Index Vakbarát Hírportál

Szárazföldön is üldözhetik a kalózokat a németek

2012. május 10., csütörtök 21:05 | aznap frissítve

2013-ig szárazföldön is harcolhatnak a szomáliai kalózok ellen a német katonák, miután a német parlament csütörtökön megszavazta az Atalanta nevű uniós tengeri hadművelet kiterjesztéséről szóló kormányzati javaslatot.

A Bundestag a kormánypárti konzervatív és liberális frakció támogatásával fogadta el a módosítást. Ennek értelmében a német hadsereg egységei két kilométeres mélységben hatolhatnak be a szomáliai szárazföldre. Az akciókat helikopterrel kell végrehajtani, ténylegesen partra szállni csak vészhelyzetben szabad, például ha egy lezuhant helikopter legénységét kell kimenteni. A német parlament döntése alapján a német hadsereg egyelőre 2013 májusáig vehet részt a műveletben, legfeljebb 1400 katonával.

Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek szerint a kormány "kalandor akcióba hajszolja" a német katonákat, a szárazföldi bevetéseknek pedig könnyen polgári áldozatai is lehetnek. A reformkommunista Baloldal szónokai szerint pedig a művelet kiterjesztése a "lakosság elleni hadüzenetnek" felel meg.

A 2008-ban indult Atalanta az Európai Unió első haditengerészeti művelete, melynek célja a kalózkodás felszámolása az Afrika szarva, illetve Szomália körüli tengeri térségben. A tagországok külügyminiszterei márciusban állapodtak meg a tengeri művelet szárazföldi kiterjesztéséről, hogy az uniós erők bevethetők legyenek a tengeri bűnözőket a szárazföldről támogató háttér ellen is.

Rovatok