Index Vakbarát Hírportál

Tizenhat évesek is szavaznak ma a brémai választásokon

2011. május 22., vasárnap 09:09

Parlamenti választások kezdődtek vasárnap reggel Németország legkisebb tartományában, Brémában. Németország történetében most először fordul elő, hogy már tizenhat évesek is szavazhatnak egy tartományi választáson. Brémában ugyanis lejjebb szállították a választójog korhatárát, az erről szóló törvény tavaly lépett hatályba.

A változtatás egyik oka az volt, hogy így akarták felvenni a harcot az alacsony részvételi arány ellen, mondta a Reutersnek a szociáldemokraták szóvivője, Andre Staedler. A tinédzserek részvétele ugyanakkor aligha lesz érezhető hatással a választások kimenetelére, hiszen a nagyjából félmillió szavazásra jogosult közt csak tízezer tizenhat-tizenhét éves van.

A választások kimenetelének országos hatása lehet. Az idei "szuperválasztási" esztendőben a mostani immár az ötödik tartományi szavazás. Az eddigi választások kivétel nélkül azt bizonyították, hogy rohamosan csökken a Németországban kormányzó, Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális koalíció népszerűsége, miközben növekszik az ellenzéki pártok, elsősorban a környezetvédelmet zászlajára tűző Zöldek pártjának támogatottsága.

Így a vasárnapi brémai szavazás legnagyobb kérdése is az, vajon folytatódik-e a Zöldek szárnyalása, illetve a Szabad Demokrata Párt (FDP) mélyrepülése, ami Merkel kancellár koalíciója számára szövetségi szinten újabb nagy csapást jelenthet.

Az alig több mint 660 ezer lakosú tartományban - amely két választókörzetből, Brémából és a mintegy 60 kilométerrel északabbra fekvő Bremerhavenből áll - legutóbb 2007 májusában rendeztek helyi törvényhozási választásokat. A szavazás eredményeként akkor az addigi szociáldemokrata-kereszténydemokrata koalíciót a szociáldemokraták és a Zöldek kormányzati szövetsége váltotta fel, míg a konzervatívok - a liberálisok és a Baloldal mellé - ellenzékbe szorultak.

Az előrejelzések most is fölényes szociáldemokrata-zöld győzelmet vetítenek előre, és a felmérések szerint a főként a Zöldek pártja számíthat támogatottságának növekedésére. Így egyáltalán nem kizárt, hogy - először a tartomány történetében - megelőzik majd a konzervatívokat.

Rovatok