Index Vakbarát Hírportál

Több női EP-képviselő van az új parlamentben

2014. június 6., péntek 07:55

Kis mértékben, de emelkedett a nők aránya az európai parlamenti képviselők között a májusi EP-választással – mutatott rá az Európai Nők Lobbija nevű civil szervezet.

A brüsszeli székhelyű szervezet számításai szerint az idei EP-választás után a 751 képviselői helyből 276-ot töltenek majd be nők, ami megközelítőleg 37 százalékot tesz ki. A 2009-es EP-választással összehasonlítva ez valamivel több, mint egyszázalékos növekedést jelent – írja az MTI.

A leginkább kiegyensúlyozott a női és a férfi politikusok aránya az Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) frakciójában, az ő soraikban 51 százalék a nők aránya. Az Európai Szocialisták Pártjában (PES) is közel fele-fele arányban foglalnak helyet női és férfi képviselők.

Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), illetve a Zöldek soraiban 40, illetve 36 százalék a nők aránya. Az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőinek kevesebb, mint egyharmada nő (30 százalék), az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint az Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportjának pedig közel a négyötöde férfi.

Rovatok