Október 2-án újra népszavazást tartanak Írországban a Lisszaboni Szerződésről. Mit gondol, ez alkalommal zöld utat adnak az írek az EU kvázi-alkotmányának?

A kampány kétségtelenül nagyon intenzív, de az Európai Bizottságban mi is csak annyit tudunk, amennyi a sajtóból és a közvélemény-kutatásokból kiderül. Egyelőre úgy tűnik, meglesz a többség a szerződést támogatók oldalán, de ne felejtsük el, ez volt a helyzet legutóbb is, és a bizonytalankodók aránya most is jelentős.

Épp Írországból érkezett Budapestre. Ön is részt vett az intenzív kampányban?

A Bizottság hozzáállása a kampányhoz ez alkalommal is ugyanaz, mint legutóbb. Nem veszünk részt a kampányban, nem avatkozunk be az írek belügyeibe, de európai politikusokként felelősek vagyunk elszámolni a munkákkal az ír választók felé. Barroso elnök úr és én is ennek szellemében jártunk Írországban az elmúlt időben.

Ha nem kampányoltak, mégis mit csináltak?

Különböző nyílt fórumokon válaszoltunk az emberek kérdéseire a szerződéssel kapcsolatban. Meg kell mondjam, aggodalommal tölt el, hogy sokszor – mondjuk így – pontatlanságokat állítanak a szerződés ellenzői. Például azzal ijesztgetik az íreket, hogy a Lisszaboni Szerződés 1,84 eurós minimálbért vezetne be az országukban.

Ezeket a tévedéseket próbáljuk tisztázni, ezért a látogatásokon kívül a szerződés tartalmát összefoglaló kiadványokat is kiadtunk Írországban. Így az emberek láthatják, pontosan miről is szavaznak.

A Lisszaboni Szerződés ellen kampányoló Libertas is azzal vádolja önöket, hogy pontatlanságokat állítanak róluk. A vezetőjük, Declan Genlay azt állítja, hogy – miközben kontinens-szerte EU-ellenes erőként emlegetik őket az újságok –, ők nem is az EU, csak a szerintük túlzottan bürokratikus Lisszaboni Szerződés ellen kampányolnak. Többek között azt szeretnék elérni, hogy az Unió tisztviselőit közvetelenül az emberek válasszák...

Mindenkinek joga van vitatkozni a szerződéssel, én csak az ellen tiltakoztam, ha ezt úgy teszik, hogy közben valótlanságot állítanak róla. Ezt a vitát egyébként egy kicsit megkésettnek érzem: 26 állam már aláírta, vagy jelezte, hogy támogatni fogja a szerződést, így most már mindenki csak Írországra vár. [Az interjú még azelőtt készült, hogy kiderült: Csehország akár fél évet is késlekedhet a Lisszaboni Szerződés ratifikálásával, a szerk.]

Ennek ellenére csak hangsúlyozni tudom, hogy minden véleménynek örülünk, és a vita, ha tisztességes eszközökkel folyik, csak használ az Uniónak.

Magyarországon a kormány és a közvélemény is azt várja az EU-tól, hogy állást foglaljon az új szlovák nyelvtörvény ügyében, és kimondja, hogy az megfelel-e az EU nemzeti kisebbségekkel való bánásmódot szabályozó irányelveinek. Van lehetőség ilyen beavatkozásra?

Egy ilyen konfliktusban az EU szükségképpen külső megfigyelő. Nagyon nehéz véleményt formálni az ilyen vitákban, hiszen sokszor azt sem értjük meg, milyen történelmi feszültségek állnak a látszólag furcsa konfliktusok hátterében, és mit jelentenek ezek a kérdések a két ország polgárai számára. Ezért aztán az ilyen esetekben általában abban reménykedünk, hogy a tagállamok egymás között tudják rendezni a problémáikat, a mi beavatkozásunk nélkül. Ebben az esetben is ennek a megoldásnak örülnénk a legjobban, és beavatkozni csak akkor szeretnénk, ha az egyik ország olyan törvényt hoz, ami szöges ellentétben áll a kérdésben hozott EU-s szerződésekkel vagy irányelvekkel.

Erről most nincs szó?

Szerencsére én úgy látom, ebben az ügyben kezdenek csökkenni a feszültségek a szlovákok és a magyarok között.

Általánosságban pedig csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a nyelvkérdést mindig úgy kell megoldania egy államnak, hogy azzal az emberek közti kommunikációt segítse. Nagy hiba, ha egy állam úgy próbálja rendezni a kérdést, hogy az akadályozza, hogy állampolgárai megértsék egymást.

Az EU-ban mindig arra próbáljuk bátorítani az embereket, hogy megértsék egymást, és általános irányelv, hogy a fiatalokat arra biztatjuk, hogy anyanyelvükön kívül legalább két idegen nyelven is megtanuljanak. De ismételem, ezek a megállapítások általánosságban érvényesek, semmiképp nem szeretnék beleavatkozni ebbe a konkrét konfliktusba. Reméljük, hogy ez a mostani konfliktus csak apró melléfogás, és a két állam mihamarabb össze tudja egyeztetni álláspontját a kérdésben.

Hogyan járulhat hozzá egy koncert a klímaváltozás elleni harchoz?

Ezt a koncertet az MTV-vel közösen szervezzük, és a fiatalok körében szeretnénk vele növelni a környezettudatos gondolkodást. Azért egy koncerttel próbáljuk megszólítani őket, mert mindenkihez az általuk kedvelt csatornákon keresztül kell eljuttatni az üzenetünket. Egy öregedő, középkorú asszonynál sokkal jobb hírvivő egy zenekar, akiket tisztelnek és szeretnek.

Közép-Európában nagyon sokan érzik úgy, hogy a klímaváltozásról túl sokat beszélnek, és ezt a témát valójában más, sokkal súlyosabb, a mindennapokat közvetlenül érintő problémák helyett kényszeríti rájuk az EU. Jogos a kritika? Hogyan próbálnak meg változtatni ezen a képen?

Szerintem nem szabad lebecsülni az új tagállamok lakóit: Közép-Európában nagyon jól beágyazott környezetvédő-szervezetek vannak, erős a civil lobbi, és úgy látom, a közvélemény is jólinformált a témában. Nekem az a benyomásom, hogy az emberek ezekben az országokban is törődnek a környezetükkel, és az igazi kihívás az üzleti körök, a cégek meggyőzése, akik sokszor még a régi struktúrákban gondolkodnak, és sajnálják a pénzt például a napenergiába történő befektetésre. Szerintem inkább ez az új tagállamok problémája, és ezen úgy segíthetünk, ha tőkéhez juttatjuk a környezetvédelemmel kapcsolatos beruházásokra nyitott befektetőket.

2002-ben, mikor az EU ratifikálta a kiotói egyezményt, ön volt a környezetvédelmi biztos. Visszatekintve: elégedett a szerződéssel? Az 1990-es bázisévhez viszonyítva 2008-ra 40 százalékkal növekedett a szén-dioxid kibocsátás a világon...

Hogy a mostani erőfeszítéseink nem elegendők, azt mindenki tudja. A klímaváltozás hatása az utóbbi időben úgy felerősödött, hogy már a mindennapi életben is láthatóvá vált. Ezt korábban nem vártuk volna.

Ugyanakkor az egyezmény védelmében meg kell említeni, hogy ez volt az első alkalom, hogy sikerült a világ országait asztalhoz ültetni és eredményt elérni klímaváltozás-ügyben: ebből a szempontból jelentős és sikeres lépés volt a kiotói egyezmény. Akkor is világosan látszott azonban, hogy az Egyesült Államok közreműködése nélkül a jegyzőkönyv hatásai, ha nem is jelentéktelenek, de sokkal kevésbé jelentősek lesznek. Ezért annyira fontos, hogy ez alkalommal Koppenhágában az Egyesült Államok, Kína és India is komoly vállalásokat tegyenek.

Erre mekkora az esély?

Amit eddig láttunk, az az, hogy ezek az országok is kinyilvánították szándékukat a változtatásra. Különösen az Egyesült Államokból érkeznek biztató nyilatkozatok. Hogy végül mennyire lesz nagyratörő az elfogadott jegyzőkönyv, szerintem már sokkal nehezebb kérdés. Ráadásul még ha sikerül is komoly célokat kitűzni, nem szabad, hogy elégedetten hátradőljünk: további lépésekre is szükség lesz. De ismétlem: nagyon nehéz a tárgyalások eredményéről nyilatkozni. A lényeg, hogy nyomás alatt tudjuk tartani a tárgyaláson résztvevő országokat, és javaslatokat tegyünk: az EU pont ilyenekkel készül a klímacsúcsra.

A 20 százalékos ajánlatcsomagra gondol?

Így van. Az EU vállalja, hogy az 1990-es szinthez képest 20%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, 20%-ra emeli a megújuló energiaforrások arányát, és 20%-kal csökkenti energiafogyasztását.

Önök milyen eredménnyel lennének elégedettek?

Ezt lehetetlen megmondani. Van egy általános elvárásunk, és próbáljuk úgy alakítani a tárgyalásokat, hogy a fejlett országok nagyívű és konkrétan meghatározott vállalásokat tegyenek. Szeretnénk felállítani egy pénzügyi alapot is, ami a fejlődő országok szén-dioxid kibocsátásának csökkentését segíti. Több konkrétumot azonban nem szeretnék mondani: nem hiszem, hogy előre meg kéne határoznunk, mit tekintenénk kudarcnak. Inkább a sikerre kéne koncentrálnunk.

A Kiotói Jegyzőkönyvben vállaltakat sok ország támogatta, de a ratifikációval és a megvalósításával az EU gyakorlatilag magára maradt. Ha a világ nagy szén-dioxid-kibocsátói ezúttal sem lesznek hajlandóak csökkenteni szennyezőanyag-kibocsátásukat, az EU most is kész kvázi egyedüli erőként áldozatot hozni?

A 20-százalékos vállalásunkkal szerintem már egyértelműen megmutattuk, hogy készek vagyunk megtenni az első lépéseket, még a többi ország támogatása nélkül is. Azt reméljük, hogy az EU-t más országok is követni fogják.

Az ön hazájában, Svédországban jelenleg az összes előállított energia 41%-a megújuló energiaforrásból származik. Ez az arány Magyarországon 5%. Magyarország hogyan érhetne el hasonlót?

Amikor a Bizottság a megújuló forrásból származó energia arányának növeléséről döntött, arról is megállapodtunk, hogy minden tagállam másképp veszi ki a részét a feladatból. Ha Magyarországon a megújuló energiaforrások aránya 5%, senki nem várja, hogy hirtelen 40-re növeljék ezt az értéket, elég, ha, mondjuk, megduplázzák. Hogy ezt pontosan hogyan is érik el, az alapvetően Magyarország dolga. Az EU persze tud segítséget nyújtani mind pénzügyileg, mind pedig azzal, hogy számos példa-országot állít Magyarország elé, de alapvetően a tagállamoknak kell eldönteni, hogyan kezdenek neki a feladatnak.

Magyarországnak jelentős bevétele származik abból, hogy eladja fölösleges szén-dioxid-kvótáját (ilyenünk bőven van, hiszen a bázisévnek tekintett 1990-es szintről a nagy nehézipari vállalatok összeomlásával könnyű volt lecsökkenteni szén-dioxid-kibocsátásunkat). A kvótakereskedelmet a 2008 és 2012 közötti időszakra a Kiotói Jegyzőkönyv tette lehetővé: lesz változtatás a rendszerben a koppenhágai konferencia után?

Mikor létrehoztuk a kvótaértékesítési rendszert, tudtuk, hogy ez egy olyan folyamat, amit útközben kell megtanulnunk, hiszen abban az időben nemcsak addigi példák, de még megbízható statisztikák sem álltak rendelkezésre. Néhány országgal túlságosan is bőkezűek voltunk, másképp azonban lehetetlen lett volna tető alá hozni a megállapodást, igazság szerint még így is nagyon nehéz volt. Koppenhágában szigorúbb irányszámokat szeretnénk elfogadni.