Index Vakbarát Hírportál

Foreign Policy: az EU összeomlik, ha nem hallgat polgáraira

2014. június 11., szerda 10:19

Habár az EU-párti erők elnyerték az európai parlamenti helyek háromnegyedét a májusi választásokon, az általános közhangulat és az euroszkeptikusok lendülete azt jelzi, hogy az európai polgárok egyre inkább azon integráció ellen fordulnak, amit az ő nevükben hoztak létre – állapította meg Gareth Harding a Foreign Affairs amerikai külpolitikai folyóiratban.

A brit újságíró úgy látja, hogy az Európai Uniónak csökkentenie kell demokratikus deficitjét, meg kell győznie az európai polgárokat, hogy valóban képes jobbá tenni életüket, máskülönben össze fog omlani – írja az MTI.

Alapvető változások kellenek

Az EU-ellenes pártok nagy-britanniai és francia győzelme és más országokban - Ausztriában, Dániában, Görögországban, Magyarországon és Hollandiában - elért erős eredményük bizonyítéka annak, hogy az euroszkepticizmus ma már nem pusztán brit betegség, hanem az egész kontinensen elterjedt - írta a Missouri School of Journalism brüsszeli programjának vezetője.

Harding szerint ahhoz, hogy az EU visszanyerje az emberek bizalmát, alapvető változásokat kell végrehajtania működésében. Először is, javítania kell PR-ján. Az európai intézmények nem hallgatják meg az európai embereket, és nem is kommunikálnak feléjük hatékonyan. Nem csoda, hogy a felmérések szerint az EU polgárainak kétharmada úgy érzi, az unió nem ismeri az emberek igényeit, háromnegyedük pedig úgy gondolja, nem hallják a hangját Brüsszelben.

Másrészt, mivel a kontinens lakosainak nagy része rendkívüli gazdasági nehézségekkel néz szembe, az Európai Bizottság szolidaritást mutathatna velük azzal, hogy megnyirbálja a brüsszeli bürokraták bőkezű juttatásait, illetve felszámol néhány "papírtologató intézetet", amelynek kevés a valódi haszna. Harding emlékeztet rá: a Bizottságban 25 ezren dolgoznak - ötödük pedig többet keres, mint a brit miniszterelnök.

Munkahelyek és innováció

Harmadrészt - és elsősorban - a populista hullámot csak úgy lehet megállítani, ha az EU képes lesz "pénzt tenni az emberek zsebébe", és a foglalkoztatás reális reményét tudja nyújtani polgárainak. Harding szerint az Európai Bizottság az elmúlt években ugyan drákói megszorításokat rendelt el, a munkahelyteremtés és a növekedés evangéliumát zengte - azonban ezek közül egyiket sem sikerült elhoznia.

A Bizottságnak hatékonyabban kell használnia 140 milliárd eurós költségvetését: például munkahelyeket teremtő programokat kell indítania, támogatnia kell az innovációt, le kell bontania a még meglévő kereskedelmi korlátokat az EU-n belül, és meg kell kötnie a transzatlanti kereskedelmi szerződést az Egyesült Államokkal.

Az EU-nak demokratikusabbá és kevésbé tolakodóvá kell válnia, és mindenekelőtt bizonyítania kell, hogy képes jobbá tenni polgárai életét. Ha a sevillaiakat, szófiaiakat és stockholmiakat egyaránt képes meggyőzni arról, hogy csökkenteni tudja számláikat, állásukat és utcáikat biztonságosabbá, környezetüket pedig tisztábbá tudja tenni, akkor sikerrel járhat. Ellenkező esetben azonban recsegni-ropogni fog, végül pedig össze fog omlani – írta Gareth Harding.

Rovatok