Index Vakbarát Hírportál

Elmondták, mikkel kell megbirkózni a szlovák EU-elnökségnek

2016. május 26., csütörtök 18:11

Gazdasági és pénzpolitikai kérdések, illetve a migráció lesznek a legnagyobb kihívások a szlovák EU elnökség időszakában – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Pozsonyban, miután találkozott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. Schulz a júliusban kezdődő féléves szlovák EU-elnökség kapcsán látogatott Pozsonyba, írja az MTI.

„A beszélgetésünk mindenekelőtt a szlovák EU-elnökség prioritásairól folyt” – mondta Fico a találkozó után. Hozzátette: egyetértettek az EP elnökével abban, hogy a szlovák elnökség prioritásai is az "ember tervez, Isten végez" elv mentén alakulnak majd, mivel a tervezett prioritásokat menetközben még olyan fontos események befolyásolhatják majd, mint az unióból való távozásról tartandó brit népszavazás és a migráció alakulása.

Fico hozzáfűzte: biztosította az EP-elnököt arról, hogy Szlovákia jól felkészült az elnökség feladataira, ami az országnak részint óriási tapasztalatot jelent majd, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy megmutassák Szlovákia "transzformációs potenciálját", amit - mint mondta - már a rendszerváltoztatás után is sikerült bizonyítani.

Az EP elnöke a szlovák elnökség időszakáról úgy vélekedett: az év második felében gazdasági, pénzpolitikai kérdések és a migráció ügye jelentik majd a legnagyobb kihívást, de - mint mondta - bízik benne, hogy ezeket együtt sikeresen meg fogják oldani. A közelgő brit népszavazással kapcsolatban kijelentette: bármilyen eredmény szülessen is azon, arra az uniónak fel kell készülnie.

Martin Schulz a szlovák miniszterelnököt olyan embernek nevezte, aki hathatósan képes érvényesíteni országa érdekeit, s mindezt úgy teszi, hogy közben szem előtt tartja annak a közösségnek az érdekeit is, amelynek országa része. Hozzátette: ez azért is fontos, mert Robert Ficónak a következő fél évben annak a nagy kihívásnak is meg kell felelnie, hogy egyidejűleg legyen jó miniszterelnöke Szlovákiának és jelentős képviselője az EU-nak is.

Martin Schulz pozsonyi látogatása során az összes legfőbb szlovák közjogi méltósággal, a kül- és belügyminiszterrel és a kormány EU-elnökségért felelős különmegbízottjával is találkozott.

Rovatok