Index Vakbarát Hírportál

A fenntartható fejlődésre és a gyermekekre fókuszálnak a Fejlesztés Európai Éve novemberi programjai

2015. november 6., péntek 11:24

A 2015-ös Fejlesztés Európai Éve (EYD 2015) fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az EU globális felelősségvállalására, arra, hogy az unió milyen módon támogatja a határain kívüli fejlődő országokat és régiókat. Ennek érdekében Európa-szerte novemberben is számos esemény kerül megrendezésre – áll a programsorozat legfrissebb ajánlójában. A novemberi programok kiemelt célközönsége gyermekek és a fiatalok.

Időpont: 2015. november 6. 17:30

Helyszín: Európa Pont (1024 Budapest, Millenáris Park, Lövőház u. 35.)

Az est folyamán a Demnet Alapítvány Gyermekek a fejlődő világban című tanulmánya kerül bemutatásra, továbbá fellép majd számos ismert hazai slammer, akik a nemzetközi fejlesztés egy-egy témakörében készülnek szövegekkel. Az esemény Facebook-oldala itt elérhető.

Időpont: 2015. december 1.

Helyszín: Deák Ferenc Középiskolai Kollégium, 1143 Budapest Tábornok utca 22.

Az Artemisszió Alapítvány az EYD programsorozat részeként december 1-én foglalkozást tart középiskolás fiataloknak, melynek célja a fiatalok érzékenyítése a migráció témája iránt, lehetőséget adva nekik, hogy egy migráns személyes történetén keresztül tapasztalják meg a beleélés képességét, valamint hozzák felszínre és tudatosítsák előítéleteiket. A foglalkozást közös megbeszélés zárja le, mely során feldolgozzák és kontextusba helyezik a hallottakat.

Az Afrikáért Alapítvány a Vizibility projekt keretében novemberben két iskolába (Kaposvár, Makó) látogat el. Az alapítvány célja a hazai lakosság, és főleg a fiatalabb korosztály szemléletformálása. Ehhez elengedhetetlen, hogy a magyarok tisztában legyenek az Unió és Magyarország által folytatott, Afrika fejlesztésére irányuló együttműködésekkel, melyek kiemelt területe a víz és az egészségügy.

Novemberben is folytatódik az Artemisszió Alapítvány Ready, Study, Go! programja, melynek keretében migráns és magyarok tanulók találkoznak rendszeresen, hogy együtt fedezzék fel és mélyítsék el tudásukat azokról a globális témákról, melyekben a leginkább érdekeltek.

A Taita Alapítvány novemberben is foglalkozást tart a pilisi Gyermekotthonban. A program célja a gyermekotthon és a kenyai St. Joseph árvaház lakóinak összekötése; a foglalkozások során a gyerekek leveleznek egymással, fényképet, rajzokat, kisfilmeket küldenek egymásnak, valamint beszámolnak egymásnak az életükről. A projekt célja a társadalom perifériáján élő csoportok összekötése világ két, messze eső országában. A kenyai gyerekek ezzel a videóval üzentek magyar társaiknak.

A HAND Szövetség soron következő novemberi rendezvényei:

Időpont: 2015. november 11.

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem (Pécs, 48-as tér 1, 7622)

Időpont: 2015. november 12. 17:30

Helyszín: ELTE TÁTK (Budapest, Egyetem tér 1-3, 1053)

A HAND Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő beszélgetésen, szakértőkkel elemzik azt a kérdést, hogy a béke és biztonság mennyire van szoros összefüggésben a nemzetközi fejlesztéssel. A konfliktusok és a szegénység ugyanis legtöbbször kéz a kézben járnak: az erőszak súlyosan hátráltatja a fejlődést, és a szegénység sokszor oka az erőszaknak. De van-e lehetőség a kitörésre ebből a sokszor ördögi körből, és ha igen, hogyan? És vajon napjaink távoli fegyveres konfliktusai hogyan érintenek minket, magyarokat?

2015 a Fejlesztés Európai Éve, az ehhez kapcsolódó civil rendezvénysorozat első programjáról itt számoltunk be. Összes cikkünket a fejlesztés évéről ezen az oldalon érheti el. Az év fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az EU globális felelősségvállalására, arra, hogy az unió milyen módon támogatja a határain kívüli fejlődő országokat és régiókat. Ennek érdekében Európa-szerte számos esemény kerül megrendezésre.

A tematikus európai évekre az Európai Bizottság tesz javaslatot, amit az Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányainak kell elfogadnia. A legelső európai év 1983-ban a kis- és középvállalkozásokról és a kézműiparról szólt, 2012 a tevékeny időskor, 2013-2014 a polgárok európai éve volt.

Rovatok