Az EP-választásokon várhatóan még a 2004-esnél is kevesebben vesznek majd részt. A Fidesz sikere borítékolható, bár mértéke még kérdéses, a Jobbik befuthat harmadiknak, vélekedik Török Gábor, a Vision Consulting elemzője. A szavazókat azért még lehet mozgósítani: a nagy pártok emelhetik a választás tétjét, illetve a Fidesz még közvetlen mozgósításba kezdhet, hiszen az emberek nem azért nem mennek el szavazni, mert nem érdeklik őket az európai ügyek, hanem mert nem világos nekik, hogy miért kell szavazniuk.
Az idei EP-választás Magyarországon tét nélküli választás lesz. Az európai tapasztalatokból, illetve a hazai politikai erők viselkedéséből egyelőre az látszik valószínűnek, hogy a részvételi arány esni fog az előző választáshoz képest, ami általános jelenség az európai országokban, vélekedik Török Gábor, a Vision Consulting elemzője.
Igaz ugyanakkor az is, hogy Magyarországon a részvétel az első EP-választáson is viaszonylag kicsi volt, a jogosultaknak mindössze 38,5 százaléka adta le szavazatát. Biztosan állítható, hogy ha a politikai szereplők nem kezdenek intenzív mozgósító kampányba májusban, akkor a részvétel esni fog.
Egy hónap alatt azonban elméletileg három módon is feljebb tornászhatják a részvételt. Egyrészt elképzelhető, hogy egyik vagy mindkét nagy párt mégis komoly kampányt kezd. A másik lehetőség a tét megnövelése, amire elsősorban a Fidesz lenne képes. Ennek a lépésnek ugyanakkor vannak veszélyei: ha a Fidesz ismét megígéri a kormány bukását, de ez most sem nem történik meg, az hosszabb távon visszaüthet.
A részvétel növelésének harmadik módja a közvetlen mozgósítás. Ennek a hatásait a legnehezebb kiszámítani, de ez befolyásolhatja leginkább a részvétel alakulását. Mivel erőteljes kampányra vagy határozott tétnövelésre nem lehet számítani, a választók közvetlen megszólításának jelentősége tovább nőhet.
Az ellenzék erősödésének egyik oka, hogy a kormányzati ciklusok közepén – amikor az EP-választások legtöbb helyen zajlanak – természetes, hogy a mindenkori ellenzék jobban áll, mint a kormánypárt. Ennek azonban van egy másik, Magyarország szempontjából fontosabb oka is: a részvételi arány pártonkénti potenciális különbsége. Ez a tényező kevesebb figyelmet kap a hazai elemzésekben, pedig akár rendkívüli, meglepő eredményekhez is vezethet.
A részvételi arányok különbsége pártok szerint egy országgyűlési választáson is eldöntheti a küzdelmet, de drámai meglepetést nem eredményezhet, a 2004-es EP-választáson óriási eltérések pedig nem is születtek. Igaz ugyan, hogy a szocialisták népszerűtlenek voltak, de a szavazóikat nem is jellemezte az a fajta kiábrándultság, mint most. A választás nem arról szólt, hogy a kormány tulajdonképpen már megbukott, csak még hivatalban van – a politikai erők versenye valósnak tűnt.
Ezzel szemben a mostani szavazás kontextusa az öt évvel ezelőttitől nagyon eltér. A jelenlegi helyzetben a kormány bizonyos szempontból béna kacsa. Elbukott egy önkormányzati választást és egy népszavazást, a koalíció felbomlott, a kormányfő távozott. Az általános értelmezés szerint a Fidesz jön, és meg fogja nyerni a következő megmérettetéseket – a kérdés legfeljebb a győzelem mértéke.
Ráadásul a kormánypárti szavazók sem elégedettek, mivel azonban a választás nem a főhatalomról szól, negatív értelemben is kevéssé lehet a szocialistákat motiválni, egy Fidesz-győzelemmel való riogatás sem működne.
Elméletileg tehát elképzelhető jelentős különbség a részvételi arányokban az MSZP-s és a fideszes szavazók között, ami a vártnál is komolyabb ellenzéki sikert hozhat. A kormánypárti szavazóknak ugyanis egyszerűen nincs miért elmenniük szavazni – akkor sincs, ha egy parlamenti választáson ezt megtennék. A Fidesz ellenben – ha ez a szándéka – képes lehet intenzíven mobilizálni szavazóit.
Bár a részvételi hajlandóságot hagyományosan nehéz mérni, egyelőre nem látszik komoly különbség az MSZP és a Fidesz szavazói között, és a Fidesz szavazói sem tulajdonítanak jelentőséget a választásnak. Éppen ezért lehet komoly szerepe a közvetlen mobilizációnak: ezt a hajlandóságot tudja az egyik oldal akár drámai mértékben is megváltoztatni.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy kisebb összesített részvételnél ugyanakkora abszolút különbség sokkal nagyobbnak hat. Ha harmincöt százalékos részvételnél hoz a Fidesz tíz százalékkal több szavazót, az az összesített eredményeket kétszer annyira befolyásolja, mintha ez a különbség hetven százalékos összrészvételnél jön létre.
A szélsőséges pártok szerte Európában a kisebb részvételi arány miatt szerepelhetnek jobban, idén ez nálunk is megtörténhet. A Jobbik szavazóinak részvételi hajlandósága május elején másfélszerese a Fidesz és háromszorosa az SZDSZ vonatkozó adatának. Ez azt jelenti, hogy a Jobbiknak ez a terep most a lehető legkedvezőbb: ha támogatói valóban mind elmennek szavazni – miközben más pártok táborai ezt sokkal kevésbé teszik –, a Jobbik szinte biztosan harmadikként végez.
Ez egyben azt is jelentheti, hogy a magyar választások hasonlóak lesznek a többi ország EP-választásához abban, hogy eredményük csak kevésbé reprezentálja az ország általános hangulatát. 2004-ben nem ez volt a helyzet: az akkori EP-eredmények valóban egy nagy mintás közvélemény-kutatáshoz hasonlítottak. A mostaniak viszont egy nagy és torz mintás kutatást tükrözhetnek, a táborok relatív mobilizációs képessége legalább annyira befolyásolja majd az eredményt, mint a táborok tényleges nagysága.
Míg Bokros Lajos listavezetői jelölése után az MDF rengeteget szerepelt a médiában, a Bajnai-kormány megalakulása óta kevesebb szó esik róluk, ami rá is világít a párt problémáira: ma az MDF van a legkedvezőtlenebb helyzetben. Az MDF-re szavazás motivációja 2004-től egyértelmű: az MSZP–Fidesz és a politikai háborúskodás elutasítása.
Azok az egyéb elemek, amelyekkel az MDF a két nagy párt közöttiséget tartalommal megtölteni próbálta, a szavazókhoz alig-alig jutottak el. Bokros jelölése és az azt körülvevő intenzív figyelem is inkább a személynek szólt, mint annak a programnak, amit Bokros konkrétan képvisel.
A Bajnai-kormány megalakulása azonban kifogta a szelet a párt vitorlájából, ráadásul az MDF nagyon nehezen tud tétet adni a választásnak. Kikerülve a hírekből, minimális reklámfelülettel és gyenge részvételt várva az MDF-nek van a legkisebb esélye az öt százalék átlépésére. Éppen ezért feltételezhető, hogy az MDF májusban valamilyen nagyszabású – vagy annak szánt –, akár radikális és önveszélyes médiahackkel próbál majd ismét releváns szereplővé válni.
A 2004-es EP-választás az SZDSZ-nek kedvező feltételek között zajlott, de 2009-re a helyzet megváltozott. Az SZDSZ politikai tevékenysége szavazóinak nagy részét elbizonytalanította. Felmérések szerint az SZDSZ-szavazók részvételi hajlandósága az MDF-szavazókéval azonos, ami könnyen a liberálisok kieséséhez vezethet.
Az SZDSZ egyetlen esélye, ha a választásig képes valahogy saját szavazói szemében megnövelni a választás tétjét. Az SZDSZ két szempontból is jobb helyzetben van, mint az MDF. Egyrészt, az SZDSZ komolyabb médiafelülettel rendelkezik, politikusai jobban láthatók, ami kulcsfontosságú lehet a kampányidőszakban. Másrészt, az SZDSZ-nek a szélsőséges jelenségek erősödése olyan kampánytémát ad, ami elméletben alkalmas lehet szavazóinak mobilizálására.
Az már április vége óta látszik, hogy az SZDSZ erre a szélsőségkártyára építi majd kampányát májusban. Kérdés, elég lesz-e ez arra, hogy a pártjukban csalódott liberálisokat egy egyébként tét nélküli választáson az urnákhoz csábítsa. A jelenlegi helyzet alapján az SZDSZ-nek az MDF-nél kicsit több esélye van a mandátumszerzésre, de ez az esély sem több ötven százaléknál.
A szocialisták biztosan vereséget szenvednek az EP-választáson, és ennek mértéke elsősorban ellenfeleinek mobilizációs képességétől függ majd. Két elem azonban csökkentheti az MSZP vereségének mértékét. Egyrészt a szocialista szavazók hagyományosan fegyelmezettek: még pártjukkal való komoly elégedetlenség mellett is képesek lehetnek elmenni szavazni egy tétnélküli megmérettetésen is. Másrészt, az MSZP-vel szembeni várakozások olyannyira alacsonyak, hogy egy nem katasztrofális vereség akár mérsékelt siker is lehet.
A Fidesz választási eredménye minden más pártnál jobban függ a Fidesz saját erőfeszítéseitől, attól, hogy mennyire akarja a párt vezetése megemelni a választás tétjét, és mennyire kívánja mobilizációs gépezetét csúcsra járatni. A párt nem törzsszavazó támogatói alaphelyzetben nem motiváltabbak a lakossági átlagnál, de a Fidesz közvetlen mozgósítással képes lehet saját táborát nagyobb arányban elvinni szavazni.
Jelenleg azonban a Fidesznek nem feltétlenül érdeke, hogy óriási vereséget mérjen a szocialistákra, hiszen kétharmados győzelmük segíthetné a Fidesz-ellenes tábor összezárását.
Ugyanakkor egyetlen párt sem képes arra, hogy visszafogja aktivistáit és szavazóit, akik minden egyes alkalmat igyekeznének kihasználni ellenfelük ellehetetlenítésére.
A választás körülményei leginkább a Jobbiknak kedveznek. Az alacsony összesített részvételi arány és ezzel kontrasztban a radikális párt szavazóinak nagy részvételi hajlandósága, valamint a választás tétnélkülisége is a Jobbikot segíti. Utóbbi 2004-ben az SZDSZ-nek kedvezett: mivel nem a miniszterelnök és a kormány személyéről történik a döntés, akár olyanok is támogathatnak egy kisebb pártot, akik egyébként nagyobb szövetségesüket támogatnák. A Jobbiknak így jó esélye van a bekerülésre, és akár a kifejezetten meglepő szereplésre is.
Az EP-választás tétje eltér a többi választásétól, hiszen az európai parlamenti képviselők semmilyen viszonyban sincsenek a magyar polgárokkal: nem hoznak közvetlenül olyan döntéseket, amelyek érintenék őket, és nem látnak el olyan szimbolikus feladatokat sem, amelyekhez kapcsolódhatnának.
A polgár szavazata és az uniós politika közti kapcsolat áttekinthetetlenül áttételes. A megválasztott képviselők egy olyan parlamentnek lesznek önmagukban kevéssé szignifikáns tagjai, amelyik maga is csak erősen korlátozott befolyással rendelkezik egy olyan jogalkotási folyamatra, amelynek eredményét a választók alig ismerik.
A tétnélküliségnek azonban két hatása is van az idei magyar választásokra. Az első, hogy a pártok mégiscsak valamilyen tétet kapcsolhatnak a választáshoz, és ha a politikai szereplők megnövelik az EP-választás jelentőségét, ezzel változhat a választók érdeklődése is.
A másik idei következmény az lehet, hogy a polgárok megtanulják, hogy a választásnak nincs konkrét következménye, és ezért ennek megfelelően is szavaznak. A magyar választók már megtanulták a választási rendszer működését, és ezért például nem jutalmazzák a küszöb körüli pártokat. Megtanulták azt is, hogy a népszavazásnak nincs kormánybuktató hatása, de azt is, hogy lehet politikai következménye.
2004-ben a választók nem tudták, mi a tétje a választásnak, hajlamosak voltak egyszerű belpolitikai választásnak tekinteni, így az leginkább egy kis részvétel mellett rendezett parlamenti választáshoz hasonlított, amelytől az emberek következményeket vártak. Komoly kampányok voltak, a pártok készültek az eredményekre, és belpolitikai következményeket tételeztek – majd vontak le – az eredményekből.
Az 1979 óta tartott EP-választásokról köztudott, hogy azok nem európai témákról szóltak, de általában nem is egyszerűen belpolitikai megmérettetések. Az EP-választások a legtöbb országban ún. másodlagos választások: a szavazók a belpolitikai erőkről mondanak véleményt, de nem úgy, mint egy országos választáson, mert tudják, hogy a választás eredménye is más lesz, mint egy sima választáson. Ennek a felismerésnek a második eleme hiányzott a magyar szavazásból 2004-ben.
A Bajnai-kormány megalakulása abba az irányba hat, hogy a szavazás ne lehessen egy, a kormányról szóló referendum – hiszen ehhez túl kevés idő telt el. A 2009-es EP-választás tehát jellegében európaibb lesz, mint amilyen a 2004-es volt. Ami azt jelenti, hogy kevésbé fontos szavazás lesz, és kevésbé komoly következményekkel járhat majd.