Index Vakbarát Hírportál

Közeledés az olasz kormány és az ellenzék között

2014. június 26., csütörtök 08:46

Internetes közvetítésben zajlott a Matteo Renzi vezette olasz kormány és az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) közötti szerdai megbeszélés a választási reformokról. Az M5S most először ült le a kormánnyal egyeztetni – írja az MTI.

Az M5S a májusi európai parlamenti választásokat követően nyitott a Matteo Renzi vezette kormány felé. Az EP-választásokon a Renzi vezette PD több mint negyven százalékot szerzett, az M5S alig valamivel több mint 20 százalékot. Ezzel a PD lett a legnagyobb olasz párt.

Élőben közvetítették

Az M5S által bevezetett gyakorlat szerint a találkozót Olaszország egyenesben követhette online. A Matteo Renzi miniszterelnökkel és az általa vezetett balközép Demokrata Párttal (PD) való megbeszélést az M5S kezdeményezte. A megbeszélésen a kormányerő PD és az ellenzéki M5S parlamenti frakcióvezetői vettek részt.

Jelen volt Matteo Renzi is, ami azt mutatta, hogy a kormányfő jelentősnek tartja a 2013-as olasz parlamenti választásokon a legnagyobb pártként végzett M5S-szel való kapcsolatfelvételt. A találkozón nem vett részt Beppe Grillo, az M5S vezére.

Az egyeztetés témája a kormány által tervezett választási reform volt. Erről Matteo Renzi januárban - Italicum névvel - megállapodást kötött Silvio Berlusconival a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnökével. Most az M5S egy általa kidolgozott választási reformtervezetet mutatott be a miniszterelnöknek Democratellum névvel.

A PD és az M5S több mint egy órás találkozóján több pontban összhang volt a kormány és az ellenzéki erő nézetei között. Renzi ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a Democratellum nem biztosítja azt, hogy az olasz választásokon győztes párt kormányozhassa az országot, ami a tavalyi olasz parlamenti választások után is intézményes bénultsághoz vezetett. A PD és az M5S megállapodott, hogy folytatja a konzultációkat. 

Rovatok