Index Vakbarát Hírportál

Tömeggyilkosságért ítéltek el egy boszniai szerb exrendőrt

2009. július 2., csütörtök 19:32

Boszniai muzulmánok és horvátok lemészárlásban való részvételért 14 évi szabadságvesztésre ítéltek csütörtökön egy egykori boszniai szerb rendőrt. A 39 éves Damir Ivankovic beismerve az általa elkövetett bűncselekményeket és vádalkut kötött a bírósággal, továbbá felajánlotta, hogy tanúskodásával a továbbiakban segíti az igazságszolgáltatást az 1992 és 1995 között lezajlott délszláv háború idején elkövetett emberiesség ellen bűntettek feltárásában. Ennek keretében jóval enyhébb büntetetést szabtak ki rá, mint amilyen súlyosat az általa elkövetett bűncselekményekre kiróhattak volna.

Ivankovic 1992 augusztusában a Vlasic-hegyen részt vett több mint 200 civil meggyilkolásában. Az áldozatokat buszokkal szállították Prijedor környékéről a travniki gyűjtőtáborba. A Ivankovic és társai azzal csalták le őket a járművekről, hogy fogolycserére viszik őket, és visszanyerik szabadságukat. Ehelyett azonban a közép-boszniai erdő borította Vlasic-hegyre vitték a csak férfiakból álló csoportot. A hegyen egy szakadékba lőtték a térdelő foglyokat. Néhány fogolynak azonban sikerült még időben a mélybe vetnie magát, és túlélni a zuhanást.

Rovatok