Index Vakbarát Hírportál

Harminc év börtönt kapott egy szomáliai kalóz

2010. november 30., kedd 08:32

Egy amerikai bíróság hétfőn 30 év börtönre ítélt egy szomáliai férfit, mert a vád szerint április 10-én társaival megtámadott egy amerikai hadihajót az Ádeni-öbölnél. Dzsama Idle Ibrahim alkut kötött korábban az ügyésszel, ezért egy szövetségi bíró augusztusban ejtette ellene a kalózkodás vádját, cserében pedig a szomáliai férfi bűnösnek vallotta magát.

Ha nem így történt volna, kalózkodásért életfogytiglani börtönt kapna. Így viszont csak három vádpontban marasztalta el az amerikai bíróság: a hajó kifosztásának és a hajó legénysége elleni erőszak szándéka valamint lőfegyver használata miatt.

A most elítélt férfi öt társa, akik szintén részt vettek a USS Ashland nevű hadihajó elleni támadási kísérletben, ugyancsak vádalkut kötött, ezért őket sem kalózkodásért fogják elítélni később. A bíró azért is ejtette a kalózkodás vádját ellenük, mert nem tudtak feljutni a hadihajó fedélzetére, így nem foglalták el azt, és nem raboltak ki senkit.

A vádlottak mindannyian azt állították, hogy összetévesztették az amerikai haditengerészet hajóját egy kereskedelmi hajóval. Ezért lőttek rá gépfegyverekkel. Az amerikaiak haditengerészek visszalőttek, az egyik szomáliai meghalt, banda hajója pedig süllyedni kezdett. Végül a többieket elfogták, majd az Egyesült Államokba vitték.

Rovatok