Index Vakbarát Hírportál

Újra elhalasztották Tóásóék perét

2012. szeptember 20., csütörtök 19:30

Október elsejére halasztották Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további 38 személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését, s egyben arról is döntöttek, hogy annak helyszíne La Paz lesz – jelentette be Sixto Fernández, az illetékes bíróság elnöke.

Már kiválasztották az ügyben eljáró öttagú bírói tanács három ülnökét a két hivatásos bíró mellé. Augusztus első felében ugyanis - a bolíviai belügyminisztérium kérésének eleget téve - visszaadta megbízatását az ügyben addig eljáró három ülnök. Előzőleg a két hivatásos bírót mentették fel, megüresedett helyüket azóta már betöltötték.

Az eredetileg szeptember 21-ére tervezett, de eddig is többször halasztott tárgyalás a jelenlegi állás szerint október első napján a fővárosban kezdődik, bár nem kizárt, hogy a per más városban, így Trinidadban vagy Tarijában folytatódik. Mivel az ügy 39 vádlottja különböző városokban van fogságban, továbbra sem könnyű kijelölni a tárgyalás végleges helyszínét. Ennek elsősorban az az oka, hogy több vádlott egészségi állapota nem teszi lehetővé az utazást. Egy korábbi bíróság úgy döntött, hogy Santa Cruzban tartsák a pert, de helyszínként felmerült Cochabamba város is.

Rovatok