Index Vakbarát Hírportál

Reuters: Cameron ráfázhat a német szövetségre

2014. június 14., szombat 08:37

David Cameron brit miniszterelnök saját magának okoz súlyos politikai kárt azzal a döntéssel, hogy beengedi az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű euroszkeptikus pártot, Angela Merkel német kancellár fő ellenségét a brit konzervatívok által vezetett európai parlementi frakcióba – írta a Reuters kommentárja.

Az MTI emlékeztet: az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportját David Cameron még ellenzéki vezetőként 2009-ben alapította, amikor úgy döntött, hogy pártját kivezeti az EP fő jobbközép tömörüléséből, az Európai Néppártból. Ezt sokan ma Cameron egyik legnagyobb baklövésének tekintik a miniszterelnöksége előtti időszakából. Németországban az AfD-t egyfajta populista szélsőjobboldali páriának tekintik.

Ez a párt síkraszáll az euróövezet feloszlatásáért, és a német kormány erőteljesebb nemzeti érdekérvényesítését követeli az EU-n belül. A párt hét mandátumot szerzett az EP-választásokon. Az egyetemi közgazdászok által alapított tömörülést belső hatalmi harcok tépázzák, és jobboldali szélsőségesek szivárogtak be soraiba.

Merkel fenyegetésnek látja

Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) fenyegetést lát az AfD-ben a maga számára. A második világháború utáni német történelemben először fordul elő, hogy egy vetélytárs jobboldali politikai erő megoszthatja a konzervatív szavazótábort. A CDU foggal-körömmel küzd az AfD ellen. Következésképpen a brit miniszterelnök magára haragítja a német kancellárt, legfontosabb európai uniós szövetségesét.

Cameron februárban még arról biztosította Merkelt, hogy a konzervatívok igazi testvérpártja a CDU, és síkraszállt az AfD-vel való szövetség ellen. Ennek ellenére a titkos szavazáson legalább két tory képviselő az euroszkeptikus párt felvétele mellett szavazott, ami aláássa Cameron tekintélyét és hitelességét. Legjobb válasza most az lenne, ha kivinné a brit konzervatívokat az általa alapított frakcióból. De nem úgy tűnik, hogy meglenne benne az akarat vagy a tekintély egy ilyen döntéshez.

A brit miniszterelnök kísérlete az EU-szerződések újratárgyalására aligha sikerülhet valamiféle brit-német alku nélkül. Merkel szeretné Nagy-Britanniát az EU-ban tartani - a német kancellár Londont a gazdasági ésszerűség, a szabad kereskedelem és a pénzügyi fegyelem példájának tekinti - de elszánta magát arra, hogy nem ragaszkodik ehhez minden áron.

Rovatok