében, „Szólj be a politikusnak!” felütéssel, Perintfalvi Rita és Virág Zsolt moderálása mellett tartottak vitaestet több párt európai parlamenti listavezetőjének, jelöltjének részvételével: Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd–Zöldek), Le Marietta (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), valamint Cseh Katalin (Momentum). Magyar Péter széke üresen maradt, pedig a Tisza Párttól őt és Tarr Zoltánt is meghívták az eseményre.

Az első kérdés Magyarország és az Európai Unió kapcsolatára vonatkozott. Dobrev Klára kifejtette, hogy az erős, szociális Európa híve, az Európai Egyesült Államoké. Azt hazugságnak tartja, hogy a 21. században lenne erős nemzetállam erős Európa nélkül, ráadásul a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor Európát gyengítették, abba Magyarország mindig belerokkant. Az EP-választás európai tétjének azt tartja, hogy megmarad-e „az Európa-párti többség” az Európai Parlamentben és az uniós intézményekben.

Nekünk, magyaroknak ez azért fontos, mert ez erős szociális Európát jelent. Európa felismerte, hogy nem csak gazdasági közösség, az állampolgárokra nemcsak fogyasztóként vagy kis- és középvállalkozóként kell tekinteni, hanem emberként is

– közölte a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, megemlítve többek között az európai minimálbért és az egészségügyi uniót.

Le Marietta hangsúlyozta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt komoly témákkal is foglalkozik, például korrupciós esetek felderítésével és szociális ügyekkel. „Részvételiségi szakértő vagyok és urbanista, olyan programokkal foglalkozom, amelyek a közvetlen demokrácia lehetőségét erősítik” – mutatkozott be az MKKP listavezetője.

Le Marietta kiemelte, a párt programja erősen épít a közvetlen beleszólási lehetőségekre. A Rózsa Sándor Népi Közpénz Tékozló Alap programjuk arról szól, hogy az országgyűlési választásra kapott kampánypénzeket „nem magunkra költjük, hanem rátok”, például városjobbító, közösségépítő projektek vannak ebben.

Az a tervünk, hogy az Európai Parlamentben is elindítsunk egy ilyen programot, amit Robin Hood Alapnak neveztünk el

– mondta Le Marietta, hozzátéve, ebben az európai, demokratikus értékek kommunikációja és képviselete erősen megjelenik.

Cseh Katalin olyan családból származik, amelyben az előző rendszerben titokban hallgatták a Szabad Európa Rádiót, az egyik legkatartikusabb pillanata volt az uniós csatlakozás, de szerinte az Orbán-kormány alatt távolodunk Európától.

Magyarország kizárólag egy erős Európai Unióban tud erős lenni

– vélekedett a Momentum EP-képviselője, aki úgy látja, az Európai Unióban ellenzéki politikusként érdemben lehet harcolni az Orbán-kormány ellen, érdemi ellensúlyok épültek a szabadságjogok és a magyaroknak járó pénz védelmére.

Cseh Katalin: Az, hogy haza lehessen hozni a pénzeket, Orbán Viktor felelőssége

Le Marietta a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban elmondta, szigorúbb szabályozásra lenne szükség, mert a kormány vagy kikerül vagy kipipál pontokat, amelyeket jónak tart, az Európai Unió felszabadít forrásokat, de a mechanizmus azt nem akadályozza meg, hogy a kormány ezeket a pénzeket „baráti cégekhez” csatornázza be.

Az MKKP listavezetője problémának tartja, hogy a mechanizmus nem garantálja, hogy „a végső felhasználók, mi, magyar emberek valóban hozzáférjünk ezekhez a pénzekhez”. Az a javaslatuk, hogy

az Európai Bizottság magát a kormányt kezelje korrupciós kockázatként.

Cseh Katalin büszke arra, hogy egyedüli magyarként ült ott a jogállamisági mechanizmus tárgyalásánál. A momentumos politikus annak fontosságát hangsúlyozta, hogy „ne lehessen korlátlanul lopni és költeni a pénzt arra, hogy leépítsék a demokráciát Magyarországon”.

A Momentum képviselője kifejtette, dolgozni kell azon, hogy a mechanizmus még erősebb legyen, az Európai Parlament küzdött és sokat elért, de több garanciára van szükség a pénzek még jobb elköltése érdekében. Kiemelte azt is, hogy több közvetlen támogatás érkezett, jelenleg ezt tartja a legjobb módnak arra, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a források.

Az, hogy haza lehessen hozni a pénzeket, kizárólag Orbán Viktor dolga és felelőssége. Ha Orbán Viktor azt szeretné, hogy a szűk haveri kör helyett Magyarország népe részesüljön az uniós támogatásokból, akkor egy nap alatt el lehetne küldeni azt a levelet, amely az Európai Ügyészséghez való csatlakozást elindítaná

– mondta Cseh Katalin.

„Abba kell hagyni a lopást, és abban a pillanatban jönnek az uniós pénzek. Ennyire egyszerű a helyzet” – közölte Dobrev Klára, jelezve, hogy a jogállami eljárás fenntartja a pénzeket a magyaroknak, csak azt akadályozza meg, hogy ezeket ellopják.

„Degeszre keresik magukat a magyarok nyomorán”

A témák között szerepelt Kína és az akkumulátorgyárak is. Cseh Katalin úgy foglalta össze ezt a helyzetet, hogy Magyarország anyagi támogatásával kínai gyárak települnek be, „szennyezik a környezetet, rontják az életminőséget”.

A momentumos politikus szerint ezt Magyarországon kell megállítani, ezért tartja fontosnak például azt, hogy Debrecenben ellenzéki polgármesterjelölt legyen. A kérdés európai lábának azt nevezte, hogy Európa felismerte, fontos a saját lábára állnia a versenyképessége érdekében. Cseh Katalin az akkumulátorgyárak helyett innovációba és oktatásba fektetne forrásokat.

Dobrev Klára úgy vélekedett, a kormány fejében az a kép él, hogy „tönkretették az egészségügyet, az oktatást, a fizetéseket, a nyugdíjakat, a környezetvédelmet, de nem baj, mert jön az országba a kínai tőke és a multik. Persze hogy jönnek, degeszre keresik magukat a magyarok nyomorán”.

A DK-s politikus úgy gondolja, hogy a kormány kiszolgáltatottságba taszította az országot, „szuverenitásról szó sincsen”. Dobrev Klára kiemelte, az Európai Unió egyik legfontosabb politikája a stratégiai autonómia.

Le Marietta azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy az Európai Unió megkésett sok olyan intézkedéssel, amivel meg tudta volna akadályozni ezt a folyamatot, miközben a magyar kormány másik irányba indult el. Az MKKP azért működik együtt a Tanítanék Mozgalommal, mert a változás egyik kritikus elemének az oktatást tartják. A párt listavezetője az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány ebben „teljesen kihagyja a magyar embereket a döntésből, a közvetlen beleszólási lehetőségeket, ahol csak lehet, limitálják”.

Kína után Oroszországról is beszéltek a résztvevők, Dobrev Kálra többek között azt emelte ki, hogy Vlagyimir Putyin „még a háború előtt elkezdte befolyásolni az energiaárakat”, a zöldátállás viszont megadja a függetlenséget, és a klímakatasztrófát is segít megelőzni. A Demokratikus Koalíció képviselője közölte: „Putyint meg kell állítani.”

Le Marietta arra emlékeztetett, hogy a 444 cikke szerint orosz hekkerek törtek be a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervereibe. Az MKKP listavezetője felháborítónak tartja, hogy egy olyan országban élünk, ahol ezután nem mond le a külügyminiszter.

Az a régi reflex, hogy az Európai Unióban alapvetően jó szándékú és az állampolgárok érdekeit szem előtt tartó kormányok ülnek az asztalnál, régóta a múlt. Elég egyetlen trójai faló, aki az egész Európai Uniót meg tudja akasztani, ezt a falovat úgy hívják, hogy Orbán Viktor

– fogalmazott Cseh Katalin, aki többek között egy európai közmédia létrehozását szorgalmazta.

„Egyetlen miniszterelnök és kormány van, aki támogatja ezt a háborút”

A következő téma az orosz–ukrán háború volt. Le Marietta kiemelte, a Kutyapárt csatlakozott az ukrán menekültek segítéséhez, abban pedig biztos, hogy nem szabad akadályozni Ukrajna támogatását.

Cseh Katalin világossá tette: „Nyilvánvalóan nem vagyok háborúpárti. A háborúnak akkor lesz vége, amikor az utolsó orosz katona is kitakarodik Ukrajnából.” A momentumos politikus reméli, hogy ezt a béke hangjaként Szijjártó Péter elmondja Szergej Lavrovnak. Cseh Katalin az európai érdeknek Ukrajna győzelmét tartja.

Egyetlen miniszterelnök és kormány van, aki támogatja ezt a háborút, Orbán Viktornak hívják

– vélekedett Dobrev Klára, aki szerint az orosz gáz árának megfizetésével a kormány finanszírozza az orosz törekvéseket.

„Vicces párt vagyunk, és a többi párt nevetséges”

Cseh Katalin arra a kérdésre, mit jelent a gyakorlatban, hogy a Momentum liberális, kifejtette: „azért vagyok liberális, mert mélyen hiszek az emberek erejében, hiszek abban, hogy egyénként képesek vagyunk dönteni a saját sorsunkról, életünkről.”

Le Marietta arra a felvetésre, hogy viccpárt-e az MKKP, odaszúrt a többi pártnak: „Azt szoktuk mondani, hogy vicces párt vagyunk, és a többi párt nevetséges. Nem azt a működést próbáljuk másolni, amit a hagyományos pártok képviselnek, hanem alulról kezdve, közösségépítéssel indulunk el”, de elindult az a folyamat is, hogy szakpolitikákkal foglalkoznak. A listavezető fontosnak tartja, hogy ne veszítsék el a humort, mert ez segít abban, hogy kritikusan rámutassanak rosszul működő dolgokra, ilyennek nevezte a közmédia által szervezett vitát, „a Kutyapárt nem vesz részt a bohócfesztiválon, ami ott kezd kialakulni”.

A Partizán pénteken Dobrev Klára, Donáth Anna, Le Marietta és Toroczkai László részvételével tartott választási vitát, amelyről itt számoltunk be.

(Borítókép: Virág Zsolt, Dobrev Klára, Le Marietta, Cseh Katalin és Perintfalvi Rita. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok