Index Vakbarát Hírportál

Már lehet pályázni az Európai Ifjúsági Károly-díjra

2014. december 3., szerda 09:20

Keddtől lehet nevezni az Európai Ifjúsági Károly-díjra, amelyet olyan fiataloknak ítélnek oda, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az európai országok lakói közötti kölcsönös megértés javításához – közölte az Európai Parlament az MTI-vel.

Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közös díjáért 16 és 30 év közötti fiatalok projektjei szállnak versenybe. A pályázat benyújtásának határideje 2015. február 2.

A nyertes pályázatok a 28 nemzeti zsűri által továbbjuttatott projektekből kerülnek ki, és 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjban részesülnek (600, 900 ezer illetve 1,5 millió forint). Emellett a győztesek meghívást kapnak az Európai Parlamentbe is. A 2015 májusában tartandó díjkiosztó után egy négynapos utazás keretében a Nemzetközi Károly-díj aacheni ünnepségén is részt vesznek.

Idén az Our Europe elnevezésű dán projekt létrehozói vehették át az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május végi díjátadó ünnepségen Aachenben. A második díjat a holland JouwDelft & Co európai ifjúsági konferencia, a harmadikat az Employment4U ciprusi képzési program kapta.

Rovatok