Index Vakbarát Hírportál

Ljubljana lesz Európa Zöld Fővárosa

2014. június 25., szerda 12:37

Gratulálunk Ljubljanának, Szlovénia fővárosának a 2016-os Európa zöld fővárosa cím elnyeréséért!

– írja az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája. Ljubljana egyebek közt azzal nyerte el a címet, hogy jelentősen növeli polgárainak környezettudatosságát. Az MTI szerint a szlovén főváros mások között Essent és Oslót utasította maga mögé a döntő körben.

Az elismerő címet Európa idei zöld fővárosában, Koppenhágában adta át kedden a győztes város képviselőinek Janez Potocnik környezetvédelmi biztos. Potocnik elmondta: ljubljanai lakosként mélységes büszkeséggel tölti el, hogy környezetvédelmi eredményeiért gratulálhat a városnak. A döntősök mindegyike értékes élő példával szolgált arról, hogy miként lehet sikeresen ötvözni a környezet iránti tiszteletet, a kitűnő életminőséget és a gazdasági növekedést.

Hamburg és Bristol nyomdokain

A város integrált környezetkezelési programja és a fenntartható közbeszerzés terén elért jelentős eredmények mellett a ljubljanai közlekedés elmúlt egy évtizedben tapasztalt pozitív változásait méltatta a zsűri. Egy olyan városban, ahol egyre inkább az autók kerültek túlsúlyba, mostanra a környezetbarát alternatívák felé billent el a mérleg.

Tavaly módosították a ljubljanai közlekedési szabályokat, korlátozva az autósforgalmat és előnyben részesítve a gyalogosokat, a kerékpárosokat és a tömegközlekedést. Növekszik a helyi kerékpármegosztó rendszer népszerűsége és a forgalomra vonatkozó jövőbeli tervek is ígéretesek - indokolták a döntést.

Az Európa Zöld Fővárosa címet minden évben az a város kapja, amelynek környezettudatos tevékenységét független szakértők a legjobbnak ítélik. Tizenkét város szállt versenybe a 2016-os címért és öten - Essen, Ljubljana, Nijmegen, Oslo és Umea - jutottak tovább a döntőbe. A legkörnyezettudatosabbnak ítélt városnak járó zöld főváros címet először Stockholm kapta meg 2010-ben. Ezután Hamburg, a baszkföldi Vitoria-Gasteiz, Nantes, Koppenhága és Bristol következett.

Rovatok