Index Vakbarát Hírportál

Nem halad a szíriai konfliktus rendezése

2013. január 30., szerda 00:39

Nem sikerült előrelépni a szíriai konfliktus rendezésében azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket a nemzetközi közösség az elmúlt két hónapban tett - szögezte le Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi különmegbízottja a világszervezet Biztonsági Tanácsa előtt tartott beszámolójában. 

A zárt ajtók mögött elhangzott felszólalásban Brahimi úgy vélekedett, jelenleg csak a Biztonsági Tanács tudná kimozdítani a helyzetet a holtpontról. Hozzátette, hogy a testület cselekvési programjának alapja a genfi nyilatkozat néven ismert terv lehet, amelyet tavaly júniusban dolgoztak ki a regionális főszereplők és a nagyhatalmak.

A különmegbízott leszögezte azt is, hogy a jelenlegi szíriai rezsim "legitimitása valószínűleg javíthatatlan mértékben károsodott". Egyértelművé tette, hogy a jövendő politikai átmenetben Bassár el-Aszad elnöknek nem lehet szerepe.

Az algériai diplomata mélységesen csalódottnak mutatkozott amiatt, hogy a BT mindeddig nem tudott egységesen felsorakozni mögötte. Hasonló okok késztették lemondásra tavaly nyáron Brahimi elődjét, Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárt. Felszólalásaikban amerikai és európai BT-küldöttek úgy vélekedtek, hogy 2011 óta a tanácsot is béklyózza, hogy Oroszország és Kína nem járult hozzá szankciók kiszabásához Szíria ellen.

Brahimi arról beszélt, hogy Szíria "mindenki szeme láttára törik darabokra". A polgárháború rémségei meglátása szerint soha nem látott szintre értek el.

A 22 hónapja kezdődött belháború ENSZ-adatok szerint már 60 ezer emberéletet követelt az arab országban. A konfliktus miatt eléri a 4 milliót az alapvető ellátást részben vagy egészben nélkülözők száma és 700 ezret a menekülteké.

Rovatok