Index Vakbarát Hírportál

Még most sem közölte az EP-választás végeredményét Olaszország

2024. június 10., hétfő 20:03

Olaszország még nem tudta bejelenteni az európai parlamenti választás végleges eredményeit, mivel Róma választókörzeteinek felében a rossz számítógépek miatt csődöt mondott az informatikai rendszer.

A római önkormányzat hétfőn este erősítette meg, hogy Olaszország technikai fennakadás miatt nem tudta még közölni EP-választás végeredményét – írja az MTI. Olaszország minden városából továbbították az adatokat a belügyminisztériumba, kivéve a fővárost.

Az európai parlamenti választás urnáit vasárnap 23 órakor zárták le Rómában is, ahol 2600 szavazókör volt. Közel nyolcszáz körből urnazárás után folyamatosan továbbították a részletes választási adatokat komputeres rendszeren keresztül, a többi körből azonban nem tudták leadni azokat technikai problémák miatt.

Többórás próbálkozás után az érintett nyolcszáz szavazóhelyiségből az urnákat, szavazatokat, kézzel írt jegyzőkönyveket átszállították a római vásártér egyik hangárjába, ahol

még most is folyik az adatok átvitele számítógépre.

A Tg7 televízió tudósítójának beszámolója szerint százhatvan szavazóbiztos dolgozik a helyzet rendezésén hatalmas asztaloknál, amelyeken tornyokban állnak a szavazólapok. Olaszország mindezért nem közölte még a végleges adatokat.

Ignazio Marino volt római főpolgármester, a Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS) jelöltje hozta nyilvánosságra a történteket. Szégyennek nevezte, hogy urnazárás után tizenhét órával „egész Európa az olasz főváros adataira vár”.

Roberto Gualtieri jelenlegi főpolgármester hivatalának közlése szerint a fennakadást a szavazókörök felében használt számítógépek „életkora” okozta. Nem próbálták ki őket a választások előtt, és csak használatkor derült ki, hogy régi gépekről van szó, amelyekkel nem tudnak belépni a választási informatikai rendszerbe. Így hétfőn délelőtt új számítógépeket kellett beszerezni, ami lassította a szavazatrögzítést.

(Borítókép: Egy nő az európai parlamenti választásokon egy szavazóhelyiségben Rómában 2024. június 8-án. Fotó: Tiziana FABI / AFP)

Rovatok