Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Bizottsághoz fordultak az RMDSZ EP-képviselői

2014. december 18., csütörtök 09:48

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselői arra kérték az Európai Bizottságot, találja meg azt az eszközt, amelynek révén jóvátehető az a Romániában született bírósági ítélet, amely alapján az Erdélyi Református Egyházkerülettől ismét román állami tulajdonba került a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.

Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők levélben fogalmazták meg kérésüket, amit elküldtek Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének, valamint Vera Jourovának, az igazságügyért, fogyasztóvédelemért és a nemek egyenjogúságáért felelős biztosnak, írja az MTI.

Nem szavatolt

A levélírók tolmácsolták a romániai magyar közösségnek és az Erdélyi Református Egyházkerületnek a felháborodását és értetlenségét a román igazságszolgáltatás döntésével kapcsolatban. Megállapították: „Az ítélet azt mutatja a romániai magyarság számára, hogy Romániában a magántulajdon nem szavatolt, és a megszerzett jogokat el lehet veszíteni, ugyanakkor megrendíti az állampolgároknak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitét, megkérdőjelezi a romániai jogállamiságot és a pártatlan eljáráshoz való jogot.”

Az RMDSZ képviselői 2012 júliusában keresték meg először Vivien Reding akkori EB-alelnököt ebben a kérdésben. Reding egyebek mellett arra való hivatkozással utasította el a megkeresést, hogy "az Európai Bizottságnak nem áll módjában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó (...) egyéni eljárásokban."

A ploiesti-i táblabíróság november végi jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.

Rovatok