Index Vakbarát Hírportál

Jön az erősebb uniós határvédelem

2011. szeptember 14., szerda 11:15

Elfogadta az Európai Parlament az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex megerősítéséről szóló jogszabály-módosítást, melyről júniusban már informálisan megállapodott az EP és az Európai Tanács, így a jövőben a Frontexnek már nemcsak koordinációs, hanem tényleges határvédelmi feladatai is lesznek. A Parlament kérésére több emberi jogi garancia is beépült a szabályok közé.

Európai határvédelmi csoportok ellenőrzik az unió külső határait 2011 végétől, és speciális felügyelő biztosítja majd, hogy az EU-s határőrizeti ügynökség, a Frontex műveletei során tiszteletben tartsák az alapvető jogokat. Az Európai Parlament az EP és a Tanács között előzetesen egyeztetett szöveget kedden, 431 igen, 49 nem szavazattal, 48 tartózkodás mellett fogadták el, módosítva ezzel a Frontex mandátumának javasolt változtatásait.

Az új szabályok szerint emberi jogi jogsértés esetén a Frontex akcióit fel lehet függeszteni, a szervezetnek pedig kötelező lesz segítséget nyújtania humanitárius válsághelyzetekben vagy tengeri mentéskor a tagállamoknak. Ezzel egyidőben azonban létrejön egy olyan mechanizmus is, mely szerint adott esetben a tagországok határőrsége is bevethető lenne a Frontex-misszióiban - de ehhez külön kétoldalú szerződésre lesz szükség az ügynökség és a tagállam között, és csak akkor lehet alkalmazni, ha nem kerül veszélybe a nemzeti határőrizet.

A tárgyalásokon az EP-képviselőknek sikerült elfogadtatniuk az európai határvédelmi csoportok létrehozását is, melyekben a nagyobb hatékonyság kedvéért egyesítik a most is létező támogató csoportokat és a gyors beavatkozó csoportokat Európai Határőr Csapatok (European Border Guard Teams) név alatt.

Ugyancsak felhatalmazást kap az ügynökség arra, hogy szigorú feltételek teljesülése mellett személyes adatokat kezeljen, és továbbítson. Az új jogszabályok várhatóan 2011 végén léphet hatályba.

A tagállamoknak ezen kívül a jövőben mindenképpen teljesíteniük kell évente rögzített vállalásaikat,  amelyek alapján személyzetet, illetve felszerelést bocsátanak az ügynökség rendelkezésére - de a hatékonyabbá váló Frontex maga is vehet vagy bérelhet felszerelést, így nem lesz ráutalva a tagállamok közvetlen hozzájárulásaira.

Jogsértés esetén leállítják a műveleteket

A Tanáccsal folytatott tárgyalásokon az EP elérte azt is, hogy a jövőben az alapjogok tiszteletben tartását külön tisztviselő ellenőrizze. Emellett létrejön egy az alapjogokkal foglalkozó fórum is az EU alapjogi és menedékügyi ügynöksége, az ENSZ menekültügyi főmegbízottja, illetve civil szervezetek részvételével.

Utóbbival összefüggésben Simon Busuttil parlamenti jelentéstevő elmondta, az EU hamarosan kinevez egy emberi jogi biztos a Frontexen belül, akinek az lesz a feladata, hogy betartassa az emberi jogokat a Frontex határvédelmi akciói során, különösképpen az illegális határsértők visszatoloncolásakor. Ez volt ugyanis az egyik legérzékenyebb terület a jogszabály vitájában is, melyben még az informális megállapodás létrejötte után, a keddi strasbourgi vitán is megfogalmazták egyes frakciók a kételyeiket.

A zöld képviselőcsoport például azért tartózkodott a jelentés szavazásán, mert szerintük az eljárás függetlensége, semlegessége nem garantált, pedig emberi jogsértések kapcsán ez fontos. Ugyancsak ellenezte a javaslatot az Egyesült Baloldal frakciója is. Képviselőik szerint „a Frontex az új jogszabállyal báránybőrbe bújik, de ugyanúgy farkas marad”, utalva arra, hogy hiába van az ügynökség kipárnázva jogi garanciákkal, ettől még ugyanúgy embertelen akciókat hajthat végre, írja a bruxinfo.

Rovatok