Index Vakbarát Hírportál

Ellopták a bolíviai elnök kocsiját

2010. május 4., kedd 20:39

Ellopták Evo Morales bolíviai elnök egyik biztonsági kocsiját, amit politikai szövetségesétől, Hugo Chávez venezuelai elnöktől kapott ajándékba.

Az autót még vasárnap reggel vitte el a tolvaj, amikor a sofőr a főváros San Pedro negyedében megállt egy pékségnél, hogy kenyeret vásároljon az elnöknek. Pár méterre távolodott csak el tőle, de a motort járva hagyta közben, és mire visszatért, az ajándéknak csak hűlt helyét találta, írta a La Prensa című lap.

A La Paz-i újságok szerint hétfőn egy hivatalos forrás sem volt hajlandó megszólalni az ügyben, noha a gépkocsivezető feljelentést tett a rendőrségen. Kedden végül a belügyminisztérium tájékoztatót ígért, és annyit elárult, hogy még nem találták meg a kocsit.

Szemtanúk annyit tudtak elmondani a tudósítóknak, hogy "egy kopasz férfi ült a volánhoz, és elvitte a járművet". Ez rögtön viccelődésre adott alkalmat, mivel az elnök nemrég kijelentette, hogy az európaiak megkopaszodnak a génmódosított élelemtől, amit esznek.

Az ellopott autó egy 4x4-es Land Cruiser volt, amelyet tizenöt másik járművel együtt Hugo Chávez venezuelai elnök ajándékozott 2008. novemberében Moralesnek és más bolíviai vezetőknek.

Rovatok