Index Vakbarát Hírportál

Így véd az EU a megtévesztő reklámoktól

2014. március 27., csütörtök 22:23

Előfordult már, hogy nem azt kapta, amit a hirdetésben ígértek Önnek? A megtévesztő kereskedelmi módszereket tiltja az EU – írja az  Európai Bizottság Magyarországi Képviselete. A tisztességtelen kereskedelmi magatartásokról feketelista is készült, mely ezen a címen érthető el.

Tilos az agresszió

A jogszabályok védelmet nyújtanak a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi módszerek két fő típusával szemben:

A kereskedők emellett nem alkalmazhatnak olyan módszereket, melyek a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók, például a gyermekek, vagy a betegségben vagy függőségben szenvedő felnőttek kihasználását célozzák. Így például törvénybe ütközik a gyerekekre nyomást gyakorolni ahhoz, hogy vásárolják meg a kérdéses terméket, illetve hogy addig nyaggassák szüleiket, míg azok meg nem veszik nekik a terméket.

A részletes lista és a releváns elérhetőségek itt olvashatók.  

Rovatok